A benyomás súlya

Minapi hír, a nyáron felújítják Nyitra város polgármesterének irodáját és titkárságát – két és fél millió koronáért, melyből egymilliót szánnak bútorokra. Egyesek szerint hatalmas összeg ez, szerintem nem, sőt kevés is egy, a köz javát szolgáló intézmény esetében, némely üvegpalotákra, kacsalábon forgó irodaházakra gondolván pedig szinte említésre sem érdemes.

Persze, más lenne a helyzet, ha Ferdinand Vítek a saját családi házába invesztálná a szóban forgó két és fél milliót, de nem, az adófizetők pénzével ő ilyet aligha cselekedne, ő csupán renoválni szeretné a hivatalt, ugyanis, amint olvasom, még a nyolcvanas évek elején épült, magyarán, eljárt fölötte az idő, reprezentációra sem alkalmas, főleg arra nem. Együttérzek a polgármesterrel, szurkolok neki, sikerüljön a terve, merthogy el tudom képzelni, mennyire kellemetlen lehetett számára, saját bevallása szerint, egyenesen a szégyenérzet kerítette hatalmába, amikor kopott bútorok között kellett fogadnia rangos hazai és külföldi vendégeket, olykor nadrág is szakadt, beleakadva kiálló szögekbe, csavarokba, repedezett székek réseibe csípődött be hol ez, hol az. Kínos szituációk, valóban. Egy Nyitra nem engedhet meg magának ilyesmit, s ami még rosszabb, nagy üzletek úszhatnak el efféle kázusok miatt. „Egy bizonyos színvonalat mindenképpen képviselnünk kell, ez nem lehet pénzkérdés, mert amikor befolyásos embereket fogadunk, sokat számít az is, milyen benyomást keltünk a környezetünkkel.”

Az biztos. Miként az sem mellékes, milyen a külső megjelenésünk, személyes vonzerőnk (personal attractiveness), tartjuk-e magunkat a keep smiling (mindig mosolyogj) íratlan szabályához. Arthur Miller Willy Lomanje a külsőség filozófiájával ugyan nem ment sokra Az ügynök halálában, ellentétben a példaképeiként emlegetett Bennel vagy Dave-vel, személyre vonatkoztatva a nyitrai polgármester sem emlegette, akit egyébként életemben nem láttam, Ferdinand Vítek mégis tudhat valamit olyan emberi tulajdonságokról, gyarlóságokról, melyek ismeretében megfoghatja a befolyásos tótumfaktumokat, természetesen mindenkor a köz javára használva fel befolyásukat. De elegendő, ha csak abból a nagy igazságból indul ki, hogy gatya van mindenkin a világon. A legjobban azonban az tetszik nekem, hogy a polgármester nem kótyavetyéli el a kopott bútordarabokat, nem küldi le őket a kukák mellé, vigye, aki akarja, mind, akár ereklyének, hanem az ügyfélfogadói osztályt rendezik be velük. A kérdés csak az, visszakerülnek-e a szögek, csavarok eredeti helyükre, vagy ezentúl a nép ruháját szaggatják majd, érezze az istenadta, milyen befolyásos embernek lenni.