2010, másodszor

Az eddig hat szabad választásból ötször voksolt a többség a kormányváltásra. A választók nagyobb része most sem elégedett a dolgok alakulásával, habár a helyzet és a kormány megítélése a választást megelőző évben egyre javult. Igaz, ez sem példa nélküli: 1997-ben, 2001-ben és 2005-ben is javított eredményein az akkori legnagyobb kormánypárt, de ez csak egyetlen alkalommal volt elegendő a győzelemhez.  Viszont az már példa nélküli, hogy egy párt, nevezetesen a Fidesz immár közel nyolc éve - 2006 nyara óta - megszakítás nélkül vezesse valamennyi közvélemény-kutató cég népszerűségi listáját. Az ellenzéki oldal töredezettsége és belső vitái jó ideje nyújtanak témát megfigyelőknek és elemzőknek. E helyzet kezelése és kimenete döntően befolyásolja majd a választások eredményét.  Még inkább példa nélküli, amit a Fidesz 2010 óta cselekedett.  Nem pusztán játék volt a szavakkal, mikor Orbán Viktor centrális politikai erőtér létrehozását hirdette meg. E politikai kategóriát a Fidesz elnöke újra életre keltette - követve a dualizmus és a Horthy-kor pártrendszerének példáját. Majd aztán mindent meg is tett annak érdekében, hogy biztosítsa az „erőtér“ fennmaradását. A közjogi rendszer és a közigazgatási struktúra átalakítása, meg a vezető posztokra kiválasztott, egytől egyig a Fideszhez szorosan kötődő személyek, továbbá az új választási rendszer, egyszersmind az állami média teljes szélességben történő elfoglalása, s persze a magánpiacra történő egyre gyakoribb állami-politikai behatolás mind-mind az erőforrás-átrendezést szolgálják.  Négy éve egy igen szellős programra mondott igent 2 millió 700 ezer Fidesz-választó. 2014-ben Orbán Viktor már nem biankó csekket tol az emberek elé, hanem a négyévnyi országátalakításra kér pecsétet. Ha megkapja, azzal 2010 visszamenőlegesen is fordulóponttá, kritikus választássá válik. Kimondhatóvá válik, hogy a „fülkefor“ tartósan átrendezte a politikai térképet.  Ami azt illeti, az ide-oda hányódásba belefáradt állampolgárok számára éppen a tartós berendezkedés lehet a Fidesz vonzereje, amit a miniszterelnök háztartásonként néhány ezer forinttal és több milliárd forintos költségű propagandával igyekszik tovább erősíteni. Az ellenzék számára nem csak az a tét, képes-e Orbánról szóló népszavazássá alakítani a 2014-es választást. Az újabb tiltakozó szavazás az inga visszalendítését jelentené csupán. Márpedig a választók nem vágynak vissza oda, ahonnan 2010-ben elindultak.  A kérdés inkább az, kínálja-e bárki az újat kezdés lehetőségét a rendszerváltás után huszonöt évvel. Másképp fogalmazva: hihető-e, hogy lehet jobb Magyarországnak, mint most?  Mert azt a rosszat, ami most van, kétségkívül a Fidesz csinálja a legjobban.  A szerző magyarországi politológus