A biztos pont

Időnként kicsusszan a parlamentből, időnként pedig visszatér, tíz százalék körüli eredménnyel, tízévente pedig a kormányba is sikerül befészkelnie magát. Az elmúlt hónapokban újabb felívelésének vagyunk tanúi: a tavaly ilyenkor az öt százalék alatt mért SNS most stabilan 6–8 százalékot produkál a felmérésekben.

Közben semmi különöset nem csinál, legalábbis nem sokkal különösebbet, mint a többi párt, amely hosszú évek, ciklusok óta építgeti a valamennyire stabilnak mondható 6–8 százalékos választóbázisát.

Oké, a TA3 hírtelevízió megteszi, amit megkövetel a haza: amint egy gyanús anticiklon közeledik, máris behívják a stúdióba Andrej Dankót, az SNS elnökét egy röpke háromnegyed órás beszélgetésre, mondaná már el, hogyan kellene az országnak viszonyulnia a gyanús anticiklonhoz az SNS szerint. Ő pedig természetes magabiztossággal (vagy ahogyan az egyik hazai magyar pártközlemény fogalmazott az elmúlt hetekben: hosszan tartó szilárdsággal) el is mondta, hogyan kéne, mit kéne, a haza érdekében, természetesen.

Szóval aki azt hitte, Ján Slota korábbi SNS-elnök sármja tartotta a pártot a víz felett, az tévedett.

„Danko nacionalista pártból hazafias párttá formálta az SNS-t, ezt az újfajta politikát pedig egy tévéinterjúban még maga Berényi József, az MKP elnöke is méltányolta.” Ezt az erős állítást egy férfimagazinban olvastam, fizetett Danko PR-interjúban, egy orvosi rendelő várótermében, unalmamban. Nem semmi. Azóta Danko az óriásplakátokra is kiíratta: „Hazánk többet érdemel!“ Nem lehet vele vitatkozni. A kérdés már csak az, hogy ez a Danko, aki gyakorlatilag a semmiből jött, és a semmiből hozott fel a parlamenti küszöb fölé egy leélt pártot, ugyanezt meg tudná csinálni mondjuk az SDKÚ-va vagy az SAS-szel is. A KDH vért izzad a parlamentben már mióta, mégsem megy 10 százalék fölé.

Tényleg elég néhány ezer óriásplakát, egy üres tekintet, és néhány tévéinterjú? Úgy látszik, a választók egy része biztos pontként tér vissza újra és újra a magát leghazafiasabbnak mondó párthoz. Közben még örülhetünk is, hogy ez a hazafiasság nem a gyűlöletkeltés eszköztárával igyekszik gyarapodni. Célja nyilván nem ez (túl konkrét is lenne a sok általános ígéret közt), hanem egy újabb, kényelmes, eurokomfortos besimulás a kormányzatba. Hogy ők is, gazdasági hátországuk, és a haza is megkapja ismét azt a többet, amit megérdemel.