Vietnam lenyűgözi, de sokkolja is a turistákat

AJÁNLÓ

Május van, nagyon meleg, a főváros, Hanoi utcáin az úttörők éneke visszhangzik.

Motorosok mindenhol

Utazásunkat Hanoiban kezdjük. Az első sokk már meg is van, hiszen a repülőtérről befelé vezető úton nincsenek jelzőlámpák, vagyis vannak, de azokat senki se veszi figyelembe. Állítólag nehéz a helyieket megszoktatni e szabályok betartására, inkább csak dísznek vannak az utak mentén. Ez meg is látszik a közlekedésen, hiszen óriási a káosz, de úgy tűnik, őket ez nem zavarja. Az autók között motorosok cikáznak, a belvárosban pedig e kétkerekű járgányokból rengeteg van. Állítólag egy vietnaminak három fő dolog kell a túléléshez: család, rizs és motorkerékpár. Az úttestre festett zebrák szintén csak díszletként szolgálnak, gyakorlataltilag ott is csak szaladva, több tíz, néha száz motoros között cikázva lehet átkelni. És ami a legfontosabb, az a duda. A néhány napos vietnami tartózkodás után rájövünk a helyi közlekedés aranyszabályára: mindegy, hogy ki vagy mi van előtted, nem kell fékezni, csak dudálni. És meglepetésünkre működik a rendszer, egyetlen balesetet sem látunk, és a turisták is – velünk egyetemben – megtanulják a helyi „szabályokat”. Az útikönyvek szerint Saigonban hatmillió robogó van, ezek nagy része állandóan megy valamerre, így felér egy mutatvánnyal, amikor átkelünk az úttesten, a körforgalomról nem is beszélve…

Hanoi, a főváros

Különböző címkéket ragasztanak a fővárosra, valakik szerint ez a legbrutálisabb város az országban, mások szerint ez a legrégebbi város, de úgy is nevezik, mint a császárok városa, de olyat is hallani, hogy ez az a város, ahol az összes kutyát megették. A város utcáit járva azt is mondhatjuk, hogy szinte mindegyik igaz. Ez az a város, ahol mindenkit sokkolni fognak az itt látottak: a motorkerékpárok tengere az utcákon, a helyiek szállítási módszerei, amikor a fejükön olyan mennyiségű árut szállítanak, amit mi talicskával sem tudnánk elszállítani, a villanyvezetékek tengere, ahol annyi kábel lóg az oszlopok között, hogy azt gondolnánk, összeomlik a rendszer (a helyiek szerint könnyebb egy új vezetéket felszerelni, mint megkeresni azt, amelyik meghibásodott), de említhetnénk még a a sült kutyahús látványát az asztalon is. De természetesen nem maradnak el a turistalátványosságok sem, hiszen azért ebből is van néhány a városban. Érdemes megnézni egy speciális bábelőadást a Hoam Kiem-tó közelében, amely bemutatja a vietnamiak egész történelmét. Kötelező kör megnézni az Irodalmi Templomot, a mesterségek utcáját és Ho Si Minh vezér mauzóleumát. Itt megtudhatjuk azt is, hogy minden évben Moszkvába szállítják a vezér testét, hogy ott átbalzsamozzák.

Hanoit lehet szeretni, és nem szeretni, de egy biztos, hogy mindenkiben mély nyomot hagy a város, olyat, amelyre mindig emlékezni fog – dicsérve, vagy szörnyülködve.

Ha Long-öböl

Ideje elindulni a fővárosból, az első célállomás a közeli Ha Long öböl. Ez természetesen egy hajós kirándulás, mely során megcsodálhatjuk a gyönyörű tájat, a vízből kiálló sziklákat, hegyeket. Felejthetetlen élmény. Mivel a hajót csak mi béreljük, ezért oda tudunk úszni a hajóval, ahova csak akarunk. Például a helyi halászokhoz, akik a reggel fogott halakat grillezett változatban tálalják nekünk. Másnap egy speciális kígyóétteremben is megállunk, ahol megkóstolhatjuk a kígyó még dobogó szívét is, mely után kígyóvért itatnak velünk. Borzalmas élmény, mégis kihagyhatatlan.

Az 1553 km2-en elterülő öböl közel 2000 kisebb nagyobb mészkő szigete 500 millió évnyi formálódás után kapta meg mostani alakját. Az öböl egyéb nevezetességei a cseppkőbarlangok, melyekben furcsa vietnámi ízlés szerint színes fényekkel világítják meg az érdekesebb formákat.

Saigon,

azaz Ho Si Minh

Saigonban a francia hatás az, ami igazán megfogja az ide látogató turistákat – meg a város hanngulata. Természetesen itt – és a közelben – is vannak látnivalók – a Notre-Dame-katedrális, a posta épülete, a városháza, a színház épülete, a vietnami–amerikai háború múzeuma, a helyi piac, a Cuchi alagútrendszer a bunkerekkkel –, de a hangulat az, ami magával ragadó. A város hangulata érdekes, turistaszemmel azt is lehet mondani, hogy szerethető – néhány napig. A maga kis utcácskáival, piacaival és az utcán áruló és élő lakóival. Saigonban sötétedés után, este kezdődik az igazi élet: az üzletek bezárnak, mindenki az utcán vacsorázik, beszélget, kártyázik. Ilyenkor az utcák, a járdák mobil éttermekké alakulnak át, és köztük sétálva azt gondoljuk, hogy este az egész város az utcára költözött. Aki nem eszik vagy beszélget valamelyik kis étteremben, az a függőágyából követi figyelemmel az utca eseményeit.

A vietnami konyha

Említést kell még tennünk a vietnami ízek világáról is. Az itteni élmények vegyesnek is mondhatók, hiszen óriási különbségeket tapasztalhatunk – vannak nagyon lepusztult éttermek, utcai árusok és vannak a Nyugaton is szokásos luxuséttermek, amelyekben fehér kesztyűs pincér szolgálja fel a vendégek előtt, látványkonyhában elkészített ételeket. Lehet választani, kinek melyik hely szimpatikus. Amit nem szabad kihagyni, az a finom tavaszi/nyári tekercs – ezt szinte mindenütt kínálják, az isteni gyümölcsöket és természetesen a híres levest, azaz a phót is vétek kihagyni. Ez utóbbi a legfinomabb. A sütemények felejthetők, a francia pékségekben árusított péksütemények viszont isteniek. A bátrabbak megkóstolhatják a sült kutyahúst, a sült rovarokat és mindenféle furcsaságot. Azt is mondják, hogy a vietnamiak mindent megesznek, ami nem eszi meg őket. De olyan elmélet is van, mely szerint abból tudjuk Vietnamban, hogy a tányérunkon levő étel már nem friss, hogy már nem mozog...

Ezt látni kell!

Ha valóban különleges országot keresünk, akkor Vietnam ideális választás. Itt akkor is számíthatunk egy kulturális sokkra, ha már számos országot bejártunk, itt ugyanis minden más, mint amit megszoktunk. De éppen ezért kötelező feladat minden utazónak legalább egyszer megnézni ezt az országot. (szl, PR)