Bomba van a fenekemben

MTI-HÍRÖt napra őrizetbe vették azt a férfit, aki a pekingi repülőtér biztonsági kapujánál azt mondta, hogy bombát rejtett a fenekébe.Az utas késésben volt, attól tartott, nem éri el a repülőjét, és ideges volt a biztonsági kapu előtt lassan haladó sor miatt – írta a South China Morning Post.

MTI-HÍR

Öt napra őrizetbe vették azt a férfit, aki a pekingi repülőtér biztonsági kapujánál azt mondta, hogy bombát rejtett a fenekébe.

Az utas késésben volt, attól tartott, nem éri el a repülőjét, és ideges volt a biztonsági kapu előtt lassan haladó sor miatt – írta a South China Morning Post. Folyamatosan panaszkodott a lassú ellenőrzés miatt, és amikor az őt vizsgáló tiszt arra kérte, vegye le a cipőjét, ezt mondta neki: „Az alsónadrágomat is le kell vennem? Bomba van a fenekemben.“

Egy tiszt megkérte, hogy ismételje meg, amit mondott, majd amikor megtette, komolyan vették a fenyegetését, és aktiválták a biztonsági vészjelzőt, majd lezárták az ellenőrző pontot. Az utast letartóztatták, és a repülőtér egy másik részére vitték, ahol alaposan átkutatták, majd a rendőrségre vitték.

A biztonsági kapu lezárása sok utast érintett hátrányosan, és az egész repülőtér működésében fennakadást okozott. A vészhelyzetet csak néhány óra múlva fújták le, amikor nem találtak bizonyítékot a fenyegetettségre.

A férfi azt mondta a kihallgató tiszteknek, hogy dühös volt, mert azt gondolta, hogy a biztonsági ellenőrzések csak időpocsékolást jelentenek, és soha nem gondolta, hogy megjegyzésének ilyen következményei lesznek. A hatóságok nem hozták nyilvánosságra sem a nevét, sem azt, hova utazott.

Tavaly több bombariadó is volt a kínai repülőtereken, ezért a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy azokat a telefonbetyárokat, akik 500 ezer jüannál nagyobb kárt okoznak tettükkel, akár öt év börtönre is ítélhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?