A Híd túl messze van

Több mint bűn, hiba volt nem elhatárolódni a Smertől. A Híd eredménye a parlamenti választásokon egyértelmű csalódást jelent, különösen négy ellenzékben töltött év után. Pedig a programokat elemző szakértők szerint a Híd különféle területeken (mint jogállam, szegénység- és romapolitika, egészségügy, gazdaság) a legjobbak közé sorolt átfogó programmal futott neki a választásoknak. Sikerült hiteles szlovák személyiségeket is a pártba vonzani, mint Lucia Žitňanská, František Šebej, Peter Kresák vagy Martin Dubéci, akik megszólíthatták a „pozsonyi kávéházak közönségét”. 

A kampány is jól sikerült, kifejezetten találó, ötletes és frappáns volt, finom, csipkelődő humorral keverte a fontos üzeneteket, szlovákul, magyarul egyaránt. A Balódi megoldástól a gömöri Obamáig. Tehát most kellett volna nagyot dobbantani, de ez mégsem jött össze. Miért? A legfontosabb ok az volt, hogy a párt nem határolódott el egyértelműen a Smerrel való együttműködéstől. 

A Híd magyar nemzetiségű támogatóinak száma csak nagyon korlátozottan volt növelhető – és akkor még finoman fogalmaztunk. Az MKP felé a frontvonalak beálltak, a lövészárkok jó mélyek lettek, a két tábor között ma alig van átjárás, annál nagyobb az utálkozás. A másik oldalon viszont ott volt 15–18 százaléknyi egykori SDKÚ-szavazó, aki pártot keresett magának. Köztük a szlovák társadalom legtoleránsabb tagjaival, akiknek semmi bajuk azzal, hogy a Híd etnikailag vegyes, ha úgy tetszik, „magyar” párt. Azzal viszont annál inkább bajuk volt, hogy a Smerrel kokettál, és nem zárja ki vele egyértelműen a választások utáni együttműködést. 
Ennek a tábornak a túlnyomó többsége egyszerűen allergiás Ficóra és csapatára, és nem akarta a voksát egy olyan pártra adni, amely esetleg a Smer koalíciós partnere lehet. Pedig tetszett nekik a párt programja, hiteles személyiségei, valószínűleg a kampánya is, és ebből a szempontból teljesen helyes stratégia volt a polgári párttá való átalakulás. „Csak” a Smert kellett volna kizárni. 

A választások megmutatták, hogy a jobbközép tábor azokat a pártokat jutalmazta, akik a leghatározottabban elutasították a Ficóékkal való együttműködést (SAS, OĽaNO), és a jobboldali szavazó elfordult azoktól, akik képtelenek voltak egyértelműen állást foglalni (Híd, Sieť, KDH). A volt SDKÚ-szavazókból a KDH-t leszámítva a Hídba jutott a legkevesebb. Eközben nincs logikus érv, mire volt jó a Híd tétovázása. A Smerrel számolni nemcsak erkölcsi szempontból volt elfogadhatatlan, hanem praktikusan is hiba volt. Ha a Híd elfogadja a Smer halálos ölelését, akkor pártszakadást kockáztatott volna, emellett választói jelentős részének elvesztését és azt, hogy négy év múlva be se jut a parlamentbe. Felfoghatatlan, hogy miért nem lehetett ezt kizárni. Mindenesetre így a Híd túl messzire került a „pozsonyi kávéháztól”, távol tartott magától sok potenciális szavazót, ezért csak kudarcként felfogható eredményre tellett tőle. 

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója