A bürokratikus Brüsszel bírálói

Minden napra jut valami őrült hír az uniós politikusok pazarlásairól, az értelmetlen és eltúlzott szabályozásról. E híreket felkapják az euroszkeptikus és eurokritikus pártok, amelyek hasznot húznának az emberek Brüsszellel szembeni bizalmatlanságából. Az előző ciklusban ezt a szerepet elsősorban az SaS játszotta, mára felzárkózott mellé az Egyszerű Emberek, Kotleba, sőt az SDKÚ egy része is. Egyértelmű, hogy az euroszkepticizmusnak van piaca.

Európa kifejezetten rosszul jött ki a gazdasági világválságból. Ugyan ez nem csak az uniós tagállamokra vonatkozik, sokan mégis Brüsszel inkompetenciáját látják a történtek mögött: a túlzott szabályozás és a túlköltekezés vezetett a legnagyobb károkhoz, ezért a brüsszeli bürokrácia visszabontására van szükség a sikeres Európa újrateremtéséhez. Ez a logika azonban sántít: a gazdasági világválság oka a pénzügyi rendszerek alulszabályozottsága volt, nem pedig a túl sok szabály, a jelenlegi társadalmi problémák pedig nagyrészt nem a túlzott állami költekezésből, hanem az elégtelen újraelosztásból, az európai társadalmak szövetének felszakadozásából fakadnak. A szabad piac nem védte meg a világot a válságtól: egy erős és betartatott pénzügyi szabályozás megvédhette volna.

A szlovákiai közvélekedést is elérte az a hullám, amely a politikai elitek teljesítményét értékelhetetlennek tartja, és új politikát követel. Matovič, Kiska, Kotleba csak néhány állomást jelent ezen az útvonalon; a választók felkapják azokat, akik „politikán kívüliként” definiálják magukat a politikába való megérkezésükkor. Az elitek kritizálásába Brüsszel bírálása is jól illeszkedik, azonban ezzel az érveléssel is komoly problémák vannak: a tapasztalatok azt mutatják, hogy hatalomra kerülve a „politikán kívüli” szereplők semmivel sem tudnak jobb teljesítményt felmutatni, mint az általuk kritizált hagyományos politikai elitek. (Sőt.) A helyzet ugyanis az, hogy a politika mint rendszer nem működtethető oly könnyedén, ahogy az kívülről látszik, és a jelenlegi elitek kiábrándító munkája csak részben a saját hibájuk, másfelől a demokratikus politikai rendszerek világszerte érzékelhető válságából adódik. Ezekre pedig a jelek szerint nem kívülről, hanem belülről érkezhet válasz.

A fentiekre is érdemes gondolni, amikor az ember újabb brüsszeli rémtörténeteket olvas. Igen, az EU intézményei működhetnének jobban, van tér a pazarlás visszaszorítására, de az EU története nem erről szól. Az unió Európa sorstörténete, biztonságának és békéjének záloga, globálisan versenyképes gazdaságának egyetlen esélye. Ezt persze az unió kritizálóinak többsége is tudja, csak most éppen jobban megéri a negatív aspektusokat hangsúlyozni, hátha ezzel meg lehet szerezni néhány kiábrándult választópolgár szavazatát.