Gyurász Marianna: Pseudologia phantastica

A történetnek, amit elmesélek, nem a valóságsűrűsége a mérvadó. Nem a tények, a forrásig visszakövethető adatok, hiába szerepelnek számok a falon függő hatalmas képernyőn. Mitológiát építek, egy istenképet, a szemben ülő, öltönyös pénzügyi zsenik pedig egytől egyig az én templomomban fognak áldozni a legközelebbi nagy, vallásos ünnepen.
Persze évtizedek munkája van abban, hogy már csak a zsenifaktor miatt is befektessenek a legújabb fejlesztésembe. Nem akarnak lemaradni, később nem óhajtják megbánni az elmulasztott lehetőséget – miután pedig bizalmat szavaztak nekem, nem bírják belátni, hogy tévedtek, hogy a megingathatatlanul működő ösztöneik megvezethetők. Ó, persze nem tévedés a belém vetett bizalom, a fejlesztés működni fog. E.G.A., ez a három betű megkerülhetetlenné vált az öregedésgátló iparágban, Bernard Blake-Rosetti neve pedig egyet jelent a céggel.

Mára minden nagyobb sajtóorgánumnak elmeséltem, mi indított el az úton és inspirált arra, hogy az emberi test minőségi élettartamát szignifikánsan megnövelő kezelések fejlesztésébe kezdjek. Tudvalevő, hogy az elismert költő, William Blake (emellett Dante Gabriel Rosetti, a kevésbé ismert, de megkérdőjelezhetetlenül zseniális poliművész) egyenes ági felmenőim közé tartozik. A családi legendárium szerint elég volt egyszer elolvasnom a híres versét, hogy fejből fújjam (ekkor még csak négyéves voltam, ám folyékonyan olvastam vaskos köteteket, és versgyűjteményeket is a kezembe vettem elalvás előtt, könnyű, esti kikapcsolódásként):
„Ki a kéjeket hajszolja
Magát a véghez láncolja
Ám ki érzi a múló öröm értékét
Elnyeri jutalmát: öröklétét.”
Ahogy elolvastam, lecsaptam a könyvet, elismételtem a szöveget, és ennyit fűztem hozzá:
– Hát én ekkora épületes bösz­meséget még sohasem hallottam!
Ekkor határoztam el, hogy én leszek az első ember, aki szerettei körében ünnepli majd kétszázadik születésnapját. Ennél alább nem adok. Magasabbra viszont szívesen célzok: az örök életet sem tartom elérhetetlennek.

– Uram, a felesége megérkezett – les be a titkárnőm az irodám ajtaján. Időközben véget ért a megbeszélés, természetesen nagy sikerrel.
Egy röpke pillanatig nem tudom, kire is számítsak az ajtóban, de aztán meglátom Justine kerek babaarcát. A harmadik feleségem, a zeneiparban tevékenykedik, majdnem olyan tehetséges, mint amennyire jó a marketingje. Csak sajnos kissé spirituális beállítottságú, és rengeteget foglalkozik a mentális, lelki és hasonló dimenziókkal.
– Bernard, egy óra múlva kezdődik a terápia, és sejtettem, hogy magadtól nem fogsz elindulni, úgyhogy együtt megyünk.

Pár hónapja kezdődött az egész. Egy konferencián vettem részt Salt Lake Cityben, ahol fontos előadást tartottam, és egy nagy múltú díjat is elnyertem. Nem. Nem vettem részt a konferencián, az utolsó pillanatban vetettem egy egyszerű résztvevői jegyet, és végül Provóba utaztam, ahol egy rövid városnézés kivételével nagyon kellemes hotelszobában töltöttem a hetet. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy küldtem pár fotót Justine-nek, a vele borozó barátnője pedig azonnal felismerte a hegyeket a háttérben, ne kérdezze senki, miként, mert ez egészen emberfeletti teljesítmény. Viszont ennek hatására a következő pár napot az üzenetváltásaink, leveleink és a múltam átfésülésével töltötték. És sajnálatos módon, felfedezték a mintázatot. Pseudologia phantastica. Mythománia. Egy kompulzívan megtévesztő elme szüleményei.
Azóta terápiára járunk, együtt és külön-külön is. A managere ötlete volt, a karrierje jelen pontján nem férne bele egy csúnya, publikus jelenet, ő pedig szerencsére szintén belátta, hogy a probléma egészségügyi, mentális, tehát mindenképpen esélyt kell adnia a gyógyulásnak. Úgy érzem, az első pár alkalom rendkívül építő volt, így lezárhatnánk a folyamatot, ám Justine ragaszkodik a további alkalmakhoz. A coach költőnő, akinek a verseken keresztül sikerült megbirkóznia a hasonló mentális betegségével. Azokon keresztül fogadta el gyengeségeit, amelyek ellen korábban mások megtévesztésével, kompulzív hazugságaival harcolt. Caroline sikerességi rátája nem tökéletes, de az övé a legjobb a környező államokban. A versei minősége csak egy egész cseppnyivel haladja meg William Blake-ét.
Elküldök még pár fontos levelet, és elindulunk a következő időpontra. Talán a mai után végre Justine is belátja, hogy ritkíthatjuk a találkozások sűrűségét.

Hét év telt el, és sajnos azt kell mondanom, nem ezek voltak az eddigi legsikeresebbek. Két hete ítéltek el négy rendbeli befektetői csalás és egy rendbeli összeesküvés miatt. Justine hatalmas pocakja, Caroline karakterrajza és a csodálatos beszámolóm sem hatotta meg őket az E.G.A. a célhoz oly közel járó, teljes körű öregedés-visszafordító kezelésköréről. A folyamat persze nem volt zökkenőmentes, a fejlesztésé, mármint. Bizonyos pontokon, teljesen természetes módon, kissé optimistábban meséltünk az elért eredményekről, és közelebbinek festettük le a fényes jövőt, mint amilyen közel valóban jártunk hozzá. De a tények sosem számítottak annyira, mint a célba vetett hitünk. A miénk legalább annyira, mint az övék, az áldozóké, a befektetőké. Kellemetlen az ítélet, de hosszú távon nem tántorít el a célomtól. Tizenöt év eltörpül a több száz mellett. Annak örülök, hogy az Amerikai Egyesült Államok első női elnökével való afféromra legalább nem derült fény a tárgyalások sorozata alatt. Mindkettőnknek kínos lett volna.

Természetesen végül nekem lett igazam. Nem volt egyszerű menet, a jó magaviseletnek köszönhetően tizenegy évvé törpült kényszerpihető miatt – ami természetesen nem kizárólag pihenésből állt, hanem rengeteg, kissé restriktált, de hasznos kutatómunkából és írásból is egyebek mellett. Ám a Bernard Blake-Rosetti név, a rengeteg régi elismerés és kapcsolat még képes volt megmozgatni néhány követ, segített felvenni pár régi fonalat. Eleinte szerényebben bár, de újraindult a fejlesztés. Bár Justine időközben eltiltotta tőlem a gyerekeinket, negyedik feleségem támogatott a nehezebb pillanatokban. De ez már hosszú ideje történt. Jövő héten a születésnapomat ünnepeljük, kereken a százhatvanadikat. Hatalmas ünneplésre számítok. Addigra éppen elérjük a marsi bázist, már nagyban készülnek a fogadásunkra. Up yours, William Blake!