Szervezzünk utazást a járvány utáni időszakra?

koronavírus utazás

Számos országban jelenleg is tombol a koronavírus-járvány újabb hulláma, emiatt a légitársaságok, szállásadók jelentősen csökkentették az árakat, nemcsak az év végi időszakra, de a téli hónapokra is, bízva abban, hogy addigra már ismét javul a helyzet, és újra felszabadultan utazhatunk. Éppen ezért most a padlón vannak az árak (lásd a táblázatot), érdemes már most csemegézni az ajánlatok közül, és foglalni – az utasnak ugyanis jelenleg semmi kockázata nincs.
 

Merjünk foglalni?

A legnagyobb kérdés, hogy merjünk-e most foglalni utazást, wellnesst, repülőjegyet, van-e kockázata egy ilyen tranzakciónak. Az utas szempontjából szinte semmi kockázata nincs a foglalásnak, hiszen a legtöbb hotel, légitársaság (szinte az összes) teljes mértékű rugalmasságot kínál az ügyfeleknek, azaz ha bármilyen oknál fogva mégsem tudunk útra kelni, akkor a foglalás díjmentesen módosítható, lemondható. Jellemzően egy-két nappal az indulás/szállodába érkezés előtt még törölhetjük a foglalást, vagy átfoglalhatjuk egy későbbi időpontra. A KLM/Air France csoport például a napokban jelentette be, hogy egészen 2022 június végéig meghosszabbítja a rugalmasságot, így akik addig utaznak, bármikor módosíthatnak a jegyen, vagy visszakérhetik annak árát. Hasonló intézkedés van a legtöbb légitársaságnál, hotelnél is. Összefoglalva tehát elmondható, hogy az, aki most foglal – például az ünnepi időszakra vagy később, a téli, tavaszi hónapokra, az ezzel nem vállal semmilyen kockázatot, cserébe viszont rendkívül alacsony áron pihenhet, kirándulhat.

A szervezés menete

Ha az utazás mellett dönt, akkor az első, hogy nézze meg, milyen járványügyi szabályozások vannak az adott országban. Bár a napokban néhány országban vannak szigorítások, a helyi vezetők szerint ez legfeljebb pár hétig tart csak, nem úgy, mint a korábbiak, és később, akár már az ünnepek előtt legalább az oltottak mindenképpen útra kelhetnek (ez az osztrák modell is). Ezt követően előbb a repülőjegyet foglaljuk le (ha nem repülős utazás, akkor értelemszerűen ez a lépés kimarad) – nézzük meg a lemondási, rugalmassági feltételeket –, majd ha ez megvan, böngésszük át a szálláskínálatot. Érdemes a négy-, ötcsillagos hotelek között keresgélni, most ezek rendkívül olcsón kínálják a szobákat, sokszor a korábbi ár feléért, vagy még annál is olcsóbban. Ha találunk olyat, ami megfelel igényünknek, akkor már foglalhatunk is – itt is fontos, hogy ellenőrizzük a rugalmassági szabályokat.

Méltányosság

Ha foglaltunk, és mégis közbejönne valami – esetleg egy pozitív PCR-teszt –,  érdemes azonnal kapcsolatba lépni a szállodával, légitársasággal, és jelezni a gondot. Ha nem lehet a módosításokat, törlést online elvégezni, kérjük meg a személyzetet. Ha a foglalási feltételek között nem szerepelne a rugalmasság, kérjünk méltányosságot – jelen helyzetben szinte mindenhol kedvező válaszra számíthatunk.

Oltások

Egyre inkább úgy fest, hogy aki utazni szeretne, annak mindenképpen be kell oltatnia magát, ha még ezt nem tette meg. Az unión kívüli, nyitó országok szinte mindegyike elvárja a vakcinaigazolványt (néhol elfogadják azt is, ha valaki felgyógyult a betegségből). Szinte biztos, hogy az oltatlanok egy időre lemondhatnak az utazás öröméről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?