A fal füle

Szép emlékű kollégám, akit bogarasnak tartottunk, ’89 előtt reggelente, amikor elsőnek érkezett a szerkesztőségbe, s a helyiségben még nem volt senki, akkor is harsányan köszönt, a kor stílusának megfelelően, valahogy így: „Jó reggelt, elvtársak! Hát hogy vagyunk? Hogy telt az éjszakai szolgálat? A magnószalag elegendő volt? Szép napot maguknak, elvtársak. Én most reggelizni fogok, szalonnát, friss hagymát, ha megengedik. Maguk ettek már?” Kezdetben, tapasztalatlan ifjúként meg voltam győződve, hogy az akkor idős kolléga pszichiátriai eset, megérett arra, hogy egy lélekdoktor kezelésbe vegye. Na de ifjonti tapasztalatlanságom mondatta ezt velem, hittem is meg nem is, amit akkori mestereim mondogattak: „Vigyázz, fiam, mert a falnak is füle van.”

Nos, a fal füle, úgy látszik, megmaradt a rendszerváltás után is. Igaz, a titkos apparátus teljességgel dekonspirálódott, ám lassan, de biztosan visszatitkosodott. Mosolyogtató és hátborzongató is volt nemrégiben az a kiállítás, amelyet a Cseh Kulturális Központ hozott létre a falak füléről. Ott volt minden, amit az ŠtB lehallgatásunkra annak idején bevetett. Ma, ebben a mobilos, digitális, szatellites világban már mosolygunk a hamutartóba szerelhető poloskákon, virágcserépbe rejthető automata fényképezőgépen. Lehallgatás, megfigyelés természetesen demokratikus körülmények közt is elfogadott titkosszolgálati módszer. Most viszont egy csinos kis vita van kialakulóban az új titkosszolgálati törvény kapcsán. A SIS ugyanis azt javasolja, hogy a lehallgatott polgárt öt esztendő elteltével tájékoztassák, hogy lehallgatták, ha a lehallgatás nem igazolt semminemű bűncselekményt. Ezzel viszont nem ért egyet a belügyminisztérium, az állam érdekeinek csorbulását látja a javaslatban.

Nos, amíg vitáznak, addig is – egykori kollégám után, szabadon – így lépek be szerkesztőségi irodámba: „Jó reggelt, uraim, hogy vagyunk? Én most reggelizni fogok, szalonnát meg friss hagymát, ha megengedik. Maguk ettek már?”

A szerző a Pátria Rádió munkatársa