A győztesek panasza

<p>Robert Fico miniszterelnök híressé vált mondása, miszerint észre sem vette ʽ89 novemberét, önbeteljesítő jóslatnak bizonyult. Lassan ott tartunk, hogy az egész ország megfeledkezik a bársonyos forradalomról, ami pedig nagy baj.</p>

1989 novembere az újkori Szlovákia legjelentősebb történelmi eseménye. Azt gondolom, ehhez nem is kell további kommentár, hiszen november nélkül nem lenne önálló Szlovákia sem. A kommunizmus igájából való kitörés tehát egyértelmű sikertörténet az ország, és persze az egész térség számára.

Annál érthetetlenebb, hogy a nemzeti-szociális kormány nem akarja beemelni az eseményt a nagy nemzeti ünnepek kánonjába, ahogy mondjuk a szlovák nemzeti felkeléssel próbálkozik. Sőt, egyes smeres politikusok nyilatkozataiból világosan kiolvasható, hogy enyhén szólva szimpatizálnak az elmúlt rendszerrel. A rendszerváltás így még mindig erős aktuálpolitikai törésvonal a hazai pártok között. Az egyik oldalon állnak a bársonyos forradalom üzenetének megörökítői, a másikon azok, akik relativizálni próbálják a kommunizmus bűneit és magát az átmenetet is. Paradox módon az utóbbiak közül kerültek ki a rendszerváltás legnagyobb nyertesei, akik a politikai és gazdasági hatalom összefonódásával egy újkori oligarchia létrejöttét tették lehetővé és tartják fenn, természetesen az adófizetők pénzén. Ez azonban nem gátolja őket abban, hogy nosztalgiát ébresszenek bennünk a kommunizmus iránt, és ostorozzák a liberális demokráciát.

Való igaz, hogy az elmúlt 27 év nem egészen úgy alakult, ahogy azt a novemberi tereken megálmodták, ez azonban végképp nem jelenti azt, hogy magát a rezsimváltást kell megkérdőjelezni. Pláne, ha ezt pont azok teszik, akik a legtöbbet profitáltak és profitálnak a pártállam bukásából, miközben szociális államról beszélnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?