Mobiltelefonáljon a felhők felett!

<p>Hamarosan egy sok éves beidegződéstől kell megválnunk: repülőre ülve nem kell nélkülöznünk mobiltelefonunkat, hanem ugyanúgy használhatjuk, mintha gépkocsival vagy vonattal utaznánk. És eközben nem kockáztatjuk senki biztonságát.</p>

FELDOLGOZÁS

Eddig a repülőgép volt azon kevés helyek egyike, ahol szigorúan tilos volt a mobiltelefonok használata. Más tiltott helyekkel ellentétben, a fedélzeten kevesen kockáztatták meg a mobilozást, hiszen sokszor lehetett olvasni, hogy milyen elektromos zavarokat okozhatnak ezek az eszközök a repülőgép irányítási rendszerében. A tiltás persze részben felesleges is, mivel 10 kilométer magasságban a telefonunk amúgy sem tudna csatlakozni egyetlen földi bázisállomáshoz sem. Pedig sokkal gyorsabban eltelne a repülőút, ha egy fél- vagy egész napos repülőút alatt is kapcsolatba maradhatnánk családunkkal, ismerőseinkkel.

A megoldás már több tengerentúli légi járaton is működik (Air France, BMI, TAP, Wataniya Airways) és már Európában is van olyan légitársaság, amelyik elkezdte kiegészíteni szolgáltatásainak sorát. A megoldást az OnAir rendszer jelenti, ami első lépésként az internet elérést vezette be a repülőkre, most pedig már a mobil telefonálás lehetőségét is. A mobilokat az ilyen gépeken is ki kell kapcsolni a felszállás és a leszállás idejére, azonban amikor már elérte a repülő az utazó magasságot, be lehet kapcsolni a telefonokat. Hogy mikor használhatjuk a készülékünket, arról egy központi táblán kigyulladó piros, illetve zöld üzenetből szerezhetünk tudomást.

Kontinensünkön a Ryanair légitársaság Dublinból induló vagy oda érkező járatain lehet használni ezt a szolgáltatást. A mobiltelefonnal és GSM modullal rendelkező PDA-val vagy laptoppal ugyanúgy lehet a mobil hálózathoz csatlakozni, mintha külföldön lennék. Ez egyben azt is jelenti, hogy csak akkor tudunk csatlakozni, ha előfizetésünkhöz hozzátartozik van a roaming. A hívások indításánál a telefonszámokat nemzetközi formátumban kell megadni, azaz 00421 vagy +421 jellel kell kezdeni a szám beírását (pl. a 0905123456-os számot az alábbi formában kell elmenteni: +421905123456).

A szolgáltatás ellenértékét a külföldi telefonáláshoz hasonlóan az otthoni szolgáltatónknak kell fizetnünk. Ha előfizetők vagyunk, akkor a számlán fog megjelenni az összeg, ha pedig pre-paid kártyát használunk, akkor erről azonnal levonják a hívás, üzenet vagy adatforgalom díját. Ezek a díjak nagyjából megegyeznek a külföldi roaming díjakkal. Kártyás használat esetén figyelni kell arra, hogy ha elfogy az egyenlegünk, a levegőből nincs lehetőség annak feltöltésére.

Az OnAir rendszerrel felszerelt repülőkön a telefon használatához nincs szükség semmilyen extra beállításra, regisztrációra. Amint kigyullad a zöld jelzés, már tárcsázhatunk is. A szolgáltatás minden GSM telefonnal képes együttműködni. Az adatátvitelnél nem tudja kihasználni a 3G telefonok sebességét, „csak” GSM illetve GPRS hálózat működik a fedélzeten.

A Ryanair egy hete indította el 20 járatán a szolgáltatást és hamarosan a teljes flottájára kiterjeszti. Az első tapasztalatok nagyon kedvezőek, az utasok örömmel használják telefonjukat a repülés közben is. Panasz még nem érkezett, hogy valaki a túl hangos beszélgetéssel zavarta volna utastársait, hiszen ez a fülhallgató kulturált használatával és szöveges üzenetváltással elkerülhető. Ez utóbbi ráadásul a pénztárcánkat sem terheli meg annyira, mint egy hosszas csevegés. (tl, szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?