Mutatjuk, melyek voltak 2020 legnépszerűbb városai

Kiotó

 Bár jelenleg szinte lehetetlen utazni, pontosabban csak nagyon szűk lehető­ségek közül válogat­hatunk, ám érdemes átböngészni a legújabb sikerlistát – ha másra nem, legalább arra, hogy ötleteket gyűjtsünk egy következő utazásra, miután újra megnyílnak a hatá­rok, felszállnak a repülők, kinyit­nak a szállodák.

A világ egyik legnagyobb uta­zási magazinja, a Conde Nast Traveller immár 33. alkalommal állította össze a világ legnépsze­rűbb városainak listáját. Az olva­sói szavazatok alapján egyenesen két sorrend is készült, az elsőben hagyományosan a nagyvárosok, világvárosok szerepelnek, míg a másikon a kellemesebb, kevésbé nyüzsgő kisvárosok.

A nagyvárosok listáján idén hat euró­pai célpont is szerepel, sőt, olyan is van, ahova akár most is el tudunk utazni, karanténmentesen – ez pedig Bécs. Az osztrák főváros az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Az első helyen a gésák városa, a császári főváros végzett, a japán Kiotó a magazin szerint minden odalátogatót elvarázsol a hangula­tával, a templomaival, palotáival, a gasztronómiájával – a városban csaknem 100, Michelin-csillagos étterem található. A második he­lyezett város, a franciaországi Lyon is elsősorban a gasztronómiájával vonzza a látogatókat, kiemelve a hétvégi Saint Antoine szabad­téri piacot, de a vörös tetős város további látnivalókat is tartogat, kiemelve a lenyűgöző építészetét. A harmadik helyen Szingapúr vég­zett, a folyamatosan változó város számos meglepetést tartogat azok­nak is, akik már jártak ott – lehet, egy-egy utcára rá sem fog ismerni. Akik pedig először járnak Szinga­púrban, azoknak szinte kötelező program egy fantasztikus kilátással egybekötött csobbanás, koktélozás a Marina Bay Sands Szálloda vég­telenített tetőtéri medencéjében. A nagyvárosok listájára felkerült még Sydney, Bécs, Tokió, Portó, Hel­sinki, Koppenhága és Lisszabon.

A kisvárosok idei versenyében két mexikói város is bekerült az első három közé, győztes: San Miguell de Allende. Az alig 100 ezer la­kosú város elsősorban lenyűgöző fekvésével (kb. 1910 méteres ten­gerszint feletti magasságban fek­szik), a gazdag kulturális és épí­tészeti látnivalókkal nyerte el az olvasók bizalmát. A második he­lyen a thaiföldi Csiangmaj városa végzett – az ország északi részén található település az autentikus­ságával, a környéken bejárható megannyi látnivalóval, a piacai­val, és az autentikus gasztronómi­ájával csábítja az odalátogatókat. A harmadik helyezett a mexikói Mérida, a Cancúntól 400 km-re elhelyezkedő hangulatos, koloni­ális városba látogatók a híres maja városok piramisait is megtekint­hetik. A kisvárosok listájára felke­rült még Monte-Carlo, a máltai Valetta, az ausztriai Salzburg, az olasz Siena és Firenze, valamint a skóciai Edinburgh és a kanadai Victoria.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?