RÖVIDEN

Lehet mobilozni a Ryanair járatainA mobiltelefonok használatának egyik legnagyobb korlátja dőlt le, a legnagyobb európai diszkont légitársaság, a Ryanair engedélyezi járatain a mobiltelefonálást, szöveg és e-mail küldést, illetve fogadást.

Lehet mobilozni a Ryanair járatain

A mobiltelefonok használatának egyik legnagyobb korlátja dőlt le, a legnagyobb európai diszkont légitársaság, a Ryanair engedélyezi járatain a mobiltelefonálást, szöveg és e-mail küldést, illetve fogadást. A szolgáltatás elsőként a társaság Dublinból induló járatain lesz elérhető (azaz a Dublin–Pozsony járaton is), de a következő hónapokban a cég összes repülőgépén mobilozhatnak majd az utasok. A telefonokat abban a pillanatban lehet bekapcsolni, ha a gép elérte a 3 ezer méteres magasságot. A Ryanair egy svájci mobilcéggel, az OnAir-rel közösen indítja be a szolgáltatást. Michael O'Leary, a Ryanair vezére elmondta, hogy minél több telefonhívás kezdeményezésére buzdítják az utasokat, mert így csökkenthetik a költségeiket és növelhetik bevételeiket. Az első járat utasai némileg szkeptikusak voltak az új szolgáltatással kapcsolatban, ráadásul a percdíjak sok esetben többe kerülnek, mint maga a repülőjegy. (o, szl)

Veszélyben a Galápagos-szigetek?

Az egyedülálló biológiai értékeiről híres Galápagos-szigetek visszafordíthatatlan károkkal néznek szembe, ha nem fékezik meg a turizmust – állítják környezetvédelmi szakemberek. Charles Darwin születésének 200. évfordulóján a Darwin Alapítvány elnöke a BBC-nek adott interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy évtized választja el a szigeteket az ökológiai katasztrófától, ezért csökkenteni kell a látogatók számát. A turisták száma az elmúlt 20 évben megnégyszereződött, s tavaly elérte a 173 ezret, kiszolgálásukra pedig egyre több hotel létesül. Nő az import is, s mindezek következtében mind több idegen faj bukkan fel a törékeny ökoszisztémában. Ilyen jövevény például a tűzhangya, mely megtámadja a madárfiókákat, a fiatal teknősöket. A korábbi természetvédelmi törekvések – például az óriásteknősök táplálékát felfaló kecskék kiirtása – sikeresnek bizonyultak, ám a rovarok eltűntetése jóval nehezebb lesz. Ecuador számára a Galápagos az állami jövedelem fő forrása, ám a 2007-től az UNESCO Világörökségéhez tartozó szigeteken muszáj megtalálni az egyensúlyt, ha azt akarják, hogy megmaradjon mindaz, ami annyira különlegessé teszi őket. (t)

Továbbfejlesztett check-in a Lufthansától

Tovább egyszerűsödött a Lufthansa-utasok beszállása: február 18-tól Európa-szerte mintegy 300 új check-in automatát helyezett üzembe a német légitársaság. Elsőként a két nagy gyűjtőterminálon, Frankfurtban és Münchenben, valamint a Lufthansa Italia állomáshelyén, Milánóban helyezik üzembe az új berendezéseket, április végére pedig az összes automata cseréje lezajlik. Miután az utas bejelentkezett és feladta poggyászát, a beszállókártyán található kétdimenziós vonalkódot elég ráhelyeznie a szkennerre, és máris a check-in menüben találhatja magát, amelyben változtatásokat hajthat végre – például másik ülést foglalhat magának. (l)

Hanyatlik a felsőkategóriás légi utazás

A IATA (Nemzetközi Légügyi Szövetség) szerint a first és business osztályok foglaltsága decemberben kétszámjegyű, 13,3 százalékos csökkentést mutatott, és a kilátások ugyanilyen rosszak az év első néhány hónapjára. Az útvonalak tekintetében az észak-atlanti járatokon 8,8, a csendes-óceániakon 19,7 és a dél-amerikai összeköttetéseken 6,9 százalékkal esett vissza a foglaltság, a legnagyobb zuhanás az ázsiai piacon következett be, ahol egy év alatt 25,1 százalékot zuhant a mutató. Az év egészét tekintve azonban a „felsőkategóriás” repülés 2,8 százalékot veszített népszerűségéből. A turistaosztályú utak ennél kisebb mértékben, globálisan csak 5,3 százalékkal csökkentek decemberben, a novemberi 6 százalékos esést követően, ez azonban a IATA szerint csupán a koreai foglalásnak köszönhető, hiszen az év végi utakat jellemzően már hónapokkal korábban lefoglalják. Az előrejelzést illetően azonban nem túl optimista a szervezet, amely szerint ez még mindig nem jelenti a gödör alját, és év elején még rosszabb hónapok jönnek. (tp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?