Ha szállodai szobát választunk, akkor több szempontot érdemes figyelembe venni az igényeink függvényében, hiszen fontos a minőség, a kedvező ár-érték arány és az elhelyezkedés. Az internetes vélemények és a többi paraméter alapján úgy gondoltuk, hogy az ötcsillagos Renaissance Kuala Lumpur Hotel jó választás lesz.
Teszt: kellemes ötcsillagos hotel, páratlan kilátással
Elhelyezkedés, első benyomások
A szálloda nagyon jó helyen helyezkedik el, két-három percnyi sétára a híres ikertornyoktól, így ilyen szempontból tökéletes választás. Az épület is impozáns, több szárnyból áll, a fő lobbi a nyugatiban van. Itt már megjelenik az első kisebb probléma – a bejelentkezés nem ment simán, a recepciós kicsit szerencsétlenkedett, nem volt a helyzet magaslatán (talán az fogott ki rajta, hogy több szobát is foglaltunk?). Természetesen most is meg kellett adni a kártyát, hogy azon zárolják a kauciót, ami ígéretük szerint a kijelentkezés után pár napon belül újra megjelenik a számlán (ez a pár nap néhány hét volt – igaz, ez nagyon sok helyen így működik).
Szoba, fürdőszoba, reggeli
Az elhelyezkedésnek köszönhetően nagyon jó a kilátás a szobákból, mi a felújított szárnyban kaptunk szobát, kilátással a tévétornyokra, a csapat egy része pedig az ikertornyokban gyönyörködhetett (igaz, azok a szobák még nem voltak felújítva, de így is teljesen rendben voltak). A szoba minden igényt kielégített. Több mint 40 négyzetméter, óriási dupla ággyal (fantasztikus alvásminőséggel), minőségi ágyneművel, de természetesen nem hiányzik a szobából a nagy laposképernyős tévé, az íróasztal, a minibár, a vasasló, vasalódeszka és a kávéfőző sem. A fürdőszoba is hasonlóan szép, felújított, dizájnos (volt benne kád és zuhanyzó is), a tisztálkodási szerek, piperecikkek be vannak készítve, így azt nem kell magunkkal vinni. A takarításra sem lehet panasz, minden nap tökéletes munkát végeztek. A szobaárhoz reggeli is tartozott, óriási volt a választék, európai és ázsiai ételek minden mennyiségben – az egyik kedvencünk a pandános palacsinta (zöld színű), amit mindenkinek ajánlunk.
Szolgáltatások
Ha már ilyen nagy a szálloda, akkor akár elvárás is lehet, hogy sok szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínáljon, és ezt teljesíti is. Kiemelkedő a központi részen található hatalmas medence (ritkaság egy belvárosi hotelnél, hogy ilyen nagy medencéje legyen), amelyben mindig kellemes érzés megmártózni. Hasonlóan nagy és rendkívül jól felszerelt az edzőterem is – csak kis fejszámolás szükséges, mert itt kiló helyett fontban van megadva a súly (1 kg = 2,2 lb). A szolgáltatáslista ezzel még nem ér véget, de mindenképpen érdemes még megemlíteni az internetkapcsolatot, ami minden szobában és helyiségben elérhető, működik, gyors és ingyenes.
Személyzet
A bejelentkezésnél és a kijelentkezésnél tapasztalható kisebb szerencsétlenkedést leszámítva alapjában véve elégedettek lehetünk a személyzet munkájával – kedvesek, segítőkészek voltak. A luxushotelekhez nem szokott vendégeknek még furcsa lehet a bejáratnál sürgő-forgó személyzet, akik minden érkezésnél, távozásnál lesik a vendég kívánságait, segítenek a csomagokkal, hajbókolnak – mint amit a filmekben is látunk.
Összefoglaló, ár
Ha egy méregdrága ötcsillagos hotelről lenne szó, akkor lehet, azt mondanánk, érdemes egy másikat kipróbálni. De ha eláruljuk, hogy mi személyenként egy éjszakára csupán 32 eurót fizettünk, akkor egyértelmű, hogy az egyik legjobb ár-érték arányú hotelben szálltunk meg – és ne feledjük a páratlan kilátást sem. Ha elégedett vendégként szeretne távozni egy Kuala Lumpur-i hotelből, érdemes kipróbálni a Renaissance Kuala Lumpur Hotelt, amely nem tökéletes, de kellemes ötcsillagos színvonalat kínál.
A tesztben szereplő szállodába klasszikus fizetővendégként érkeztünk, a szálloda nem tudott arról, hogy később cikk születik a hotel színvonaláról, szolgáltatásairól – hogy mi is azt kapjuk, amit mindenki más, aki a hotelben száll meg.
ÉRTÉKELÉSÜNK
Elhelyezkedés: 10
Szoba minősége: 9
Fürdőszoba: 10
Személyzet: 8
Reggeli: 8
Egyéb szolgáltatások: 9
Ár-érték arány: 10
Összesen: 9,1 pont
A pontszámok 1–10-ig terjednek, ahol a legjobb a tízes, és a legrosszabb az egyes. Az értékelést az ott-tartózkodásunk alatti élmények alapján állítottuk össze, szubjektív véleményként.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.