Irodalom, történet, ismeret

Milbacher Róbert irodalomtörténész, író, a Pécsi Tudományegyetem oktatója 2021-es, Legendahántás című kötetével arra vállalkozott, hogy a 19. századi magyar irodalom értelmezéséhez kötődő, a köztudatban élő, azaz az irodalmi alkotásokat és szerzőiket is bizonyos értelemben „életben tartó” legendák, valótlan vagy pontatlan állítások kritikáját adja közérthető formában. Új kötete – a célközönséget, a műfajt és a tárgyalt korszakot tekintve is – ennek a kiadványnak a folytatása.

A Ködképek az irodalom láthatárán az alcím szerint (Fejezetek klasszikus irodalmunk lelki életéből) a szerzői életrajzokkal, illetve a mű cselekményével kapcsolatba hozható lélektani problémákba, a 19. századi magyar irodalom „pszi­chohistóriájába” enged bepillantást. A téma releváns, már csak azért is, mert a 19. század magyar irodalmának sajátossága, hogy a régiség és a modernség irodalmától egyaránt eltérő módon értelmezi és formálja a vallás, a politika, a tudomány, az idő, valamint a személyiség fogalmát és tapasztalatát; az irodalmi alkotások vizsgálata, befogadása így a poétikatörténeti kontextus mellett az eszmetörténeti és társadalomtörténeti összefüggések figyelembe vételét egyaránt indokolttá teszi (vö. Hites Sándor: A magyar irodalom a 19. században, ItK, 2015/5., 651–692.) 

Milbacher az Előszóban a „ködképek” kifejezést Kemény Zsigmond kisregényének terminusából vezeti le, amely „amellett, hogy egyfajta korabeli vásári látványosságként szolgáló, gomolygó füstre vetített képeket is jelentett – rokonságban áll Francis Bacon 16–17. század fordulóján élt angol filozófus idolumfogalmával, amely ott nagyjából azokat a magatartásokat jelöli, amelyek gátolják a természet és az igazság megismerését.” (5.) A szerző célkitűzései szerint a könyv negyvenegy fejezete nem „öncélúan” irányítja rá a figyelmet egy-egy életrajzi, keletkezés- és befogadástörténeti adalékra, hanem azok hátterét, komplex összefüggésrendszerét igyekszik megmutatni, ezáltal „közelebb hozni az olvasóhoz a klasszikus szerzőket, és megmutatni, hogy a réginek, sőt kissé talán avíttasnak ható művek nagyon is képesek reflektálni a mai ember élethelyzeteire, létértelmezésére és az emberséggel kapcsolatos dilemmáira.” (6.)

A nemzeti kánon részévé vált alkotókhoz és művekhez kapcsolódó, kiemelt biográfiai, filológiai, eszmetörténeti adalékok bizonyos értelemben közismertek, azonban az irodalomértésben gyakran tévesen vagy pontatlanul vannak jelen, Milbacher könyve tehát – Katona, Toldy Ferenc, Petőfi, Arany, Vörösmarty, Kölcsey, Petőfi Zoltán, Madách, Gyulai Pál, Jókai, Mikszáth, Arany László, valamint a nemzethalál víziója és a világosi fegyverletétel, a kiegyezés kollektív tapasztalatai kapcsán – az irodalomtörténeti tények köztudatba való beemelésére tesz kísérletet. A fejezetek az ismeretterjesztés kritériumainak megfelelően figyelemfelkeltő – publicisztikai jellegű – címmel rendelkeznek, a szöveg a probléma vázlatát, a közkeletű vélekedés ismertetését, majd annak cáfolatát vagy árnyalt kifejtését adja források és a vonatkozó szakirodalom alapján, a dokumentumok illusztratív közzétételével, valamint a korszakra vonatkozó, annak miliőjét érzékeltető műalkotások, mellékszövegek vagy képanyag segítségével.

A szerző nézőpontokat ütköztet, állást foglal, kérdéseket nyit meg. Egyrészt a szerzői életrajz kapcsán: ráirányítja a figyelmet Petőfi vallásosságára, más fénytörésbe helyezi Berzsenyi kívülállását, Mikszáth magánéleti ön­feláldozását, Madách áldozatszerepét, Szendrey Júlia morális megítélését, Toldy Ferenc és Petőfi életrajzának párhuzamos motívumával az „íróvá avatás”, a nyilvános térbe való belépés intézményes lehetőségeiről ad képet. Másrészt a művek genezisével kapcsolatos tények feltárása nemcsak az életrajz, hanem az adott szöveg irodalomtörténeti pozíciójának árnyalásához is hozzásegít: Petőfi Cipruslombok Etelke sírjáról című ciklusa így Novalis halott kedveshez szóló költészetével összefüggésben tűnik fel; Kölcsey Himnusza és Vanitatum vanitasa párversként olvasódik.

A művek interpretációjával az eszmetörténeti háttér mélyebb megértéséhez segít hozzá, például Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című versében a Bábel-motívumot a bibliai kép átírásának, a humanizmus megnyilvánulásának példájaként értelmezi; Petőfi A fakó leány és a pej legény című, a testi fogyatékosság elfogadása felől olvasható novellája kapcsán igazolja, hogy a romantika látszat és valóság, a külsődleges értékek helyett a belső tartalmak előtérbe helyezésére épülő értékrendje a tolerancia elvével hozható összefüggésbe. Különösen izgalmasak a Bánk bánra vonatkozó elemzések, például a nyitófejezet (Miért volt csalódott Katona József?) egy Katona-idézet hátterével foglalkozik („De ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyürézése, élelméről gondolkozik – és elhallgat.”), amelyet a Bánk bán bukásával összefüggésben, a drámaíró Katona ezt követő elhallgatásával szokás összefüggésbe hozni. Az idézet a Tudományos Gyűjteményben közölt, 1821-es, a drámaírás problémáiról szóló tanulmányból származik, Milbacher a tanulmány központi kérdésére való rámutatással meggyőzően érvel amellett, hogy Katona az ominózus mondatot nem magára, hanem általában a drámaírás alkotói dilemmáira, ars poeticájára vonatkoztatta, és a tanulmány írása idején valószínűleg nem is volt tudatában az ugyanebben az évben könyv formátumban megjelenő dráma kudarcának (amelynek ősbemutatójára is csak három évvel a halála után, 1833-ban kerül sor Kassán). Milbacher egyébként számos kapcsolódó drámatörténeti információt közöl: utal Katona korszerű drámaelméleti felfogására, amelyet a kor jelentős drámaírójának, Kisfaludy Károlynak Ilka című művéről szóló bírálatában fogalmazott meg, elítélve a kor patetikus drámakoncepcióját a jellemekből fejlődő párbeszédek kialakításával szemben; de a Bánk bán eredeti szövegének és Egressy Béni operaadaptációjának interpretációs különbségeire, jelentésvesztésére is.

Bár a szerzők jellemére vonatkozó következtetések nemegyszer túlzónak tűnnek, és egyes szöveghelyek értelmezése is vitára késztetheti az olvasót, Milbacher a tudományos ismeretterjesztés igényes példáját valósítja meg, figyelembe véve a jelenkori olvasó stratégiáit, valamint azt a tényt is, hogy a 19. századi irodalom befogadásában nemcsak a korabeli nyelvhasználat maitól való eltérése, hanem a társadalmi, irodalomszociológiai viszonyok ismeretének a hiánya is akadályt jelenthet.

Milbacher Róbert: Ködképek az irodalom láthatárán
Magvető, Budapest, 2024, 240 oldal