Telítetlen zsírsavak

Az Alzheimer-kórban való megbetegedés kockázatát jelentősen csökkenthetik a szervezetbe juttatott, többszörösen telítetlen zsírsavak – ezt epidemiológiai tanulmányok már évekkel ezelőtt igazolták, de nemrég amerikai kutatóknak sikerült kísérleti úton tudományos magyarázatot találni a jelenségre.

Az Alzheimer-kórban való megbetegedés kockázatát jelentősen csökkenthetik a szervezetbe juttatott, többszörösen telítetlen zsírsavak – ezt epidemiológiai tanulmányok már évekkel ezelőtt igazolták, de nemrég amerikai kutatóknak sikerült kísérleti úton tudományos magyarázatot találni a jelenségre. A nagy mennyiségben együtt szedett C- és E-vitamin csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyeit – állapította meg a John Hopkins Egyetem kutatócsoportja. A kutatók azt remélik, az új ismeretekkel könnyebben lehet majd kibogozni azokat a bonyolult összefüggéseket, amelyek öröklődés és környezet kölcsönhatásaként az időskori elbutulást okozzák.

A Los Angelesben lévő University of California (UCLA) kutatói génkezelt egereken kísérleteztek. A rágcsálók testébe olyan emberi gént juttattak, amelynek révén azok fogékonnyá váltak az Alzheimer-kórra. Mint a Neuron című folyóiratban beszámoltak róla, a génkezelt egerek egyik csoportja olyan táplálékot kapott, amely szegény volt docosahexán savban (DHA). (Ez a többszörösen telítetlen zsírsav főleg halakban fordul elő.) A másik egércsoport étrendjében viszont nagy arányban szerepelt a fenti zsírsav, amely döntő jelentőségű a sejtmembránok rugalmassága szempontjából. A telítetlen zsírsavban gazdag étrenden tartott, Alzheimer-kórra fogékony egerek védve voltak a kedvezőtlen hatásokkal szemben. Az egyes kísérletek során a kontrollcsoport példányaihoz képest sokkal jobb tanulóképességet is mutattak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?