Csak pénzért pisilhetnénk a Ryanair gépein

FELDOLGOZÁSA múlt héten az angol lapokban címlapokon jelent meg a hír, hogy az Ryanair tervei szerint hamarosan egy fontot (1,10 euró) kell fizetni azért, hogy használhassuk a fedélzeten lévő mosdót. A Pozsonyból is közlekedő ír fadapos ezzel az intézkedéssel a költségeit szeretné csökkenteni.

FELDOLGOZÁS

A múlt héten az angol lapokban címlapokon jelent meg a hír, hogy az Ryanair tervei szerint hamarosan egy fontot (1,10 euró) kell fizetni azért, hogy használhassuk a fedélzeten lévő mosdót. A Pozsonyból is közlekedő ír fadapos ezzel az intézkedéssel a költségeit szeretné csökkenteni. Döntés még nincs. Michael O’Leary úgy gondolja, a fizetős megoldás nem okozna kellemetlenséget az utasoknak, mert szerinte „nem valószínű, hogy van olyan utas, aki egy fontnál kevesebb készpénzzel száll repülőre”. O’Leary azt állítja, hogy a mosdó-díj hozzájárulhat a repülés költségeinek, és így a jegyek árának csökkentéséhez. A cégnél néhány nappal ezelőtt azt közölték, hogy az év végéig valamennyi repülőtéren felszámolják a jegykezelő pultokat, az utazókat online-bejelentkezésre késztetik.

Lapunk hasábjain is többször írtunk róla, hogy a fapados légitársaságok milyen illetékeket vezettek be, milyen, általuk plusz- vagy luxus szolgáltatásként gondolt termékre, szolgáltatásra vetnek ki illetéket. Ma már a fapadosok esetében nincs ingyenesen feladható poggyász, fizetni kell a kártya használatáért, az elsőbbségi beszállásért, sok esetben még a hagyományos check-in-ért is. Sőt, olyan társaság is akad, amely már azért is plusz pénzt számol fel, ha valaki az ablaknál vagy a folyosó mellett szeretne ülni, esetleg nagyobb sortávolság reményében a vészkijárat melletti ülésen szeretne helyet foglalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?