AJÁNLÓA Győrt elkerülő autópályáról a Bakony felé tekintve, „Pannonhalma mintegy királyi széken lebeg” szemünk előtt, ahogy Kazinczy Ferenc írta le első benyomását a monostorról. A hagyomány szerint Szent Márton a közelben született, és gyakran járt fel imádkozni a hegyre.
Mária-nap Pannonhalmán
AJÁNLÓ
A Győrt elkerülő autópályáról a Bakony felé tekintve, „Pannonhalma mintegy királyi széken lebeg” szemünk előtt, ahogy Kazinczy Ferenc írta le első benyomását a monostorról. A hagyomány szerint Szent Márton a közelben született, és gyakran járt fel imádkozni a hegyre. Ebből arra következtethetünk, hogy a hely – már évszázadokkal a bencések 996-os megtelepedése előtt – kultikus célokat szolgált. A bencéseket Géza fejedelem hívta ide, de fia, Szent István látta el kiváltságokkal. Ez jelentette az apátság szilárd alapjait, amely kitart már több mint ezer éve. A világörökség része. Jelenleg csaknem félszáz bencés él itt Szent Benedek regulája szerint. Jelmondatuk: imádkozzál és dolgozzál. A munka koronként mást jelentett, ma a pasztoráció mellett leginkább a tanítást. A gimnáziumban háromszáznál több diák tanul hat-, illetve négyévfolyamos rendszerben. A Pannonhalmi Főapátság szeptember 12-én a Máriákat és az örök Máriákat, az Édesanyákat ünnepli. Legyen részese Ön is, Kedves Olvasó! A kapuk nyitva állnak.
Részletes információk a www.bences.hu honlapon olvashatók, vagy a +36 96 570 133-as telefonon, illetve a [email protected] e-mail címen adunk felvilágosítást az érdeklődőknek. (pr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.