Sorozatdaráló: A féktelen ego diadala a rendszerváltás felett

Egy életrajzi film sikere nagyban múlik azon, mennyire messziről kerüli el, hogy szobor-avatásként funkcionáljon. Kezdjük a jó hírrel: az RTL+ saját gyártású eredeti sorozata, A Király a lehető legmesszebb van attól, hogy idealizálja Zámbó Jimmyt, sőt a látottak alapján úgy fest, nem nagyon van olyan rossz tulajdonsága, amit ne mutatnának be. Egyáltalán nem rejtik véka alá a nehéz természetét, a proliságát, a nőket nem szeretni, hanem inkább birtokolni vágyó természetét, a hűtlenségét, a kivagyiságát, a gigászi egóját, a hirtelen természetét, a kajáláshoz való egészségtelen viszonyát, a fegyvermániáját és még annyi minden mást, hogy felsorolni is nehéz lenne. Jimmy életébe a hetvenes évek második felében kapcsolódunk be, aztán kisebb-nagyobb ugrásokkal el sem engedjük egészen a 2001-ben bekövetkező tragikus haláláig. Ezt a nagyjából 35 éves periódust nem egyetlen színész szanaszét maszkírozásával oldották meg, hanem kettéosztották a sztorit: fiatalon Olasz Renátó, később pedig Nagy Ervin alakítja az énekest, és bár a két színész karakterben nem is állhatna távolabb egymástól, mégis észrevehető a logika a szerep-lőválasztás mögött, és úgy tűnik (mivel az ötödik rész végéig Nagy Ervin csak pillanatokra látható) remekül kiegészítik egymást.

A Király nagyrészt kronológiai sorrendben mesél, csak néha ugrunk ki ebből, hogy lássuk, amint a rendőrök Jimmy halála után kihallgatják a családtagjait, barátait és ismerőseit. A sztár élete tehát az ő mesélésük által kel életre, ami kifejezetten izgalmas megközelítés, ugyanis jellemzően azoknak a nőknek a szemszögéből láthatjuk Jimmyt, akik az életének egy-egy szakaszában épp a legközelebb álltak hozzá. Bár Jimmy az egyértelmű főhős, a sorozat mégis tart tőle egy kis távolságot azzal, hogy mások szemével mutatja őt a nézőknek.

Legalább annyira érdekes a sorozat korszakábrázolása, mint maga Zámbó Jimmy és családja. Egyáltalán nem szépelgő nosztalgiával tekint vissza a szocializmusra, és bár elnevetgélhetünk egy-egy korabeli tárgyon vagy frizurán, sőt olykor ki is domborítják ezek komikumát, egy alapvetően remény nélkül hagyott, végletekig korrupt Magyarország képe rajzolódik ki, ahol biztosan csak nagyon keveseknek volt jó az élet. Fantasztikus a balatoni InterPop fesztivált bemutató negyedik epizód, ahol már a dalok megszólalása előtt leosz-tották a zsűrinek, kiknek kell adni a díjakat, és szinte minden epizódban visszaköszön, hogy ha az embernek nem voltak magasan jegyzett kapcsolatai, sokszor a kenőpénz volt az egyetlen út ahhoz, hogy egyről a kettőre lépjen. Zseniális kor- és társadalomrajz az is, ahogy bemutatják, hogyan terjedt el Jimmy zenéje: nem rádiók játszották, hanem a lengyel piacokon bömböltették a kazettaárusok, az érzelmes dalokra pedig rákapott a nagyrészt munkás asszonyokból álló törzsközönség, melynek tagjai egymás között terjesztették tovább. Jimmy a rendszerváltás veszteseinek érzelmes/sírós lelki támasza lett, A Király pedig végre érthetővé teszi, mit adott a magyar népléleknek.

Tóth Csaba