Végre: újra csökkennek a repülőjegyárak

​​​​​​​10 olyan desztináció is van a táblázatban, ahova 100 euró alatti áron tudunk eljutni

A nyár elején már jeleztük, hogy a főszezon után várhatóan elindul a repülőjegyárak konszolidációja, de azt még mi sem gondoltuk, hogy ilyen ütemben csökkennek az árak. Igaz, azért még korántsem olyan jó a helyzet, mint a járvány előtt ugyanilyen időszakban – de már vannak olyan célállomások, amelyek most olcsóbbak, mint 2019-ben.

10 olyan desztináció is van a táblázatban, ahova 100 euró alatti áron tudunk eljutni, igaz, főleg a másik, azaz az 50–100 eurós sávban, csupán három város van, ahova 50 eurónál kevesebbe kerül egy jegy, ezek pedig Brüsszel, London és Róma. Az előző havi árakhoz képest az európai célállomások közül jelentősebben – több mint 30–40 százalékkal – csökkent Athén, Isztambul, Edinburgh, Barcelona, Koppenhága, London, Párizs.
Ha a távolabbi célállomásokat vesszük figyelembe, akkor is van több olyan, amely most már lényegesen olcsóbb, mint egy hónapja, így akár már újra előkerülhet a jó ár/érték arányú kategória. Ide sorolnánk a thai fővárost, azaz Bangkokot, a mexikói Cancúnt, Honolulut, Szingapúrt, Tokiót, Miamit és New Yorkot is.
Bár a cikk az előző párral ellentétben most optimista hangvételű, ám ha a járvány előtti árakat nézzük, akkor jól látható, hogy akkor lényegesen olcsóbb volt a repülés, csak néhány olyan célállomás van, ahova most olcsóbb a jegy, mint a pandémia előtt. Talán, ha folytatódik a csökkenő trend, akkor visszatérhetünk a járvány előtti szinthez. 

*
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?