A győzelem következményei

repce k

Éppen megtámadta a repcét a csíkos káposztabolha, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy jön a felmelegedés.

A Homályos tekintetű homárról elnevezett nagyvárosi kiskocsmában ültek volna épp, de nem ott ültek, hanem a járási székhelyre igyekeztek. SMS-t kaptak ugyanis a belügyminisztériumtól, hogy elkészült az útlevelük. Túraszerető emberek lévén gyalogosan próbálták megközelíteni a lakhelyüktől tizenhárom kilométerre fekvő járási székhelyet.

Mezőgazdasági területeken keresztül vezetett az útjuk, és kénytelenek voltak megállapítani, hogy a repcét közben már nemcsak a csíkos, hanem a fekete káposztabolha is megtámadta. Épp hogy csak sikerült feldolgozniuk a fejleményeket, amikor Ervin bejelentette, hogy megfigyelései szerint a támadók sorához a feketelábú földibolha is csatlakozott. Bandika nem bírta tovább, bánatában bekapcsolta a zsebében pihenő tranzisztoros rádiót. Megtudta, hogy már szavaztak Igor Matovič pénzügyminiszter leváltásáról a parlamentben. Kit akarnak leszavazni? – érdeklődött Ervin, miközben megállapította, hogy a repcét a változatosság kedvéért megtámadta a kis káposztalégy is. Semmi, csak valami uniós izé szerintem – tekerte tovább a kis fekete tekerőt Bandika, mígnem megszólalt a messze földön híres rádiós műsorvezető, Tomaggio, és felkonferálta a Clash nevű egykori rockzenekar ismert slágerét, amely arról szól, hogy az énekes nem tudja eldönteni, maradjon, vagy menjen. Perceken belül kiderült az is, hogy október 3-án indult az ország legújabb rádiója, a Rádio Rock. Már a Whole Lotta Love című Led Zeppelin-dal javította a járási székhelyre igyekvők hangulatát, amikor Bandika arról kezdett beszélni, hogy a minap érdekes újságcikk került a látókörébe. Ma ugyebár csütörtök van.

A Független Magyarország című lap hétfői számában pedig azt olvastam, idézem: „Ma egy éve indult meg a szovjetellenes hadjárat. A világtörténelemben páratlan méretű mérkőzés kezdődött. A német hadsereg, szövetségeseivel karöltve, hatalmas sikereket ért el ez alatt az egy esztendő alatt. A birodalmi főváros vasárnapi lapjai behatóan foglalkoznak az első évfordulóval. Megállapítják, hogy a német katona kimagaslóan kitüntette magát. A keleti háború első éve a charkovi csatával kezdődött, amely szerencsés bevezetője volt a szovjet hadsereget megsemmisítő eljövendő csatáknak. A győzelem következményei kiszámíthatatlanok.”

Már látszottak a távolban a járási székhely kéményei, amikor Ervin megkérdezte, mikori ez az idézett újság. 1942. június, felelte Bandika, aki emlékezett a cikk címére is: Tobruk és Bardia elesett. Ervin megköszönte a választ, majd rövid időn belül megállapította, hogy a repcét megtámadta a közönséges földibolha és a mustárdarázs is. Mit akar ezzel mondani? – kapta fel a vizet Bandika. Semmit, csak hogy a győzelem következményei tényleg kiszámíthatatlanok, felelte Ervin. Ezt úgy érti, hogy a győzelem egyik következménye lehet például a vereség is? Ervin erre már nem felelt, ugyanis épp akkor vette észre, hogy a tormalevélbolha egyedei hamarosan szintén rárontanak a repcére.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?