Mától Slovakiatour

Pozsony. Ma tíz órakor szakmai nappal nyílik a Slovakiatour nemzetközi idegenforgalmi kiállítás a pozsonyi Incheba vásárváros területén. Megtekintését a nagyközönség számára holnap déltől vasárnap estig teszik lehetővé.

Pozsony. Ma tíz órakor szakmai nappal nyílik a Slovakiatour nemzetközi idegenforgalmi kiállítás a pozsonyi Incheba vásárváros területén. Megtekintését a nagyközönség számára holnap déltől vasárnap estig teszik lehetővé. Szlovákia legrangosabb idegenforgalmi kiállítása kilencéves története során évről évre növelte kiállítóinak számát. Míg kilenc évvel ezelőtt kilenc ország 105 kiállítója vett részt a vásáron, idén húsz ország 255 kiállítója mutatja be ajánlatát. A kiállításra látogatók idén is gazdag kísérőprogramra számíthatnak. Ma kerül sor az agroturisztikai konferenciára, és ma hirdetik ki a legkedveltebb nyaralóhelyeket és a legjobb utazási irodákat is. Naponta több utazási iroda külön bemutatót is szervez, az érdeklődők azonban vadász- és solymászbemutatót is megtekinthetnek. A belépő 70, diákok és nyugdíjasok számára 40 korona. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?