Szlovákiában is szívesen filmezne

Ezek az első külföldi munkái. Magyarországon még koprodukciós filmekben sem dolgozott, pedig jól kommunikál angolul. Statisztálni, annyit mondani valakinek a kamera előtt, hogy hello, bello, nem is lenne kedve. Ezért aztán be sem került ebbe a körbe.

Nem is hívták, nem is keresték soha?

Olyan ember vagyok, aki már huszonhárom évesen is megmondta a véleményét, s ezt az a castingdirektor is tudja, aki a Magyarországon forgó külföldi produkciókhoz szállítja a szervizt. Ő tudja, ki milyen karakter, kit lehet eladni, ki beszél úgy, ahogy az neki tetszik, és ki a „nagy mackó”. Szerinte én semmibe nem illettem bele, plusz össze is rúgtam vele a port, így örökre elvágtam magam ezektől a lehetőségektől. De nem is bánom, mert három mondattal nem szeretnék statisztálni senkinek. Derogálna. Akkor inkább csinálok egy jó magyar művészfilmet, és azzal kerüljek el a világba. De hogy a Die Hard ki tudja, hányadik részében nem állhattam ott egy helyben, és nem lőhettem egy irányba sokat, az egyáltalán nem fáj. A pénz sem, mert másból megkerestem. Olyan felkérés meg sem közelített, amelyre később azt mondhattam volna, hogy hú, de kár, hogy nem én csináltam! Amikor Enyedi Ildikó a Testről és lélekről forgatására készült, szóba jött Brendan Fraser. Hogy ő lesz a film főszereplője, és vele fogok játszani. Eredetileg ugyanis férfi főszereplőben gondolkozott a rendező. Egy kelet-európai munkást rejtegetett volna a húsüzem hátsó traktusában, és az lettem volna én. El is küldték neki a forgatókönyvet, de már nem jöhetett, mert elvállalt egy amerikai filmet, amelyről később kiderült, hogy egy kalap szar lett. De ha eljön Budapestre, akkor nem a feleségem, Borbély Alexandra játssza a főszerepet, és ma nem mondhatnám, hogy Európa legjobb színésznőjeként ünnepelték Berlinben.

A Boldog új évet! viszont termett egy újabb szlovákiai lehetőséget.

Egy állandóan civakodó-marakodó magyar házaspárt játszunk a filmben Szandrával. A történet szerint úgy érezzük, hogy mindig velünk csesznek ki, és mindig csak félig van tele a poharunk. Egyébként nem tudom, mi a csehek és a szlovákok véleménye az újgazdag magyar párokról, de túlzottan rózsás nem lehet – a film szerint. Mi ezt a szlovák síparadicsomban megfelelő humorral és angolnemtudással, plusz két hülye gyerekkel próbáltuk színesíteni. Még írtak is külön jeleneteket nekünk. Én meg improvizáltam is aztán, és az egy-két mondatokat monológokká bővítettem. Ez annyira jól sikerült, annyira elégedettek voltak velünk, hogy érezhetően jó emléket hagytunk magunk után.

De hogyan került be a filmbe? Meglátogatta Szandrát a tátrai forgatáson, és kapóra jött a rendezőnek?

Szandra cseh és szlovák ügynöke, aki tudta, hogy én is színész vagyok, ajánlott be a filmbe, mert kellett egy fura magyar pár a történetbe. Én Nyitrán láttam a kész filmet, és iszonyúan élveztem, hogy a szlovák nézők jóízűen röhögtek a hülyeségeinken. Irigykedtem is, hogy nekünk Magyarországon miért nincs egy jó kis karácsonyi filmünk? Közben egy cseh és egy szlovák kereskedelmi csatorna is megvette a Kincsemet, s mivel az itteni nézők körében is nagyon nagy sikernek örvendett, azóta már újra leadták. Ennek köszönhetően kerültem be A jósnőbe. Egy érettebb férfit akartak a sorozatba, afféle Hungarian Indiana Jonest, egy maszkulin történész professzort, aki a nagyapja rejtélyes halálának a körülményei után nyomoz.

Idegen nyelvi közegben még erősebb koncentrációt kíván a munka, mint otthon. Ezt hogyan élte meg?

Szerencsém volt, mert a stábban majdnem mindenkinek volt magyar anyukája vagy nagymamája. Sokan értettek magyarul. De az is jólesett, hogy a fahrtmester, aki ugyan egyáltalán nem beszélt magyarul, úgy üdvözölt, hogy hello, Ervin, again! Mindenkin azt láttam a stábban, hogy lelkesen közeledik felém. Filmesek között egy pillanat alatt kiderül, ki hogyan érez irántad.

Antónia Lišková, a sorozat női főszereplője Rómában élő szlovák színésznő. Hány percük volt arra, hogy egymásra hangolódjanak?

Semennyi. Én már kamera előtt álltam, épp befejeztem egy jelenetet, és lélekben a következőre készültem, amikor megjelent mellettem. Meg is súgta rögtön, hogy azt sem tudja, hol áll a feje. Aznap érkezett Olaszországból, egy ott forgó német filmből, én pedig magyarul beszélek hozzá egy szlovák produkcióban.

Mit válaszolt neki?

Csak annyit, hogy Antónia, Monarchia! Örülnék is, ha már nem pártokról beszélnénk, és nem arról, hogy ki milyen politikai támogatást vár a másik országtól, hanem hogy milyen jó, hogy visszatérőben a monarchiabeli hangulat. Élvezném, ha újra beszélnénk egymás nyelvét, tisztában lennénk a másik kultúrájával, képben lennénk, hogy éppen most mi zajlik Morvaországban, és hogy a kölcsönös tisztelet hatja át ezt a régiót. Kollégáimtól, Bán Jánostól és Cserhalmi Györgytől hallottam, akik többször dolgoztak itt, hogy ennek hagyománya volt errefelé, ami az elmúlt esztendőkre nem annyira jellemző. A szocializmus éveiben ez valahogy jobban működött. Milyen jó lenne ezt visszaállítani! Hogy ne csak a magyar „feferonka” színésznők tudjanak itt érvényesülni, hanem magyar férfiszínészeket is importáljanak. Hadd idegeskedjen kicsit Tomáš Maštalír, mondom viccesen. A vérfrissítésnek mindenütt termékenyítő hatása van. A jósnő csapatából senki nem éreztette velem, hogy mit keres itt ez a magyar fiú? Mindenki barátságos volt. És amit külön szeretek a szlovákokban, az az egyenességük. Itt nincs az az álságos jópofizás, mint nálunk.

Kerekes Vicával prágai helyszínen találkozott a kamera előtt. Ezt megelőzően ismerték egymást személyesen?

Nem. Őszintén bevallom: távolságtartással követtem Vica három országon átívelő pályáját. Nem volt bennem semmi ellenérzés, csak néma figyelem. Most már tudom, miért ragaszkodnak hozzá a filmrendezők. Megfejtettem. Izgalmas kisugárzása van. Erősen hat a partnereire és a közönségre is. Több tűz van benne, mint sok kolleginájában. Szandra is ilyen. Van valami különleges a magyarságukban. A nőiességük felfokozottabb. Jókat dumáltunk Vicával a forgatás szüneteiben. Tizenöt éve is lehet, hogy láttuk egymást. Egy autóból integetett, hogy helló, helló! Ez volt az eddigi nexusunk. És hallottam, hogy milyen sokat forgat Szlovákiában és Csehországban. A szél csak most fújt össze bennünket. Vica politikai kiállása is tetszik. Hasonlóan gondolkodik, mint én, ami nagyon imponáló számomra. A művészet emberi bátorságok sorozata is. Nem azt mondom, hogy a régi rendszerben nem lehetett szar emberként is nagy karriert befutni, de előttem akkor is Cserhalmi, Sinkovits, Latinovits a példa, mert mertek konfrontálódni a rendszerrel. Más volt a karizmájuk, a hőfokuk.

Ki mertek lépni a sorból.

És ez pluszt adott a nimbuszukhoz, mert nem féltek az Atyaúristentől sem. Ez köszönt most vissza Vicánál. Nem tudtam, hogy ennyire harcias kis amazon. Nagyon sokat nőtt a szememben.

Milyen szál köti össze vele A jósnőben?

Egy elázott menedzsert játszik, akinek a tragikusan elhunyt szerelme festett egy speciális képet, amit én látni akarok. Van egy nagy beszélgetésünk, mert érzem, hogy valami nem stimmel körülötte. Teljesen abszurd helyzet volt. Vica szlovákul, én magyarul mondtam a szöveget. Hajnali háromkor egy teljesen üres metrókocsiban ültünk, és mindketten horrorfilmben éreztük magunkat.

El tudja képzelni, hogy ezzel a sorozattal épít pozíciót szlovák kollégái körében?

Ennek örülnék a legjobban. Nem mindegy, hogyan sikerült A jósnő, milyen visszhangja lesz. Én mindent megtettem, hogy sokkal mélyebb nyomot hagyjak benne, mint amilyen mélyen megírták a karakterem. Szeretnék legalább egy lábat növeszteni Szlovákiában. Nagyon rokonszenves számomra az itteniek mentalitása. Ha választanom kellene a két ország között, ezt választanám. Ha beszélném a nyelvet, már nem is nagyon gondolkoznék. Egy olyan ország, amelynek az élén Čaputová áll, az én szememben nagy piros pontot érdemel. Nemcsak szóval, tettel, pénzzel és fegyverrel is kiállt Ukrajna mellett. Életem következő tíz évében inkább lennék szlovák a nagyvilágban, ha minket, magyarokat az orosz–ukrán kérdés alapján fognak megítélni. Márpedig az alapján.

A szerző a Vasárnap munkatársa