Szalon

Győry Attila: Érik a ropogós cseresznye...

Tárca a Szalonban.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. július 3. 22:00

cseresznye
Fotó: Shutterstock

Dragomán György mester szerint – akit rajongva követek – nála akkor kezdődik a nyár, amikor érik a ropogós cseresznye.

Nos, nekem kicsit hamarabb kezdődik. Türelmetlen vagyok, sürgetem, rányomulok – és az eper első megjelenése máris jelzi a nyarat. Nincs nagyobb pillanat annál, amikor az ember beleharap az első eperbe.
Na jó, megvan azért az a pillanat is, amikor az első ropogós cseresznyédet leszeded a saját fádról, élvezettel belekóstolsz a piroska csodába, érzed a zamatát, a húsát, s ez a privát hedonizmusod odáig fajulhat, hogy szinte kiiszod, kiszürcsölöd a saját szádból a cseresznye édes levét. Isten szerintem a legbőségesebb, legvidámabb kedvében járhatott, amikor kitalálta a cseresznyét, s odaajándékozta nekünk, ostoba embereknek.

A kertünkben áll egy cseresznyefa.
Hidd el, drága olvasóm, számomra ez a jelenség sokáig elképzelhetetlen mulatságnak számított. Aki egy panelház hatodik emeletén szocializálódott, annak megdöbbentő az élet újabb csodája: nézem a cseresznyefánkat, hogyan lehetséges ez, miképpen fejlődik, hogyan tud ennyi gyümölcsöt adni...
Az a jó a mi cseresznyefánkban, hogy miközben élte a családunk a hétköznapjait, ez az egykor beteges, csenevész, kidobásra ítélt cseresznyefa családtaggá vált.
Egy ismerős beszerezte, de betegnek hitte – igaz, retek volt –, az asszony megsajnálta, s rám parancsolt, hogy ássak ki neki szépecskén egy kis gödröt, és ültessem el a kertben. Ez a mi cseresznyefácskánk pedig egyszeriben nekilendült, kapta magát, meggyógyult, s a régi kis csenevész „nyilasmisi” azóta a kertünk  domináns fájává nőtt, igazi királynő lett.

Ott tartok, hogy már nem is tudom, mikor költözött be hozzánk, mikor kezdett nálunk cseperedni. Mintha ősidők óta itt lenne a kertünkben.
Itt van.
A családhoz tartozik.

Ősszel, amikor minden megtelik burjánzó illattal, almafák, körtefák, szilvafák versenyeznek egymással, kinek van bőségesebb termése, ez a mi cseresznyefánk éppen elkezdi a vedlését, unottan, morózusan, öregesen kezd búcsúzni az óriási lombkoronájától, feledve az izgalmat, amit Ő is átélt, réges-régen, még a nyár kezdetén. Ember nem tudja elképzelni, mekkora levéllobonca lehet egy ilyen cseresznyefának, van mit vele vesződnie az emberfiának, mire az összes lehullajtott levelét összeszedi.

Aztán ez a cseresznyefa csak úgy van.
Egész télen.
Rigók, verebek pihennek meg a csupasz ágain, olykor néhány varjú is dülöngél, hintázik rajta, miközben a közeli mezőről jövet a belváros felé veszi az irányt valami zsírosabb falat után kajtatva.

…és aztán, amikor jön a tavasz, a kikelet, s a fél világ azt szajkózza, hogy micsoda élet van ott, Japánban, mert megint virágoznak a cseresznyefák – a mienk meg itt a kertben csendesen, mindennemű dáridó nélkül újra virágba borul.


A méhek megőrülnek ilyenkor.
Egész napokat döngicsélnek, duruzsolnak a cseresznyefa virágainak, s ettől a mi fánk szabályosan begerjed. Mire észbe kapsz, azt látod, hogy máris kicsattantak, már növekszenek a pirinyó zöld pitykék, golyók nőnek ki a semmiből, s hallod magad, ahogy a fa előtt állsz a napsütésben, és azt dünnyögöd elégedetten, pont úgy, mint tavaly ilyenkor, hogy jó termés lesz…

Mire meghallod a ballagó diákok hangját, ahogy a szomszéd utcába jönnek szerenádozni a gimnázium egyik tanárához, a cseresznye odakint épp megérett.
Eleinte csak böngészel, itt is, ott is bevigyorog a képedbe egy-egy szem, aztán mire észbe kapsz, azt látod, hogy a cseresznyefa már tüzel. Roskadásig megteltek az ágai ropogós cseresznyével, abból a prémium kategóriás ferrarisan cseresznyepiros fajtából. Bólintasz, vigyorogsz, elégedett vagy, hogy még idejében elkaptad tavasszal is és két hete is a köpőlegyek rajzását, s lepermetezted azzal a faintos vegyszerrel, amit a sógor ajánlott, neki kétszáz fája van, tudta, mit beszél, a cseresznyéid meg ennél fogva kicsattannak, mosolygós szűzikék lettek, akiket még senkinek az égvilágon nem sikerült megrontania.
Aztán létrázni, fát mászni, nyújtózkodni, kihajolni, dülöngélni, s közben szedni a cseresznyét, bele a tradicionális zöld kiblibe – na, az az élet esszenciális pillanatai közé tartozik. Szedni a cseresznyét, gyűjteni, módszeresen levadászni a szemeket, s közben négyet-ötöt betolva a szádba fuldokolva küzdeni, darálni a fogaid között.

Ha marokra szeded, szétnyomod a törékeny gyümölcsöt.
Ha a szárával szeded, lelassulsz, hirtelen légszomjad támad, felizgulsz ettől a lassú menettől, s újra azt veszed észre, hogy megint tömöd magadba a cseresznyét, ballal is, jobbal is, kihajolsz, mert látod, a szélén ott vigyorognak rád a vörhenyes szemek, ujjaiddal óvatosan araszolsz kifelé – eléred.
A magokkal nem törődsz. Kiköpöd, lazán, kibuggyantva a szádból, gyorsan egymás után. Boldogságodban még a szemes rigót is hagyod, hogy veled lakmározzon a szemközti ágon, s csak nézed fentről a világot, a kertet, füttyentesz egyet a rigónak, mutatod, milyen új cseresznye-fülbevalót kaptál.

Nincs az a mámor, amit az ízlelőbimbóid ott, akkor, cseresznyeszedés közben átélnek.
Pornó az.
Vad orgia.
Perverz lét.

Tömöd magadba a cseresznyét, közben kiszámolod, hány kiblirevalót termett megint a fád.
Négy vagy öt kibli, az már majdnem ötven kiló.
Az egész család a cseresznye uralma alatt áll.

Június közepére aztán eljön az az egyedülálló, különös, mámorosan tömör hét is, amikor szinte minden nap rászedhetsz egy kiblivel, annyi cseresznye őrjöng a fán, kérlelnek, mint Holle anyó meséjében, hogy szedj le, szedj le engem is – és leszeded, mert derék, dolgos gyerek vagy, aki immár otthonosan mozog a saját fáján. A fa magához enged, felismer. Segít a mászásban, s érzed, mintha tudatosan úgy növesztette volna az ágait, hogy a gazda a fa koronájára is eljuthasson.

Szeded a cseresznyét, s közben érzed, ahogy elfogad, érzed a júniusi kis szelet, ahogy a szilárd, kemény ágak lágyan csavarodnak, rugalmasan hajladoznak, a vékonyabbak is engedelmesen odahajtják a csúcsukon lévő gyümölcsüket, mint szelíd jószágok fejéskor a tőgyüket.
Csak szeded, szeded a cseresznyét, nyújtózkodsz, hajladozol, hintázol, előre-oldalt-hátra, csimpaszkodsz, támaszkodsz, egyensúlyozol, átkarolod a fát, beülsz egy ágvillába, ráhasalsz egy vastagabb ágra, s közben emlékezel a tavalyi szedésre, a fa alakjára, kiugró ágaira, a tartóágakra, s merészen kihajolsz, hogy a szomszéd már azt várja, mikor esel le, de te nem – tudod, hogy biztonságban vagy, megbízol a cseresznyefádban. Aztán egyszeriben csak leszedted a cseresznyét.

Kopaszra szedted a fát.
Csak a levelek maradtak. Azok is már csak az októberi levélhullajtásukra várnak, mint az utolsó komolyabb eseményre tél előtt, amikor mindennek vége.
Különös pillanat.
Kicsit megtépáztad őt, nézed a lekaszabolt leveleket, ez a látvány a türelmetlen városi telhetetlenségedet mutatja, a szőgyéni sógor csak csóválná a fejét…

Kéthetes intenzív cseresznyetudat után az egész család színültig megtelik cseresznye-életérzéssel.
Nem telik el nap, hogy ne együnk cseresznyét. Nyersen faljuk, a lányok sütiket variálnak, aszalunk, receptezünk. A többit lefagyasztjuk, abból még bármi lehet.
Cseresznyelekvár – megvan?
Cseresznyés nyári leves – megvan?
Cseresznyebefőtt – megvan?
Novemberben, vasárnap – cseresznyét eszel. Megvan?
…és akkor ott a hidegben, miközben kinézel a kertbe, megint nyár költözik a szívedbe, igazi kora nyár, szűzike június, amikor még minden megtörténhet, mert előtted a dögös, buja nyár, s látod, ahogy megvadult a kert, ott van még előtted a ribizli, a barack, a málna, oldalt meg érik a paradicsom…
De november van, vasárnap.
Locspocs.
De a szívedben cseresznyeszedés van.
Megvan?

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Richard Sulík

Sulík szerint már ma újraindulhat a kőolajszállítás, a Slovnaft rendezte a számlát

tasr, tankolás

Fordulhat a kocka – egyre több magyarországi autós érkezhet a szlovák benzinkutakra

SÚLYOSAN megsérült egy 47 éves motoros, mentőhelikoptert riasztottak

SÚLYOSAN megsérült egy 47 éves motoros, mentőhelikoptert riasztottak

Barátság vezeték
Frissítve

Újraindulhat a kőolajszállítás Szlovákiába és Magyarországra

moszkvics

FOTÓK: Visszatér Oroszországba a Moszkvics

kisbaba

A jóslat nem vált be: nem született több gyerek a pandémia alatt Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.