A józan észtől mentesen?

A mentelmi jog teljes eltörlésétől annak jelentős korlátozásáig terjed az ígéretek palettája, hogy aztán, néhány hónap múltán, a tisztelt Ház egyetlen egy dologban tudjon egyetértésre jutni: a kiváltságok megtartásában.

Pedig a mentelmi jog nem kiváltság.

A mentelmi jog védelem. Anno, az alkotmányos monarchiák alakulásakor a mentelmi jog a törvényhozásba igyekvő honatyát védte például a királyi önkény elől. A király ugyan kiegyezett a rendekkel és a feudális államból alkotmányos monarchia lehetett, de az nem zavarta abban, hogy egy-egy neki nem tetsző nemes fejét leüttesse. Az angol királyok az újkori demokráciák bölcsőjénél éltek is e lehetőséggel gyakran. A mentelmi jog alapja: a képviselő nem akadályozható meg a mandátum gyakorlásában. A népszuverenitás alapelve, hogy a mandátum nem a képviselő tulajdona, hanem a választóé, a mandátum gyakorlásának korlátozása a választópolgár akaratának korlátozása. A mentelmi jog erről és semmi másról nem szól.

Ha tehát Daniel Lipsic képviselő politikai agendájának végzése közben rámutat arra, hogy a kormány egyik tagjának maffiakapcsolatai vannak, akkor a mentelmi joga alapján nem lehet egyszerűen bűnvádi eljárást indítani ellene (ahogy azt Harabin kilátásba helyezte, persze kötéllel együtt). A mentelmi jog egyik része az ún. immunitás, azaz „felelőtlenség” elve. A politikus, akinek parlamenti mandátuma van, nem vonható felelősségre politikai döntésekért. Ha viszont ugyanaz a képviselő kirabolta volna szomszédjának lakását, akkor nincs mentelmi jog. A köztörvényes bűnözés elől ugyanis nem véd. Akkor miért nem lehet letartóztatni mégsem? Mert itt lép közbe az eljárásjogi akadály: a képviselőt a parlamentnek ki kell adnia. Magyarán, nem fordulhat elő, hogy köztörvényes bűnnel vádolva akadályoztassák a képviselőt, ahhoz a parlamentnek hozzá kell járulnia, meg kell vizsgálnia, vajon a bűncselekmény miatt kiadja-e a honatyát, vagy azt mondja: mondvacsinált balhé, csak ki akarjátok iktatni X.Y.-t egy fontos szavazás előtt.

Hogy jön ide Vona és Hagyó? Két gyönyörű példája annak, miként lehet rosszul értelmezni a mentelmi jogot. Hagyóval kezdve: amennyiben visszaélt politikai hatalmával és „csalt, lopott, hazudott”, akkor kár volt kivárni az új parlament alakulását, ami mentelmi jogának elvesztésével járt. Egyszerűen ki kellett volna őt adni már képviselő korában. Hadd lássa a választópolgár, hogy a mentelmi jog nem a bűnözést hivatott legalizálni.

Vona más eset. A Jobbik elnökének lajbija, mellénye, akármilyen a parlamentben politikai megnyilvánulás. Lehet csúnya, felháborító, uram bocsá, törvénytelen, de politikai, és erre mandátumot kapott a választóktól. Nem a törvénysértésre, tévedés ne essék, hanem annak az értékrendnek a képviseletére, amit a mellénye csak szimbolizál.

Vona pártját a magyar bíróság nem tiltotta be, részt vehetett a választásokon és mandátumot kapott arra, hogy hirdesse a nem mindig demokratikus eszméit. Több tucatszor alkalmat adott arra a Jobbik, hogy a bíróság megnézze, vajon közvetve nem olyan politikát folytat-e, amely a demokratikus államberendezkedést kérdőjelezi meg. S akkor lépni kellett volna. A magyar parlamentarizmust nem az veszélyezteti, hogy valaki lajbiban (tüllszoknyában, vöröscsillagos pólóban) tesz esküt, hanem az, hogy a parlamenti többpárti demokráciát elutasító párt a parlamentbe kerülhet. Olyan párt a Jobbik? Akkor tessék önvizsgálatot tartani jogalkalmazás terén, itt van az ideje.

Summa summárum: A mentelmi jog Hagyóra nem vonatkozott akkor sem, amikor mandátuma volt, a törvényhozás simán kiadhatta volna őt. Vonára viszont most, a mellényes sztori idején igenis vonatkozik, merthogy éppen azért találták ki a mentelmi jogot, hogy szabadon lehessen politikai eszméket hirdetni. Egészen addig, amíg azok nem mennek más politikai eszmék szabad hirdetésének rovására. De az új történet (lesz).