Két vadászati kiállítás Budapesten

A rendezvény nemcsak vadászat, a vadgazdálkodás és a természet szépségei iránt érdeklődő magyarországi közvéleményt mozgatta meg, de pozitívan formálta az országról kialakult nemzetközi képet is. A rendezvényre ráadásul a hidegháborús nagyhatalmi szembenállás zenitjén került sor. A több mint egy hónapig tartó expo a kádári Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi figyelmet kiváltó eseménye volt: a tiszteletüket tevő külföldi politikusok sorában ott volt Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára és Fülöp edinburgh-i herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség elnöke is, akiket a nemzetközi hírügynökségek Budapestre delegált munkatársainak „hada” kísért. 2021. szeptember 25.–október 14. között – éppen az 1971-es esemény ötvenéves jubileumán – ismét Vadászati Világkiállításra került sor Budapesten. Az Egy a Természettel 2021 – Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezésére egész más nemzetközi környezetben került sor.

Előzmények – Nemzetközi Vadászati Kiállítások

A vadászat régóta az arisztokrácia és a politikai elit egyik legkedveltebb szórakozási formája volt. A vadászati kultúra fejlődése, a vadállomány bősége és a gazdag vadászati hagyományok miatt az Osztrák–Magyar Monarchia időszaka a hazai vadászattörténelem egyik aranykorának számított. A 19. század végére hangsúlyossá vált az igény, hogy ezt a kultúrát ne csak a kiváltságos rétegek, hanem a szélesebb érdeklődő közönség is megismerhesse. Az 1896-ban, Budapesten megalapított Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a grandiózus Millenniumi ünnepségek után a gótikus stílusú Vajdahunyad várában gazdag gyűjtemény mutatta be a Kárpát-medence élővilágát, az ország roppant gazdag vadászati tradícióit és számos reprezentatív trófeát. A Monarchia kétségtelenül a kor vadászati nagyhatalma volt, ezért is valósították meg a 19. század végén már megfogalmazott gondolatot – egy első nagy nemzetközi vadászati kiállítás létrehozását (Erste Internationale Jagdausstellung) éppen a Birodalom fővárosában, Bécsben. Az 1910-ben a Praterben helyet kapó, több mint 130 – zömmel újonnan épített, részben régi – pavilonból álló nemzetközi vadászati kiállítást az uralkodó, Ferenc József 80. születésnapjára időzítették, aki a kiállítás fővédnöke is volt. Nemzetközi vadászati világkiállításokra később is sor került: 1937-ben Berlinben nyílt meg a „nemzetközi vadászolimpiás” Hermann Göring, a náci Harmadik Birodalom második emberének tervezésében és védnöksége alatt, 1954-ben Düsseldorf, 1961-ben Firenze, 1967-ben pedig Novi-Sadbsn (Újvidéken).

Híd a hidegháború  frontjai közt

„A természet védelme, a természet értékeinek megőrzése korunkban a dolgozó ember, a munkálkodó ember életkörülményeinek szebbé, harmonikusabbá tételét jelenti. S a vadászati világkiállítás a nemzetközi kiállításoktól eltérően [...] mást nyújt, igyekszik megszerettetni velünk a természetet, az erdőket, a folyókat, megismertetni az azokban élő állatokat és növényeket.” Ezekkel a mondatokkal fogalmazta meg a Népszava 1971. augusztus 27-iki számának címoldalán az ezen a napon megnyílt budapesti vadászati világkiállítás legfőbb célkitűzéseit és mottóját. Annak ötlete, hogy Magyarország – önálló tapasztalat híján – vadászati világkiállítást rendezzen – állítólag – az 1960-as évek elején merült fel először egy tanzániai vadászaton, ahol együtt hódolt e szenvedélynek Földes László kommunista belügyminiszter-helyettes (később az Erdészeti Főigazgatóság vezetője és agrárminiszter-helyettes) és Nagy Endre. Nagy – aki korábban csendőrszázados volt, de 1944-ben zsidó felesége (Hatvany Ferenc Alexandra nevű lánya) miatt lefokozták és elbocsátották a szerv kötelékéből, majd be is börtönöztek – 1952-ben Ausztriába disszidált, ahonnan Nyugat-Németországba került és végül állatkertigazgatóként dolgozott. Nagy szerepet vállalt az 1954-es düsseldorfi világkiállítás szervezésében is és nevéhez köthető Windischgrätz trófeagyűjteményének Keszthelyre kerülése, valamint a balatonedericsi Afrika Múzeum 1984-es megalapítása is. A szervezés végül 1966-ban öntött konkrét formát, amikor Magyarország tárgyalásai a Nemzetközi Vadászati Tanáccsal (Conseil International de la Chasse – CIC) sikeresek voltak, a szervezet 1966-os közgyűlése zöld utat adott, igazgatósága pedig védnökséget is vállalt a „Vadászati Világkiállítás, Budapest 1971” lebonyolítása felett. A magyar kormány a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztését jóváhagyva 1967 májusában határozott a Világkiállítás megrendezéséről, az előkészítő munkák vezetésével pedig a „kormányfőmegbízott” hatáskörrel a mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszterhelyettest bízta meg.

Az állami szintre emelt burzsoáellenesség hivatalos propagandája ellenére a Magyar Népköztársaság mindennapjaiban a vadászat hagyománya elevenen tovább élt, csak most a korábbi arisztokratákkal és főurakkal szemben az új politikai elit, a pártnómenklatúra számára szervezett „elvtársi vadászatok” formájában. A hazai vadállomány a második világháború eredményezte súlyos pusztítás ellenére még mindig világszínvonalúnak számított, a vadakat gondozó szakszemélyzet pedig zömmel még a korábbi Horthy-rendszer tanult és elhivatott szakembergárdája volt. A kádári Magyarország számára komoly haszonnal járt az ötvenes évektől a jóval drágább nyugati vadászkörutak helyett az olcsóbb kelet-európai „szafarikra” érkező – és egyre növekvő számú – „imperialista” trófeavadász és turista vendégül látása és a velük járó külföldi valutában rejlő üzleti lehetőség, a külföldi vadászokat pedig csábította a Nyugaton már egyre nagyobb mérteket öltő természetvédelmi és állatvédelmi szempontoktól még alig érintett magyarországi közeg is. A politikai rendszerektől független gazdasági haszonszerzés logikája mellett pedig komoly súllyal esett latba egy nemzetközi esemény sikeres lebonyolítására építve az 1956-ban alaposan elrongyolódott nemzetközi presztízs javításának lehetősége is. A világkiállítás megálmodói és szervezői ezért jó érzékkel építettek arra a kíváncsiságra is, hogy a vasfüggönyön mögötti Magyarország a nyugati diplomaták és sajtó számára érdekes lehet. A szocialista Magyarország pedig mindent meg is tett azért, hogy a vadászat és a természetvédelem összekötő témáinak apropóján a legemberibb arcát mutassa a külföldnek, és egy élhető, szerethető – ha nem egyenes a legszerethetőbb – kommunista mintaország képét közvetítse.

Az előkészítésben és a rendezésben tucatnál is több társadalmi szervezet működött közre, közülük is a legjelentősebb szerepe a Magyar Vadászok Országos Szövetségének (MAVOSZ) volt. Az előkészítő bizottsági munkának e szövetség és vidéki szervezeteinek lázas aprómunkája volt a motorja a trófeák nevezésétől, a vidéki látogatók megszervezésén át a rendszeres és informatív propagandamunkáig, valamint a szervezet anyagi segítségéig. A sporthorgászati bemutatókat a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) készített elő, a kutyás rendezvényeket a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) szervezte, a lovasprogramokat a Magyar Lovas Szövetség bonyolította le, a fiatal látogatók bevonásának feladatát pedig a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tagszervezetei látták el – olvashatjuk a kiállítás 1971-ben megjelent vaskos emlékalbumában. Az állami propaganda feladata volt a hazai és külföldi szaksajtó érdeklődésnek felkeltése. A Világkiállítás tervezett programjairól az érdeklődők különböző propagandakiadványokból tájékozódhattak, az országba rendszeresen hívtak meg külföldi újságírókat, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatokat az előkészületekről, a felkészülés egyes stációiról pedig különböző tudósításokat tettek közzé, valamint magyar és nemzetközi sajtótájékoztatókat tartottak. A nemzetközi propaganda 1969-ben volt a legerőteljesebb, a magyarországi televízió, rádió és a sajtó 1970-ben aktivizálta magát, 1971-ben pedig csúcsra járatták a világkiállításról való figyelemfelkeltő tájékoztató munkát.

Résztvevők, programok, látnivalók

Az évekig tartó előkészületek után az alcímében a Természet és az ember kapcsolatát hirdető Budapesti Vadászati Világkiállítás 1971. augusztus 27-én nyitotta meg kapuit kijelölt helyén, Budapest városközpontjától mintegy tíz percre lévő Kőbányán, az Albertirsai út mintegy harminchektárnyi területén felállított pavilonokban, a lovasversenyeknek helyt adó lovaspályán és a kor igényei szerint korszerűsített infrastrukturális környezetben. Eddigre az elsősorban a külföldi turisták számára készült nagyvolumenű presztízsberuházások is elkészültek: átadták a belvárosi EMKE Szállót, a Volga Szállót is és több, az ország vadászterületeihez közel eső szállodát is felépítettek. Ez volt az első tényleges nemzetközi vadászati kiállítás, amelyet teljes egészében a vadászatnak és az ezzel összefüggő természetvédelem témájának szenteltek, és melyet a Nemzetközi Kiállítási Iroda támogatott. A szervezőmunka megtette a hatását: a pavilonokat rangosabb külföldi meghívottak, diplomaták, párt- és állami vezetők, miniszterek és különböző hírességek látogatták meg. Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Párja Központi Bizottságának főtitkára Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával és Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel tekintette meg a kiállítást, Fülöp edinburgh-i herceg (II. Erzsébet angol királynő férje) pedig a Nemzetközi Lovasszövetség elnökeként mondott nyitóbeszédet az I. Fogathajtó Európa-bajnokság lóversenytéri helyszínén. Tiszteletét tette Patrick Hemingway (a Nobel-díjas író fia) és Joy Adamson, világhírű „Elza könyvek” írója (Roy Adamson felesége), a nepáli király és két iráni koronaherceg is. A kiállításon négy kontinens (Ázsia, Amerika, Afrika, Európa) 52 állama vett részt, közülük 35 ország nemzeti bemutatót is rendezett. A pavilonokban helyet kapó bemutatókon a látogatók megismerhették az adott ország vadászati hagyományait, jellemző és a helyszínen ki is állított vadfajait, legjelentősebb trófeáit, az érdeklődők pedig tájékozódhattak a vadászati lehetőségekről is – ráadásul tematikus napokat („nemzeti napokat”) is szenteltek egy-egy országnak. A kiállításon volt élővad-bemutató is (nagy sikere volt például az indiai fehér tigrisnek), lovas-, kutya- és horgászversenyeket bonyolítottak le, a Magyar Tudományos Akadémián négy szekcióban Nemzetközi Vadászati Tudományos Konferenciát is rendeztek, és nagy szerep jutott különböző iparcikk-bemutatóknak, a turizmusnak és a vendéglátásnak is. A világkiállítás alatt vidéki helyszíneken is voltak látványosságok, amelyek célja a helyi jellegzetességek, a jellemző vadállomány és helytörténet bemutatásán keresztül az ország különböző tájegységeinek a megismertetése volt. A kiállításon hangsúlyos szerepet kapott a természetvédelem is, a megjelentek számára több mint 160 vetített filmből álló Nemzetközi Természetfilm-fesztivált is lebonyolítottak.

A gondos és aprólékos szervezés, ötletes programok és látványosságoknak köszönhetően a siker nem maradt el. A harmincöt napig tartó rendezvényen körülbelül kétmillió (bizonyos becslések szerint akár kétmillió-háromszázezer) látogató vett részt, közülük legalább kétszázezerre volt becsülhető a külföldi vendégek száma. A sikeres lebonyolításnak hála az ország nemzetközi imázsa érezhetően javult és a nemzetközi elszigeteltségből sikeresen kijött, az idelátogató nyugati diplomaták jóindulatát sikerült felkelteni, a szocialista elvtársakat sikerült „elkápráztatni”, a „harmadik világ” vezetőivel pedig üzleteket is nyélbe lehetett ütni. A kiállítás egyik haszna volt az is, hogy szeptember végéig tizenegy ország mintegy húsz cégével sikerült magyar sport- és vadászfegyverek megrendelésére megbízást kötni.

Egy a Természettel

A 2021-es, budapesti Vadászati Kiállítás legfontosabb mintája – bevallottan – a fél évszázaddal korábban lebonyolított sikeres budapesti kiállítás volt. Az első hírek a tervezett új világkiállításról 2016-ban jelentek meg, noha a „titulus” annyiban félrevezető volt, hogy a világkiállítási „státusz” regisztrálását a szervezők lekésték, ezért a most csütörtökön véget ért rendezvény hivatalosan nem kerül(t) a világkiállítások sorába. Az újabb nagyszabású kiállítás megálmodói némiképp hasonlóan az 1971-es rendezvényhez az Egy a Természettel címet adták a rendezvénynek: ez jól jelezte, hogy a természet és az ember kapcsolata mit sem veszített érvényességéből, de ennek a viszonynak a törékenysége és a kapcsolat minőségének lehetőség szerinti javítása még fontosabb és aktuálisabb mint valaha.

„A Totem-re” keresztelt ikonikus szobor – Szőke Gábor Miklós munkája – fogadta a látogatókat a bejárat előtt. A vélemények ugyan (zömmel az ára miatt) megoszlottak a „szoborról”, a mintegy 10 tonnányi hullajtott szarvasagancsból készült, 15 méter magas – szarvasfejet formázó – alkotás a közel három hét alatt ikonikus és a leggyakrabban fotózott emblémává vált. A modern fogadóépület mellett új, minden szempontból a 21. századi igények kielégítésére alkalmas modern konferenciaközpont is épült a kiállításnak ismét helyet adó korszerűsített Hungexpo területén. Amíg az 1971-es kiállítás kabalája Dörgő volt (egy kis fából készült vadászbábu), az ideié egy Fátyol nevű drótszőrű vizsla. A látogatók nyolc pavilonban mozoghattak, amelyek közt volt Nemzetközi Csarnok, Kereskedelmi Csarnok, az említett Konferenciaközpont, a Hal, Víz és Ember-re keresztelt „vizes” csarnok, a Hagyományos Vadászati Módok Csarnoka, a Hazai és Nemzetközi Trófeakiállításnak, a 12. Nyílt Európai Taxidermia-bajnokságnak-, és a vadászat a 21. században című kiállításnak helyt adó pavilon, valamint a Központi Magyar Kiállítás épülete is – az árkád soron pedig a hazai vadgasztronómia remekeit lehetett megkóstolni. 1971-hez hasonlóan kiemelt helyszínnek számítottak egyes vidéki „központok” is: a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum, a keszthelyi Vadászati Múzeum és a vásárosnaményi Vadászati Kiállítás.

A Központi Magyar Kiállítás szakmai anyagának, történeti és kulturális szövegeinek az elkészítésében e sorok szerzője is részt vett, így erről írnék bővebben. A kiállítás ismeretterjesztő történeti és kulturális sétára invitálta a látogatókat. Oldalt a falak mentén a magyar vadászattörténelem és vadászirodalom egy-egy emblematikus alakjának rövid életéről tájékozódhattunk (például Széchenyi Zsigmondról, Fekete Istvánról, Nadler Herbertről, Bársony Istvánról, Xántus Jánosról, Maderspach Viktorról stb.), mellettük pedig mindig szerepelt egy ismert vadfaj és annak vadászat-történetéről készített tájékoztató (vadkan, medve, farkas, császármadár, szajkó, gímszarvas, bölény, dámvad, őz stb.) – minden a magyar mellett angol nyelven is. A terem központja felé eső „belső íven” pedig nagyjából a külső tematikát követve ezeknek az állatoknak a preparátumai voltak kiállítva – köztük a roppant nehezen ideszállított európai bölényé is. Némileg megtörte a tematika „ívét” a vadászjelenetekkel is díszített nagyszentmiklósi kincs egyes darabjainak kiállított másolata és a Seuso-kincs néhány darabjának vitrinekben való bemutatása, valamint Széchenyi Zsigmond komoly művelődéstörténeti értéket képviselő – a Természettudományi Múzeum Gyűjteményéből átmenetileg ide került – két vadászpuskája. A Központi Kiállításból több kis „moziterem” is nyílt, ahol ismert és elismert vadászó személyek (pl. az 1971-es vadászati világkiállításon is részt vett Bodrogi Gyula vagy Kemény Dénes) beszéltek néhány vadfaj vadászatáról szerzett saját tapasztalataikról. Nyolcperces filmben pedig a kiállításra készített Csodaszarvas-legenda filmet láthatták a nézők egy nagy mozivásznon. A Központi Tárlat belső részében A Totemet is jegyző Szőke Gábor Miklós modern szobrai álltak – egy medve, futtában egy túlméretezett nyúl, Zrínyi Miklós dolmánya fölött véres agyaraival álló vadkan, a fejünk felett pedig egy nyílzáporból alakot öltő – oldalról összeálló – vágtázó aranyszínű csodaszarvas és egy drótszőrű vadászkutya.

A kiállítás lebonyolítására és a várt érkezők számára bizonyára hatott a koronavírus-helyzet alakulása miatti bizonytalanság is, a megjelentek száma ugyanakkor nagyon magas volt, a becslések szerint a szám elérhette az egymillió-négyszázezer főt is. Kimondottan kedvelt volt a szokásos Fegyver Horgász Vadász (FEHOVA) és az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás OMÉK is, aminek a 75 ezer négyzetméteren megvalósuló rendezvény helyt adott. Az utóbbi évek sajtóját olvasva ugyanakkor az volt tapasztalható, hogy a rendezvény, bizonyára a magyar kormányzat vezető politikusainak a rendezvényben való érintettsége miatt (a Világkiállítás fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, megvalósításáért felelős kormánybiztosa pedig Kovács Zoltán államtitkár volt) jobb-bal választóvonal mentén átpolitizálódott, amit az előkészületek mellett a világkiállításra fordított – egyre növekvő – milliárdok is éleztek. Mai tudásunk szerint a rendezvény végösszege 77 milliárd forint körüli lehet – amiből a tényleges eseményre körülbelül 17 milliárd forintot fordítottak, a maradék összeget a Hungexpo területének a régtől fogva szükséges felújítására szánták.

Budapest, 2021. október