Már 10 euró alatti áron is kínálják az akciós repülőjegyeket

*

 Szinte nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg va­lamilyen akció – a légitársaságok most szinte dömpingáron szórják a jegyeket, nem ritka, hogy 4–5, azaz 8–10 eurós áron kínálnak egy retúrjegyet az európai nagy­városokba, népszerű kirándulóhe­lyekre. De nemcsak a fapadosok, a nemzeti légitársaságok is jelen­tősen csökkentették az árakat, így érdemes elgondolkozni egy-egy utazáson, és foglalni.

Az omikron megjelenése miatt a korábban tervezettnél keve­sebben utaznak, ezért a légitár­saságok most akciós jegyekkel igyekeznek feltölteni a járatokat. Európán belül szinte minden városba tudunk foglalni 10–30 euróért jegyet, néha még ennél is olcsóbban, de a távolabbi, EU-n kívüli célállomások is kedvező áron foglalhatók. Ha megnézzük az aktuális akciókat, láthatjuk, hogy pl. Milánóba, Rómába, a jordániai Ammánba, Barceloná­ba és Athénba most 20 euró alat­ti áron foglalhatunk, de az olyan népszerű helyek, mint például London, Brüsszel, Madrid, Mal­lorca vagy Párizs sem kerülnek többe 30 eurónál. A távolabbi célállomásoknál megfigyelhető, hogy főleg azokra a helyekre re­pülhetünk kedvező áron, ahol szabadok a beutazási feltételek, azaz oltással (valahova még a nélkül is) beléphetünk az ország­ba. Pont ezért most az Amerikai Egyesült Államok az egyik nagy sláger, 300 euró körüli áron utaz­hatunk New Yorkba, Chicagóba, aki tengerparti nyaralásra vágyik, annak jó választás lehet Miami, 439 euróért. Thaiföldre is csök­kentek az árak, Bangkok már 400 euróért foglalható, Phuket (aho­va teszttel és oltással utazhatunk a Phuket Sandbox programmal) 459 euró. Mexikó népszerű ten­gerparti városa, Cancún is olcsón foglalható – Bécsből 400 euró­ért, de aki egy madridi utazással párosítja az egzotikus nyaralást, annak a mexikói jegy csak 299 euróba kerül. Mexikó azon kevés országok egyike, ahova az oltatla­nok is utazhatnak.

Fontos, hogy a légitársaságok többsége továbbra is rugalmas­ságot kínál, azaz, ha valamilyen oknál fogva mégse tudunk utazni, akkor az eredeti dátumot módosí­tási díj nélkül megváltoztathatjuk, csak az esetleges árkülönbözetet kell kifizetni – azaz, ha a most foglalt jegy pl. 30 euró, ám az új időpontra ugyanez már 37 euró, akkor 7 eurót kell fizetni, és már­is megvan a jegy az új időpontra. Ha pedig ez nem megoldás, akkor utazási utalványra válthatjuk a be­fizetett összeget, vagy akár vissza is kérhetjük azt. A szabályok légitár­saságonként eltérőek, így foglalás előtt mindenképpen ellenőrizni kell a tarifa kondícióit, a módosí­tási és lemondási szabályokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?