Utazz

Madagaszkár – meglepő és lenyűgöző

Elérhetetlennek tűnt számomra, ezért nem is tartozott a dédelgetett vágyálmaim közé. A sors ajándékának tartom, hogy megadatott. Mióta hazaérkeztem 17 napos madagaszkári körutamról, teljesen másként látom ezt a szigetországot, amely a világ 45. legnagyobb országa és negyedik legnagyobb szigete Grönland, Borneó és Új-Guinea után. Igen, és a Föld legfejletlenebb és legszegényebb államai közé is besorolták.
Szabó Laci

2016. december 8. 01:11

Elérhetetlennek tűnt számomra, ezért nem is tartozott a dédelgetett vágyálmaim közé. A sors ajándékának tartom, hogy megadatott. Mióta hazaérkeztem 17 napos madagaszkári körutamról, teljesen másként látom ezt a szigetországot, amely a világ 45. legnagyobb országa és negyedik legnagyobb szigete Grönland, Borneó és Új-Guinea után. Igen, és a Föld legfejletlenebb és legszegényebb államai közé is besorolták.

Ezentúl, ha azt hallom, Madagaszkár, elsőként a következő gondolatok cikáznak majd az agyamban: semmihez sem hasonlítható a majomkenyérfák tiszteletre méltó mérete, az endemikus – vagy a Földnek csak ezen a területén megtalálható – élőlények sokasága pedig meglepő. Az édes kis lemúrok ficánkolása a fákon és puha, meleg kis testük a nyakamban felejthetetlenné tette a találkozásunkat. A tenger kékjétől teljesen meghatódtam, órákon át képes voltam lesni az átmeneteket a kékek árnyalatain át a csodálatos türkizbe. Megszólította a lelkemet a malgasok feketesége, szegénysége, őszinte, ránk csodálkozó mosolya. A gyerekek itt is olyanok, mint máshol a világban, gyönyörűek, kedvesek, őszinték és kíváncsiak, csak attól tartok, nincs esélyük változtatni a helyzetükön, és olyan szegénységben fognak felnőni ők is, mint szüleik, nagyszüleik.

Elvarázsolt ez a világ...

A hosszú repülőút után a fővárosba érkeztünk. Az utazásra készülődve már megtanultam tökéletesen kimondani a város hosszú nevét, Antananarivo, amit Tananarivo néven is emlegetnek a hazaiak és familiárisan Tanának becéznek, rövidítenek. A város meg sem közelíti az általunk ismert fővárosok színvonalát, külalakját. Semmi sugárút, semmi sétány. Helyi vezetőnk, Lambert megkért minket, ne maradjunk le egymástól, mert veszélyes lehet, és látszott is a fiún, hogy kicsit ideges, ha a fényképezés miatt le-lemaradok. Nem tehetek róla, de meg kell csodálnom a lepukkant épületek, romos kerítések tövében sámlira, földre kirakodó árusokat és portékájukat. És persze összemosolyogni a malgasokkal és megsimogatni a mélyfekete szemű kisgyerekek arcát.

Mora-mora

Az emberek itt az utcán élnek állandó közösségben, nem úgy, mint mi, behúzódva lakásunk, házunk falai közé. Rengeteg a gyerek, átlagosan 10 gyerek jellemzi a családokat. Mi élvezzük a meleget, rövid ujjú trikót viselünk, és nem győzzük csodálni a helyieket, akik rétegesen vannak öltözve, meleg pulóverekben és kötött sapkákban. Néha megmosolyogtam a rám óvón váró Lambertet, aki szinte önmaga nyugtatására többször ismétli nekem, hogy mora-mora. Ez amolyan krédója is a malgasoknak, azt jelenti, hogy lassan, nyugisan, ráérősen, óvatosan. Azt állítják ugyanis, hogy nekünk óránk van, nekik viszont idejük. Ehhez is tartják magukat, főleg az éttermekben, ahol jobb esetben „csupán” másfél órát várunk az ételre. De megtanultuk, ha mantraként mondogatjuk, hogy mora-mora, nem hervad le a mosoly az arcunkról és van időnk beszélgetni. Van időnk. Nem úgy, mint otthon.

Antananarivóban megnéztük Benyovszky Móric utcáját, ahol magyar utcatábla is van a kerítés falán. Ezt a táblát 2003-ban ajándékozta a fővárosnak a Magyar-Madagaszkári Baráti Társaság. Nagyon érdekes, fordulatos és izgalmas élete volt ennek az 1746-ban Nyitra vármegyében, Verbón született magyar–lengyel főnemesnek, aki kacifántos úton jutott el odáig, hogy Madagaszkár királya legyen 1776-ban. Híres utazó, nagy kalandor volt, könyvet írt, és nyughatatlan természete miatt több felkelésben vett részt. Száműzetései során megjárta Szibériát is. Alig negyvenévesen halt meg nagy ellensége, a francia kormányzó elleni harcban.

Állat- és növényvilág

Madagaszkár nagy hangsúlyt helyez egyedülálló állat- és növényvilága megőrzésére. Nemzeti parkjai és természetvédelmi területei csak helyi túravezetőkkel látogathatók. Csak lélekben visongva, szótlanul lestük a lemúrokat – nehogy elriasszuk őket –, a szigeten 89 fajtájuk él. Nagyon édesek voltak az egy hónapos gyűrűsfarkú maki bébik, ahogy ügyetlenül másztak a faágon, ám annál ragaszkodóbban kapaszkodtak szüleik bundájába, és onnan lesték kíváncsian az őket bámulókat. A vezetőnk megállt minden bokornál, és a fűben-fában orvosság elve alapján elmesélte, mire jó ennek vagy amannak a főzete. Életemben először láttam baobabot, azaz majomkenyérfát. Hatalmasak, 5–30 méterre is megnőnek, és rendkívül hosszú életűek – akár kétezer évig is elélnek! Elképzelhetetlen az is, hogy víztározók, 120 ezer liternyi vizet képesek tárolni impozáns törzsükben. A nemzeti park látogatóit kísérő szakemberek hihetetlenül éles szemmel vannak megáldva. Mi észre sem vettük volna a faágról lógó botsáskát, amely teljesen átvette az ág színét. A mi szemünknek fel sem tűntek volna a kaméleonok, amelyek egy az egyben a falevelek színét kopírozták. Meglátogattuk az Andasibe Nemzeti Parkot, az Anja, az Isalo és a Zombitse Nemzeti Parkokat. A Reniala Nemzeti Park a teknősbékák mentésével foglalkozik, főleg a sugarasteknőst védik a kihalástól, ugyanis a kínaiak komoly összegekért nagyban vásárolják fel és fogyasztják őket.

Hosszú buszozásaink során van időnk gyönyörködni a tájban. Az élénkzöld, precízen megművelt rizsföldek váltakoznak a kietlen sziklás vidékekkel. A talaj vörös színű, és mivel az ott élők ebből égetik a tégláikat, házaik is vörösek. Nagyon nagy munka ezt a száraz, kemény vörös földet megművelni. Csodálkozva néztük a folyóknál a falu népét, ahogy mosták ruháikat. Ebből is társadalmi eseményt csinálnak, ugyanis egész családok kivonulnak ilyenkor. A nők és férfiak egyformán kiveszik részüket a mosásból, a tiszta ruhákat kiteregetik a homokba, fűbe, és hagyják száradni. Közben alumínium edényeikben szabad tűzön megfőznek, beszélgetnek. Megfürdenek ők is, háziállatként szolgáló zebuikat is lesúrolják. A gyerekek rohangálnak a parton, műanyag flakonokból, faágakból készített autóikkal játszanak, biciklikereket hajkurásznak.

Emlékezetes marad az anakaoi négynapos tengerparti csavargásunk is: a helyi halászok elvittek bennünket pirogue hajójukkal az ott élő madarak miatt védett és lakatlan, Nosy Ve nevű apró korallszigetre. Addig is finom ételeket ettünk, de az általuk sütött halak és languszta íze sokáig a szánkban marad. Maximálisan kiélveztük a tiszta türkiz vizet és a fehér homokot.

Egy megvalósult álom

Nehéz életük van ezeknek az embereknek, de nagyon igyekeznek. Falukon a föld termékennyé tétele a nagy kihívás számukra. Ott, ahol már megfordulnak a turisták, a helybeli nők – hátukon hordozókendőben a legkisebb babájukkal, maguk mellett a nagyobb gyerekekkel – kézimunkákat, fából és zebuszarvból faragott ajándéktárgyakat, agyagból készített szobrokat kínálnak megvételre. A piacokon a vaníliát kínálják gyakran. Gazdag zafírlelőhelyeik vannak, meglátogattuk a felszíni bányát, és műhelyben is voltunk, ahol ezeket a drágaköveket csiszolták és ékszereket készítettek belőlük.

Summa summarum: Madagaszkár egy megvalósult álom lett. (Szeles Pál Ildikó)

 

 

Önnek ajánljuk

Az EB büntetné Szlovákiát egy régi kartell miatt

Algériára új aranykor köszönthet

Čaputová: Nem megfelelő a fegyelmi bíróságok állapota

Frissítve

Elkezdődött Kočner és Rusko bírósági pere

Hyballa + Jedlička + Kalmár = 3 pont

Drága gyógyszerekért fizetünk fölöslegesen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?