A fejünk felett…

A szlovák fél ezzel szemben azt állítja, a magyar identitás önmagában nem lehet alap egy, az országhatáron átnyúló intézkedés bevezetésére, saját magyarjaira pedig gyanakvással néz. Ez persze cinikus álláspont, tekintve a szlovák fél saját kisebbségpolitikájának alapelveit (például a szerbiai szlovákok esetében). Ez a szembenállás azonban a szituáció szándékos és teljes félreértéséből adódik – pontosabban fogalmazva: ez a szlovákiai magyarok identitásának semmibe vétele politikai célokból. A szlovákiai magyarságnak ugyanis mára van saját indentitása. Nem volt ez mindig így: a trianoni döntés nyomán Szlovákiába kerülő magyarok nem érezték és nem is érezhették magukat másnak, mint egy felettük meghozott döntés alapján a határ túloldalán rekedt magyaroknak. Ezt a magyar indentitást elsöprő többségükben gyermekeiknek is átadták, akiknek egy része ráadásul 1938 és 1945 között egy rövid és keserű időszak erejéig szintén megérezhette a Magyarországhoz való tartozás ízét, ezzel lebetonozva a magyar diaszpóra identitásának állandóságát további hosszú évekre. Az igazi változás az 1945 óta eltelt 65 évben játszódott le, mind a szocializmus, mind az azt követő kapitalizmus idején. Elsősorban, felnőtt családonként legalább két olyan generáció, amely az anyaországhoz való tartozást legjobb esetben is csak másodkézből, de inkább harmadkézből tapasztalhatta meg. Másodsorban, a szlovákiai magyar lakosság többsége immár elfogadta, hogy a trianoni rendezés nem rövid távú és átmeneti helyzetet eredményezett, hanem egy olyan valóságot, melyben és mellyel élniük kell. Harmadsorban, ezek a nemzedékek immár (Cseh)szlovákiában születtek, és a közös magyar kultúrkincs mellett megismerkedtek a közös csehszlovák kultúra egyes elemeivel is. Általában profán dolgokról van szó, rajzfilmekről, mustárokról, vagy éppen a lassan a szlovákiai magyarok magyarországi emblémájának számító kofoláról. Negyedrészt, átvett szlovák szavak magyarosított formája módosította finoman a Szlovákiában beszélt magyar nyelv szövetét – ezen szavak száma és elterjedtsége a rendszerváltás után lett nyilvánvaló, amikor a határ túloldalán az örökírót, a hranolkyt és a nanukot értetlenül fogadták. Pontosan ezek az élmények jelentették az elkülönülés első részét – a szlovákiai magyarok megértették, hogy természetesen nem azért nem értik minden szavukat a magyarországiak, mert hülyék, hanem mert mások. Nem nagyon, de egy kicsit mégis. A Szlovákiában egymással közös, a magyarországiak számára azonban értelmetlen referenciák száma pedig napról napra növekszik, miután az itteniek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy akarva-akaratlanul egy másik kultúra legjobb ötleteivel is szembesülnek és magukévá is teszik azokat. Az eleve erodálódó össznemzeti identitásnak a kegyelemdöfést azonban a magyarországi kisebbségpolitika adta meg, mely 1998 és a Fidesz hatalomra jutása után fokozatosan magyarországi belpolitikai célok szolgálatába állította a szimbolikus nemzetpolitikai lépéseket. Ebben a pártnak a jobb és a baloldal egyaránt partnere volt, a felelősség tehát a teljes ottani politikai garnitúráé – kiemelném azonban, hogy véleményem szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás esetében az itteni magyarok számára a legnagyobb megrázkódtatást nem annak kudarca, hanem kiírásának módja és miértje jelentette. A szlovákiai magyar identitás tehát létrejött, és jelentős szerepet kell kapnia az itteni politikai kultúra formálásában. A szlovákiai magyarok elsöprő többsége ugyanis jelenleg amellett, hogy magyar és elsősorban magyar, abszolút lojális és hűséges saját hazájához, ami Szlovákia. Egyszerre vagyunk szlovákiaiak és magyarok, nem átmeneti hajléktalanok, hanem államalkotó kisebbség. Ezt azonban egyik fél sem hajlandó figyelembe venni: a Fidesz saját rövid távú politikai céljai és szent víziói miatt nem akarja meghallani a szlovákiai magyarok többségének szavát: hagyjatok minket élni! A szlovák politikai elit azonban legalább ennyire vak: bizalmatlansága miatt árulást vár a magyaroktól, és nem érti meg, hogy a szlovákiai magyarok miniszterelnöke nem Orbán Viktor, hanem Robert Fico – bár a minőség nagyjából azonos. A szlovákiai magyarok tehát nem akarnak magyarországi magyarokká válni, még kevésbé akarják, hogy Szlovákia Magyarországba olvadjon, a vágyuk elsősorban az, hogy egyenrangú partnerek lehessenek a szlovákiai politikai és gazdasági közösség építésében. Hogy ez sikerülhet-e, elsősorban azon múlik, el tudja-e valaha fogadni a szlovák politikai elit azt a tényt, hogy a magyarok a nekik járó jogokért való küzdelem mellett elsősorban a közös építő munkában akarnak részt venni. Ez a felismerés és a magyarok egyenrangúként való elismerése elkerülhetetlen: minden más út katasztrófához vezet. Ezt a történelmi kiegyezést azonban semmiképpen sem mozdítják előre a kettős állampolgársághoz hasonló politikai viharok, melyeket ugyanúgy a fejünk felett hoznak létre, mint ahogy anno a határ vonalát is a fejünk felett húzták meg. ________________________________________ Ravasz Ábel - a szerző a Publicus Slovensko vezető kutatója.