Szalon

Kelet trubadúrjai

A magyar turanizmus története című munka – enyhe túlzással – a magyar kelet felé fordulás története.
Bödők Gergely

2021. szeptember 19. 17:32

01

A kimutathatóan közel két évszázadra visszanyúló eszmeáramlat egyszerre jelezte a magyarság idealizált keleti gyökereihez való visszafordulás igényét és jelentett ázsiai származásból fakadó küldtetéstudatot, de a roppant összetett és sokirányú ideológia a keletre irányuló kíváncsiság mellett a magyarság örök európai idegenségérzetéből és küldetéstudatából is táplálkozott. Felhajtóerejét ráadásul az európai (nyugati) „erkölcsi ideálokban” való csalódás és a Kelet-Nyugat közötti közvetítés hídszerepében rejlő politikai szereppel kecsegtető előnyök is táplálták. Ablonczy Balázs turanizmusról szóló könyve öt éve, 2016-ban jelent meg és mára alig kapható. A jó könyvek ugyanakkor mindig időszerűek, aki viszont mégis szereti az aktualitást, annak örömmel írhatjuk: a kötet francia kiadása nemrég jött ki a nyomdából, amerikai megjelenése pedig januárban várható.

Zempléni Árpád neve valószínűleg keveset mond a mai olvasóknak. Az ő temetésével kezdődik Ablonczy Balázs turanizmusról szóló kötete, ahol ezen az 1919. október közepi napon jeles személyek gyűltek össze: az elhunytat az özvegy mellett a Kisfaludy Társaságot képviselő volt képviselőházi elnök, a Petőfi Társaság küldötte, a Magyar Írók Szövetségének küldöttjeként megjelent Kosztolányi Dezső is elkísérte utolsó útjára. A banktisztviselőként némi irodalmi ismertségre szert tevő költőt és műfordítót református püspök temette. A Tóth Árpád által kitűnő stilisztának, Krúdy szemében „a régi Pest egyik kedves ködlovagjának” tekintett Zempléni temetésén megjelent illusztris személyek jelzik az elhunyt munkássága, közéleti aktivitása és az általa is képviselt eszmeáramlat iránti társadalmi figyelmet.

Talán a „turáni átok” hétköznapivá vált szlogenje mellett a beavatottakon és kutatókon kívül Zempléni személye mellett a közéleti aktivitásának hangsúlyos részét képező turanizmus eszmeáramlatáról vajmi keveset tudunk. Holott – olvashatjuk – „a Kelet képzete volt az, amely a magyar politikai modernitás kezdeteitől napjainkig, meg-megújuló erővel foglalkoztatja a magyar értelmiségi közélet jelentős részét”. Ablonczy Balázs kötetében kilenc fejezetben, valamint egy köszönetnyilvánító és a felhasznált irodalomról tájékoztató részben mutatja be tárgyát: az eszmeáramlat születését és számos ága-bogát, az inkább főbb vezető személyiségek, mintsem az intézményi működés köré koncentrálódó „turanista” tevékenységet, a Turáni Társaság és az átalakuló (többé-kevésbé konkurens) szervezetek létrejöttét, a sok helyről érkező „tagságot”, kívülálló szimpatizánsok és a „hiányzók” körét, a turanizmus fórumait (folyóiratok, egyesületek, előadások), a mozgalmárok motivációit és munkálkodását (nagystílű tervek, ösztöndíj-program), az eszmeáramlaton belüli különböző konkurens csoportokat és irányzatokat, belső civódásokat, az egyesületi hálón kívül a turanista programmal szimpatizálókat, a Turán fogalmi metamorfózisát, az elnevezés változó jelentéseit és megjelenéseit (hétköznapi élet, iskolai olvasókönyvek, ifjúsági irodalom), a második világháború végére igencsak „megtépázott” hívői közösséget a Keletről való gondolkodás rendszerváltás utáni ideiglenes kiszorulásáig a magyar köztudatból.

Tudomány, népek és  „szellemi gyarmatok”

Bármennyire igaz is, hogy a turanizmus gondolatában inkább mérvadó személyiségek játszották a főszerepet, mintsem a különböző szervezetek, az 1910. november 26-án megalakult Turáni Társaság jelentőségét tekintve mégiscsak „mérföldkő a magyar turanizmus történetében”. A Társaság célja – idézi a szerző a megalakulásáról beszámoló Budapesti Hírlap másnapi cikkét: „az ázsiai és velünk rokon európai népek tudományát, művészetét és közgazdaságát tanulmányozni, ismertetni és fejleszteni, egyben a magyar érdekekkel összhangzásba hozni. A társaság tehát [...] azokkal a népekkel óhajt foglalkozni, melyeknek kultúrája turáni eredetű – belga és hollandi mintára Kínában, Indiában, Perzsiában, Törökországban, Közép-Ázsia legnagyobb részében afféle szellemi gyarmatokat igyekszik létesíteni, természetesen a mi viszonyainkhoz képest. Ezt a kitűzött feladatot felolvasásokkal, tanulmányi utakkal, tudományos expedíciókkal, ösztöndíjakkal, folyóiratokkal kívánja elérni.”

A Társaság történetében tényleg kiemelkedő szerepe volt a vezetőknek. A választmányi tagok és a tagság mellett közülük is érdemes kiemelni az ügyvezető elnökké választott Paikert Alajost, aki jogi és gazdasági tanulmányit követően a Mezőgazdasági Múzeum egyik megszervezője volt, majd 1923-tól igazgatója. Mellette rendkívül fontos szerepe volt, különösen az első évtizedben, Teleki Pálnak, a Kelet iránt érdeklődő földrajztudósnak és későbbi miniszterelnöknek. A kezdeti évek tagságát Ablonczy három csoportra osztotta: a döntően arisztokrata és politikusi hátterű „közéleti vezérférfiakra” (Esterházy Móric, Apponyi Albert, Bánffy Miklós stb.), a nagyrészt egyetemi tanárokból, felsőoktatási intézmények oktatóiból, valamint múzeumi és levéltári dolgozókból álló tudományos világ képviselőire és az alacsonyabb társadalmi státuszú aktivistákra.

Ez a hármas felosztás a szerző szerint nagyjából fedte is a Társaság többirányú működését, hiszen volt ebben szó a Monarchia utolsó évtizedeinek politikai válságából kikecmergő Magyarország számára kívánatosnak tetsző térfoglalásról – különösen a Balkán és a Közel-Keletre irányuló hatalmi és gazdasági célokról –, kizárólag tudományos szempontú Kelet-kutatásról (expedíciók megszervezéséről, szakkönyvkiadásról, népszerűsítő előadások megszervezéséről), valamint a rokon népekkel való kapcsolati háló építéséről és felvilágosításról.

Turán: központ, márkanév és tematika

A kötet olvasása során megdöbbentő volt szembesülni azzal, mennyi helyen volt jelen a turáni gondolat, akár direkt, akár burkolt formában. Amíg Budapesten kívül a 19. század közepén Szeged, később Kolozsvár és Debrecen voltak a „prototuranizmus” (A. B.) lokális „központjai”, a két világháború között a „keleti gondolkodás fészkévé” vált Gödöllő is. A turanizmus számos értelmiségi és művész gondolkodására hatott, a gondolat beágyazottságát jól jelzi az a tény is, hogy 1913 és 1944 között majd mindegyik magyar miniszterelnök a Turáni Társaság tagja volt – és amíg ez néha sejthetően inkább csak „szokás” volt, többük részéről valós elkötelezettséget jelentett. Ablonczy ugyanakkor nemcsak a kifejezetten „turáni” intézményes kereteken belüli kiemelkedő személyeket és turanista szervezeteket tartja tulajdonképpeni turanistának, vizsgálódása körébe vonta azokat is, akik „miközben szentül meg voltak győződve a turanista program fontosságáról”, mégiscsak kívül maradtak az egyesületi tagságon. 1923-ban, amikor a Magyarországi Turán Szövetség (a Turáni Társaságból kivált „radikálisok” szervezete) felbomlott a korábbi társaság csak egy része tért vissza a Társaságba, a többiek új utakat kerestek és tagjai lettek valamely „proxy-szervezetnek”, vagy önállóan működve képviseltek turáni elveket.

A turanizmus két világháború közötti történetének alakulást bemutató fejezetek a mozgalom és eszme legkülönbözőbb közéleti megjelenéseit „villantják” fel: a kormányzói különvonatnak Turán lett a neve, de létezett ezen a márkanéven piacra dobott írószer és körző, született Turáni Himnusz, felállítottak Turán mozit és Turán háziipari és társasház-szövetkezet is, de a fogalom különböző képzőművészeti tematikáknak is rendszeresen nyújtott releváns témát. 1929-től kezdve pedig, a nyári hónapok kivételével, havi egy turáni témájú előadás szólt a hallgatóknak a rádióban is. A sokrétű feltűnés – olvashatjuk – összességében mégsem eredményezett átütő és tartós sikert. A szerző szerint a kétségtelenül létező magyar társadalmi érdeklődés ellenére ebben leginkább az innováció és a dinamizmus hiánya, a „kommunikációs kudarc” játszott szerepet. A kormánypárt a „húszas években a lózungok szintjén meg-megemlítette a turanizmust a Nemzetgyűlésben” a hangzatos jelszavakra elsővonalbeli politikus igazából érdemben és komolyan nem épített, a harmincas években pedig a turáni jelző többnyire már csak gúnyos bekiabálások formájában jelent meg – pozitív kicsengése mindössze a nyilas vagy a kormánypárt jobboldalához tartozó képviselők felszólalásaiban volt.

„Sokarcú” turanizmus

Ablonczy az elérhető szakirodalmon túl nemcsak a legnagyobb iratgyűjtemények, a Magyar Nemzeti Levéltár, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában kutatott, de dolgozott mintegy kéttucatnyi kisebb intézmény irattárában is. Sőt, az anyaggyűjtés során lehetősége volt betekinteni több családi archívumba is. A kutatómunka eredményét összegző, rendkívül olvasmányosan megírt munka a családi iratainak rendezése közben apósa kéziratos fordításával találkozó Ilosvay György táblabíró 1836. februári felfedezésétől a kötet megjelenésének idejére már hangsúlyosan újraorientált magyar külpolitika és nemzetközi kapcsolatokig mutatja meg a turanizmus alakulását, az eszmerendszernek, amelynek épp körvonalazatlansága, a bizonytalansága és az értelmezések szinte korlátlan szabadsága adta az erejét.

Mert mi voltaképp a turanizmus: őshazakeresés, tudományos alapon a keleti rokonaink felkutatása és ebből származó politikai következtetések levonása? Vagy pusztán tudományos ismeretterjesztés Ázsia kapcsán, esetleg a Kelet-Nyugat közé ékelődött ország politikai szerepének logikus átértelmezése? Ablonczy kötetéből kiderül, hogy mindez együtt, sőt ezen túl is még sok minden. Mindazok a szereplők, akik foglalkoztak a turáni-kérdéssel, a turanizmus alatt egészen egyszerűen mást-mást értettek, erre alapozva pedig mást is akartak. A mozgalom politikai „aktivistái” a régi-új politikai konzekvenciák újrafogalmazásának szándékáig jutottak, mások inkább gazdasági és kulturális befolyásszerzésben reménykedtek a Balkánon, a Közel-Keleten, Dél-Oroszországban vagy egész Ázsiában, és voltak, akik a „turáni” motívumkincsek segítségével a nemzeti képző- és iparművészet megújítását, tudományos ismeretterjesztést, esetleg az újpogányság beemelését a nemzeti tankönyvekbe óhajtották.

Ablonczy úgy véli, könyve pontosabb címe inkább ez lehetett volna: „a Keletről való gondolkodás közéleti-kulturális konzekvenciái levonásának története”. Akárhogy is, a Keletre, magyar! lebilincselően sokrétű kötet, remek összefoglalója a tekervényekben, szereplőkben is roppant gazdag és szövevényes eszmeáramlatnak, és bátran ajánlható mindenkinek, akit érdekelnek a „Keletre” adott reflexiók. Ablonczy célja – eddigi munkáihoz hasonlóan – legkevésbé sem az, hogy a kötet olvasása közben közösen szörnyülködjünk az eszmeáramlathoz sorolható politikusok, tudósok, magasan kvalifikált értelmiségiek, esetleg önjelölt nótaköltők, postamesterek és nyomdászok „habókosnak” ható képzelgésein és tevékenységén, vagy kinevessük az olyan túlzásokba eső terveket, mint például a negyvenméteres Attila-szobor felállítása, a turáni egyistenhit bevezetése vagy a turáni eszenciát kereső vércsoportkutatás.

Ugyan a mozgalom tényleg heterogén volt, a könyvben szereplők annyiban mégis egységesek, hogy számukra a turanizmusnak nevezett „valami” rendkívül fontos volt, a gondolat iránti elkötelezettségük, szorgalmuk és fontoskodásaik komoly energiákat kötöttek le. Különösen igaz ez a két világháború közötti időszakra, a „turanista világ”, az érintettek bonyolult hálójának és törekvéseiknek a bemutatására, de Ablonczy a történet Fidesz keleti nyitásáig és a jobbikos politikusok „turanista típusú” kiszólásáig húzott ívével megmutatja, hogy a gondolat bizonyos formáiban, elemeiben és kapcsolódásaiban tényleg a jelenig ér. Sőt, talán túlzás nélkül írhatjuk azt is: a Nyugat-ellenes gondolkodásnak ma is nagy keletje van.

Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! A magyar turanizmus története. Budapest, Jaffa Kiadó, 2016.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hydina

Szétkapkodták a vásárlók a szalmonellás baromfihúst

Az autópályát ma délután négykor nyitják meg a forgalom előtt

VIDEÓ: Az M30-asnak köszönhetően végre Kassa és Pozsony is közvetlen összeköttetésbe került

Sulík Fico

Elmarad a Sulík leváltását célzó rendkívüli parlamenti ülés

Az emberek ki fognak költözni Győrből!

Az emberek ki fognak költözni Győrből!

Megalakult az új német szövetségi parlament

Megalakult az új német szövetségi parlament

Közvélemény-kutatást jelentett be Dézsi: megkérdezik a győrieket a parkolásról

Közvélemény-kutatást jelentett be Dézsi: megkérdezik a győrieket a parkolásról

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.