A fociról és másról

Másrészt olyan ember lánya vagyok, aki a falujában a focicsapat megalapítói közé tartozott, majd Pozsonyba költözve rendszeresen járt meccsekre, ahonnan mai szemmel nézve ócska kivitelezésű és nyomdafestéktől bűzlő műsorfüzeteket hozott, amiket azután együtt nézegettünk. Lehet, hogy ha tovább él, én is futballfüggővé váltam volna. De nem lettem az, bár a szűkebb és tágabb családomban szinte minden férfi focizott vagy még mindig focizik. Mindenesetre imádom a nyomdafesték szagát. Az új könyvek szagát. A fiam karácsonyi könyvei közül például igen jó szagú A beépített huligán. Írója, James Bannon 1987-ben rendőrként beépült a legdurvább angol futballhuligán brigádba, olyan szörnyszülöttek közé, akik például a felesége és a lánya szeme láttára csak azért verték szét egy pasas fejét, mert nekik nem tetsző kitűzőt viselt. Ez a könyv tulajdonképpen egy szociológiai kutatás. Terepkutatásnak nevezzük az ilyesmit. Sok híres terepkutatás van, például szintén a nyolcvanas években egy Günter Walrauff nevű szőke, kék szemű német újságíró beépült a török vendégmunkások közé, hogy felfedje, hogyan élnek Németországban. Bannon két évig volt huligán, Walrauff másfél évig Ahmed, a török vendégmunkás, sötétre festett hajjal, sötétbarna kontaktlencsével. Nagyon nehéz munka ez, főleg ha az illetőnek titkolnia kell valódi kilétét. Aki vállalja, azt akár rendőr, akár újságíró, kutató, azt általában a jobbító szándék vezérli. S kegyetlen fintora a sorsnak, ha ezek után még ő válik gyanússá vagy számkivetetté, mert ilyesmikre is volt már példa. Képzeljük el. Bekerülünk egy idegen közösségbe. Azonnal szembesülünk a kérdéssel, hogy hány ember is vagyunk valójában. Mert ugye, vagyok ő (a huligán, a török stb.) és vagyok én (a rendőr, az újságíró stb.). S ügyelnem kell rá, hogy ne otthon legyek ő, s ne a stadionban rendőr. Egy idő után bizonyos dolgok összefolynak. Elsajátítok bizonyos kifejezésmódot, gesztusokat, s nem biztos, hogy mindig tudok ide-oda kapcsolni (hacsak nem az életemről van szó). Lehet, egy idő után otthon is törökül kezdek beszélni, automatikusan, mert minden közösség rám nyomja a bélyegét. Talán észre sem veszem, ha nem figyelmeztetnek. Bannon szerint egyetlen recept van önmagunk megőrzésére: „egy dolgot sose felejts el, hogy hova tartozol igazán!”