A Facebook-átok

Az évek múlásával egy nagyon jól működő kommunikációs és tartalommegosztó portállá változott, ahol szinte mindent és mindenkit megtaláltunk. A csúcsműködését mintegy 8-9 évvel ezelőtt érhette el, amikor még a legtöbb ismerős bejegyzését látni lehetett, és az általunk készített oldalak is 400-500 emberhez eljutottak anyagi befektetés nélkül. Mostanra, úgy gondolom, hogy egy borzasztóan igénytelen hirdetőújsággá vált, s talán ez lehet a „vég” első állomása (vagy épp az utolsó, talán a jelenleginél már nem lehet lejjebb süllyedni).

Személy szerint kedveltem ezt a közösségi felületet, a generációm TikTokja volt. Ha az ember jól válogatta meg a követendő tartalmakat, akkor aránylag minőségi olvasmányokkal találkozhatott. Mostanra a kedvelésem napról napra fokozódó gyűlöletté válik, ugyanis egyértelműen nem „azt” a felhasználói igényeket szolgálja ki a portál, amiért létrejött egykor. A reklámok és a hirdetések tömkelege, a kéretlen tartalmak mennyisége igazi virtuális „szemétdombbá” varázsolta a „fehér-kék világot”.

Sok negatív tapasztalatom volt az elmúlt időszakban, azonban az egyik meghatározó a rövid videók esetében jött elő. Egy alkalommal megnéztem, miként távolítanak el tetoválást úgy, hogy teljes mértékben feketére festik a felületet, s másnap minden harmadik mozgókép ilyen volt. Néhány nappal később egy vicces családi videó került a szemem elé, végignéztem és megmosolyogtam. A forgatókönyv nem változott, az elkövetkezendő egy hétben folyamatosan róluk dobált be videókat az algoritmus, ugyanis én megnéztem ezt a videót, tehát biztos az érdeklődési köröm. A napokban a média Suhajda Szilárd hegymászó történetére fókuszált, s magam is kicsit belemásztam a csúcshódítók világába. Cikkeket olvastam, interjúkra kerestem rá a Google segítségével, és rágugliztam a serpa fogalomra is, mert számomra ismeretlen volt. Azóta a Facebook „szolgálatot” teljesítve folyamatosan bombáz hegymászós videókkal. Egyetlen problémám az, hogy nem tudom elmagyarázni az oldalnak, hogy már megtudtam mindent, amit szerettem volna, nem kérek belőle többet…

Ha nem is csak ennek köszönhetően, de biztosan meghatározó negatívum ez a közösségi felület jövőbeni működésében, s egyértelműen a vége felé viszi a történetet. „Ami nincs fent a Facebookon, az meg sem történt!” Milliószor hallottuk ezt a mondatot, azonban ma már teljesen mindegy, hogy felkerül-e az oldalra az a bizonyos kép, hisz két-három embernél több amúgy sem látja. Az értékmegőrzés szempontjából ez jó, hisz nem kell mindenkinek mindenről tudni, s nem is kell megmutatnunk életünk apró részleteit.

Nem hiába mondják azt, hogy a csúcson kell abbahagyni, hát ez a fejlesztések esetében is jó lett volna. Azonban a fizetett tartalmak átvették az uralmat. A beletörődés mondatával élünk, hisz ez hoz a hétköznapi embernek nyugodalmat: „Egyszer minden jó véget ér!” (Már rég véget ért, csak nem tudjuk elengedni.)