Párizst szeretik a turisták

<p>Továbbra is Párizs a világ első számú célpontja: a Fények városát tavaly 32,3 millióan keresték fel – közölte a francia fővárost és környékét magába foglaló Ile-de-France régió turisztikai hivatala.</p>

MTI-HÍR

A nehéz gazdasági helyzet ellenére 2013 az egyik legjobb évet jelentette a turisták szempontjából – olvasható a közleményben.

Külföldről mintegy 15,5 millióan érkeztek tavaly Párizsba, ami 8,2 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest. Az adat azért is kivételes, mert tíz éve nem érkezett ennyi külföldi turista a francia fővárosba. Az élen a szomszédos britek járnak, közülük tavaly 2,1 millióan vették igénybe a párizsi szállásokat. Az ázsiai utazók közül tavaly először a kínaiak kerültek az élre 881 ezer turistával, ami egy év alatt 52,6 százalékos növekedést jelent, s így a japánok a második helyre szorultak az ázsiaiak közül.

A nemzetek sorában a toplistán a Párizsba látogatók közül a britek után az amerikaiak, a németek és az olaszok következnek, a kínaiak az összesítésben az ötödik helyen állnak. A Közel-Keletről érkezett utazók száma is jelentősen, 20,7 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest.

Ezzel szemben a belföldi turizmus visszaesését „nagyon jelentősen megérezte” Párizs. Vidékről 7,5 százalékkal kevesebb francia látogatott tavaly a fővárosba, mint 2012-ben. A párizsi turisztikai szakértők 69 százaléka egyébként 2014-ben a középtávú javulás beindulását várja a tanulmány szerint.

Párizs vonzerejét mindenekelőtt a kulturális öröksége szavatolja: a Louvre múzeuma és az Eiffel-torony mellett a francia fővárosban 1803 turisztikai látványosság van, ezek között 173 múzeum és 470 közpark, híd, Szajna-parti és egyéb köztéri pihenőhely.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?