Írtunk róla, megoldódott

A regionális tudósító nem pusztán tudósít, hanem szervez és segít is. Az évek során regionális tudósítóink több olyan eseményről is beszámoltak, amely aztán az ő közbenjárásukra, sokszor az olvasók segítségével oldódott meg. Ezekből szemezgettünk.

Érsekújvárban 2012-ben egy nagycsalád háza, két évvel később egy magánbölcsőde gyulladt ki karácsony előtt. „A szeretet ünnepére hangolódó olvasóinkat egyik évben sem hagyta hidegen mások sorsa. A legszebb ajándék egy napilap régiós tudósítója számára, amikor az olvasók ilyen helyzetekben együttműködő partnerekké, készséges segítőkké válnak, és lelkesen összefognak az ügy érdekében. Máskor is érkeztek felajánlások az olvasóktól, hogy szebbé tegyék a hátrányos helyzetű családok ünnepeit. A gondosan összeválogatott adományokat, édességet, tartós élelmiszert, könyvet, ruhát vagy játékot azzal a kéréssel hozták el a régiós munkatársnak, hogy továbbítsa azoknak, akikről az év folyamán írt, akikről pontosan tudja, hogy örömmel fogadják az ajándékot. Voltak évek, amikor a városi hajléktalanszállóra hoztak adományokat lapunk olvasói” – fogalmaz Száz Ildikó, aki az Érsekújvárt és környékét érintő hírekről tájékoztatja olvasóinkat. Tudósításainak köszönhető az is, hogy végül nem épült a környezetre káros műanyaghulladék-feldolgozó Szímőn.

Komáromi tudósítónk, V. Krasznica Melitta felidézte, hogy az Új Szóban megjelent cikkéből szereztek tudomást a települések arról az EU-s pályázatról, amelyből bővíthették a házi gondozói hálózatot. „A lehetőséggel – megfelelő tájékoztatás híján – kevés önkormányzat élt. Miután írtunk róla, több helyen a polgárok maguk szólították meg a településvezetőket, hogy kapcsolódjanak be a projektbe, ami által munkahelyeket hoztak létre” – mondja tudósítónk.

A párkányi Gulyás Zsuzsanna éveken át követte az elhíresült zenélő házzal kapcsolatos történéseket. Neve olyannyira összeolvadt a történettel, hogy amikor egy szemfüles fotósnak sikerült lencsevégre kapnia a fantomot, neki küldte el a felvételt. Így lapunk elsőként közölhette a fényképet.

Leczo Zoltán Királyhelmecen és környékén sok nagy jelentőségű eseményről beszámolt. „2006 tavaszán Ladányi Lajos a hejcei légikatasztrófa helyszínén hónapokkal a tragédia után személyes tárgyakat talált. Miután helyszíni riportot írtam az ügyről, a szlovák hadsereg letakarította a Borsó-hegy tetejét, zsákszámra hordva el innen a törmeléket – meséli királyhelmeci tudósítónk. – A 2008 májusában született fejszési hármasikrekről is többször írtam. Legelőször akkor, amikor az önkormányzat megtagadta, hogy egyszeri anyagi segítséget nyújtson a családnak. A sorozatos tudósítások után minden képviselő és a városi hivatal dolgozói is adakoztak, majd a gyűjtés során annyi pénz gyűlt össze, hogy fel tudták újítani a család házát, és még egy használt autót is vásároltak nekik.”

Ezekből az esetekből is látszik, a jó szándékú összefogás a kilátástalannak tűnő problémákra is megoldást nyújthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?