Ficsku Pál: Kié? Te!

Kié? Te! – kérdezte a lány. Hát a tiéd.

Ott állt előttem meztelenül egy kakukkfűtenger közepén, fehér mellein és vörös ölén siklott a Hold. A melleit simogattam, kacagott, talán a mészégető boksa mellett üldögélő emberek is hallották. Kié? Te. Hát a tiéd! Néhány perc múlva kakukkfűillatúak lettünk mindketten, egy szép jövő reményében szuszogott a mellemen.

Jó harminc évvel ezelőtt történt. Most, hogy írom ezeket a sorokat, utánanéztem, mihez jó a kakukkfű: húshoz, halhoz, vadhoz, szárnyasokhoz és hüvelyesekhez. Vad volt a lány, szárnyalt is, végül a hüvelyeseknél maradtunk. Boldog, szép békeidők voltak.

Mindez Magyarországon, Bükkszentkereszten, egy tót faluban történt. Azért írom azt, hogy tót, mert így nevezték magukat, nem szlováknak. Tót atyafiak voltak és jó emberek. Mészégetésből éltek. A falut körbevették a mészégető boksák, évszázadok óta egy-egy család birtokolta őket. A szüleim építkeztek ott, nagyon sok asztmás vett vagy épített nyaralót. Az építkezésnél a kőtörés mellett rám hárult a sörhordás is. Olyan volt, mintha egy Hrabal-filmben lettem volna. Két darab bádogkannával kellett lemennem az alsó kocsmába (hivatalosan Kisvadász Étterem), és a frissen csapolt jéghideg sörrel visszakapaszkodni az építkezéshez. Aztán megint követ törni, és sörért menni. Akkoriban az volt a szokás, hogyha idegen ember ment be a kocsmába, akkor a magyarról átváltottak szlovák beszédre. Nem tudom, milyen titkuk lehetett egy tizenhat éves gyerek előtt. Bűnözés nem volt a faluban, maximum az, hogy ki kit csalt meg. Engem úgyse érdekelt volna, mert még nem volt meg a kakukkfű-illatú csajom. Nyár végére nem váltottak nyelvet. Befogadtak. Még nem írtam semmit, de itt ismertem meg későbbi, valóban létező, hihetetlen életű novellahőseimet. Gura Karcsit, a félkezű sírásót és kosárfonót, a falu egyetlen cigány emberét, Bögyös Gittát a kocsmárosnét, Paplanyos Tódort, aki páfrányokat szedett és vitt le a miskolci piacra, Libás Lajost, akinek házőrző libái voltak, pontosan hét, amikor ment a boltba, hat liba követte, egy meg ott maradt a kapuban, őrizni a házat.

A kakukkfűtenger a Nagy-Dél oldalában volt a futballpálya mellett. Voltam már elég sok futballpályán, de ilyenen még nem. Volt a fölső kapu meg az alsó kapu. Szó szerint, hiszen úgy tízszázalékos lejtő volt közöttük. Amikor a meccs előtt választani kellett pénzfeldobással, mindig a Bükkszentkereszt nyert, fejre fogadott, egy mindkét oldalán fejet tartalmazó bélást (kétforintost) dobtak fel. Az alsó kaput választották. Többnyire gól nélkül kibrusztolták az első félidőt. A klubház, ami tulajdonképpen egy kocsma volt két öltözővel, az alsó kapu mellett volt, szünetben ide fáradtak be a játékosok és a szurkolók, a szurkolóknak az volt a feladatuk, hogy valamennyire leitassák az ellenfelet. A második félidőben meg a Bükkszentkereszt letarolta a pályát, a vendégcsapat, kissé ittasan, alig tudott a lejtőn felkapaszkodni. No, ezen a futballpályán volt a kakukkfűtenger, amiben szeretkeztünk.

És ahol elhangzott az, hogy: kié? Te.

Akkor még nem tudtam, hogy egy Kiéte nevű Szlovákiában található, gömöri falu temploma fontos része lesz az életemnek. Sőt, azt se tudtam, hogy van olyan falu, hogy Kiéte.

Ezerkilencszázkilencvenkettőt írunk, a debreceni egyetemen tanulok magyar–történelem–néprajz szakon, állítólag rendszerváltás van, de a (poszt)kommunista, sőt egyenesen sztálinista fosszíliák még tanítanak. Úgy döntök, hogy inkább a kétkezi munka, elszegődök restaurátorsegédnek. A jósvafői (Gömör vármegye) református templom fakazettás mennyezetét kell restaurálni. A festett kazettás templomi mennyezetekről tudni kell, hogy nagyrészt késő reneszánszkori készítmények, egy tanulmány szerint a Kárpát-medencében több ilyen templom maradt fenn, mint Európa többi részében. A jósvafői későbbi, de azért mégis, megérinteni a háromszáz éves mennyezetet, ami alatt ki tudja mennyi ima, siralom és hála hangzott el... Szedjük le a félig korhadt falemezeket, amikor ránk szakad a mennyezet fölötti rész, százéves galamb-, bagoly-, egér-, fecskecsontvázak, és megannyi ürülék. A falun átfolyik a patak, térdig ér, levetkőzünk és elkezdjük lemosni magunkról a láthatatlan történelmet. A templom melletti kocsmából kijönnek az emberek, és elkezdenek tapsolni. Új templomot kapunk, skandálják. Állunk a patak kristálytiszta karsztvizében, alsógatyában, mossuk egymás hátát, arra gondoltam, talán ezért megéri élni. Este nem engedték kifizetni a vacsorát.

Később felkérést kapunk a Duna TV-től egy dokumentum-játékfilm elkészítésére, Zarándoklat Gömörben címmel, a trianoni békeszerződés által szétszakított megye többségében Szlovákiához tartozó részének műemlékeiről. Így került képbe Kiéte, szlovákul Kyjatice. Autózunk Rozsnyóról Kiéte felé, és eszembe jut a kakukkfűillatú lány. Kié? Te! Kiétén 1991-ben 103-an laknak, abból 100 ember szlováknak vallotta magát. Temploma a 13. században épült, később többször átépítették román-gótikus stílusban. Freskóit az 1370-es években készítették. A fő freskója Az utolsó ítélet. Kiéte késő bronzkori település, lakói a belátható időn belül faedények készítéséből éltek. Ennyit tudtunk előre. Akkor még nem volt internet meg Wikipédia.

És akkor megtörtént a csoda. Beléptünk a templomba, és megláttam a csodát. Az utolsó ítéletet. A freskók többnyire négyszögletes keretben vannak, de ez szabályszegő volt. Határátlépő. Valóságos 14. századi avantgarde. Annyit tudni róla, hogy itáliai festő készítette. Lehet, hogy azt gondolta, ebben az Isten háta mögötti faluban kiélheti magát. A freskó egy hatalmas kört ábrázol, felül vagy az Atya vagy Szent Péter, alul meg a kör határait átlépve maga a Sátán, lábánál a kutyájával, rabszíjra verve viszi az embereket a pokolba. A másik oldalon meg a mennyországba tartanak az emberek. Álltam, és arra gondoltam, ki dönti el, hogy a pokolra kerülünk vagy a mennybe? Hogy létezik-e bűn a bűnben? Létezik-e kisebb és nagyobb bűn?

Mindezt csak azért írtam le, mert tényleg nem tudom, ki kerül a mennybe, ha van, és ki kerül pokolra, ha van?

Hajnal óta írom ezt az írást. Tíz percenként szirénáznak a mentők. Vajon hova tartanak?

Kisütött a nap. Talán már tényleg itt a tavasz. Aki teheti és talál kakukkfűtengert, próbálja ki.

És legyen, akitől megkérdezze: kié? Te!