Egyre biztosabb: búcsút inthetünk az olcsó repülőjegyeknek

*

Vegyesen alakulnak a repülőjegyárak a februári utazásokra, de a trend inkább az árnövekedés felé tart. Ha pedig a mostani árakat összevetjük a járvány előttiekkel, akkor kijelenthetjük, hogy – legalább még egy ideig – búcsút inthetünk az olcsó repülőjegyeknek.

Bár jelentős a drágulás, azért Európán belül még találunk 100 euró alatti retúrjegyeket, sőt, még 50 euró alatt is – a legolcsóbb hármas Róma (28 €), Brüsszel (29 €) és Barcelona (35 €). Az igazi kérdés, hogy a májusban kezdődő nyári szezonban mennyire szállnak el az árak, ha a tavalyi elemelkedés bekövetkezik, akkor újra felkészülhetünk a több száz eurós fapados jegyekre is.

A távolabbi úticéloknál Ázsia felé jelentősen nőttek az árak (a járvány előttihez képest néhol meg is duplázódtak), míg korábban 500 euró alatt volt egy jegy Bangkokba, most 6 euró híján ezer euró.

Amerika irányába azonban van, ahol még csökkent is az ár a járvány előttihez képest, New York példádul 325 euróba kerül odavissza, Miami 458 euró, míg a távoli Honolulu 708 euró.

A következő két hónap mutatja meg, végleg, vagy csak ideiglenesen búcsúzunk az olcsó repüléstől, a légitársaságok árképzőinek most vastagon fog a ceruzája, a kérdés, az utasok meddig toleráljak az egekbe szökött árakat. Egyelőre azonban a legtöbb járat teltházzal közlekedik…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!