DOKUMÁNIA: Michael J. Fox addig mesél, amíg tud

Úgy látszik, a kritikák hatására a forgatókönyvírók, rendezők és producerek kezdenek változtatni az egy kaptafára készített dokumentumfilmeken és sorozatokon. Nem mintha nem fogyasztanánk a tipikusan felépített – érintettek, barátok, család, ismerősök által elmesélt – történeteket, a nézettség azért a készítőknek sem minden, a kritikai elismerésre is vágynak. Nem tudni, hogy ez volt az oka, vagy Michael J. Fox vonakodása a filmmel kapcsolatban, de a színész életéről szóló dokumentumfilm eltér a megszokottól.
Fox vonakodása érthető volt: több visszaemlékezésben is megírta már történetét, azt, hogyan vágta keresztbe az életét a húszas évei végén diagnosztizált Parkinson-kór, így érthető, hogy nem tudta, mi pluszt lehetne még elmondani vagy megmutatni róla. Davis Guggenheim, a Still: A Michael J. Fox Movie rendezője azonban végül meggyőzte a színészt, akinek annyi kikötése maradt: ne legyen a dokuban hegedűszó. Semmiféle melodráma nem kell egy súlyos betegséggel élő ember életének bemutatásához.
Guggenheim – akinek felesége a Vissza a jövőben-filmekben Fox karakterének barátnőjét alakította – nemcsak ezt a kérést teljesítette, hanem teljesen új formátumot adott a dokumentumfilmnek: a színész szerepeinek egy-egy részletével és Fox alánarrálásával meséli el nagyrészt a történetet. Filmanyag pedig akadt bőven. Fox ugyanis nemcsak a bombasztikus sikerű Vissza a jövőbe-trilógiában szerepelt, hanem két tévés sorozatban is. Sztárságát a Family Ties (Családi kötelékek) alapozta meg, egy szituációs komédia: kegyetlenül megküzdött a szerepért, és utolsó lehetőségnek tekintette, mielőtt rászánta volna magát, hogy egy buszjegyre való apróval a zsebében hazamenjen Hollywoodból.
A The New York Times szerint Guggenheim színészekkel akarta eljátszani Fox életét, de a film vágója, akinek nem mellesleg a Vissza a jövőbe a kedvenc filmje, meggyőzte: egy olyan karizmájú személyt, mint Fox, nem lehet más színészekkel helyettesíteni, csak hátulról mutatva pedig elég szegényes lenne a képi világ. Így jött az ötlet, hogy korábbi filmekből és sorozatokból vágnak be részeket, melyek alatt alkalmanként Fox „átszövegezi a jelenetet” saját életére, és csak esetenként mutatnak hátulról egy színészt, párszor magát Foxot, amint mesél. A végeredmény pedig? A Still egyedi, erős, egyáltalán nem melodramatikus, alkalmanként humoros, nyilvánvalóan szomorú és nagyon őszinte alkotás. A narrátor pedig csakis Fox, senki más nem beszél helyette vagy mesél róla.
Húsbavágó pillanat, amikor a színész arca merev, komor lesz, miközben beszédében humorizál. Ki is szól a kamerából, hogy kérné a gyógyszerét. Guggenheimnek megjegyzi, ez ahhoz kell, hogy visszatérjen önmagához, csak pár perc, amíg hatni kezd. És tényleg így lesz. Kiderül, Michael J. Fox hogyan és milyen módszerekkel tudta éveken át titkolni betegségét, és arra is fény derül, mi az, amit megbánt korábbi viselkedéséből, és ki volt az az ember, aki a sztársága csúcsán visszahozta a realitás talajára.
A Stillt nehéz szavakkal leírni. Egy olyan emberről szól, aki elmondta, sosem tudott nyugton maradni. Mindig rohant, ment valahova, babrált valamivel. Most pedig képtelen rá.
Fox semmit nem titkol, nem bujkál az emberek elől. És addig mesél, amíg tud. Szerencsére még harminc évvel a diagnózis után is tud.
Úgy látszik, a kritikák hatására a forgatókönyvírók, rendezők és producerek kezdenek változtatni az egy kaptafára készített dokumentumfilmeken és sorozatokon. Nem mintha nem fogyasztanánk a tipikusan felépített – érintettek, barátok, család, ismerősök által elmesélt – történeteket, a nézettség azért a készítőknek sem minden, a kritikai elismerésre is vágynak. Nem tudni, hogy ez volt az oka, vagy Michael J. Fox vonakodása a filmmel kapcsolatban, de a színész életéről szóló dokumentumfilm eltér a megszokottól.
Fox vonakodása érthető volt: több visszaemlékezésben is megírta már történetét, azt, hogyan vágta keresztbe az életét a húszas évei végén diagnosztizált Parkinson-kór, így érthető, hogy nem tudta, mi pluszt lehetne még elmondani vagy megmutatni róla. Davis Guggenheim, a Still: A Michael J. Fox Movie rendezője azonban végül meggyőzte a színészt, akinek annyi kikötése maradt: ne legyen a dokuban hegedűszó. Semmiféle melodráma nem kell egy súlyos betegséggel élő ember életének bemutatásához.
Guggenheim – akinek felesége a Vissza a jövőben-filmekben Fox karakterének barátnőjét alakította – nemcsak ezt a kérést teljesítette, hanem teljesen új formátumot adott a dokumentumfilmnek: a színész szerepeinek egy-egy részletével és Fox alánarrálásával meséli el nagyrészt a történetet. Filmanyag pedig akadt bőven. Fox ugyanis nemcsak a bombasztikus sikerű Vissza a jövőbe-trilógiában szerepelt, hanem két tévés sorozatban is. Sztárságát a Family Ties (Családi kötelékek) alapozta meg, egy szituációs komédia: kegyetlenül megküzdött a szerepért, és utolsó lehetőségnek tekintette, mielőtt rászánta volna magát, hogy egy buszjegyre való apróval a zsebében hazamenjen Hollywoodból.
A The New York Times szerint Guggenheim színészekkel akarta eljátszani Fox életét, de a film vágója, akinek nem mellesleg a Vissza a jövőbe a kedvenc filmje, meggyőzte: egy olyan karizmájú személyt, mint Fox, nem lehet más színészekkel helyettesíteni, csak hátulról mutatva pedig elég szegényes lenne a képi világ. Így jött az ötlet, hogy korábbi filmekből és sorozatokból vágnak be részeket, melyek alatt alkalmanként Fox „átszövegezi a jelenetet” saját életére, és csak esetenként mutatnak hátulról egy színészt, párszor magát Foxot, amint mesél. A végeredmény pedig? A Still egyedi, erős, egyáltalán nem melodramatikus, alkalmanként humoros, nyilvánvalóan szomorú és nagyon őszinte alkotás. A narrátor pedig csakis Fox, senki más nem beszél helyette vagy mesél róla.
Húsbavágó pillanat, amikor a színész arca merev, komor lesz, miközben beszédében humorizál. Ki is szól a kamerából, hogy kérné a gyógyszerét. Guggenheimnek megjegyzi, ez ahhoz kell, hogy visszatérjen önmagához, csak pár perc, amíg hatni kezd. És tényleg így lesz. Kiderül, Michael J. Fox hogyan és milyen módszerekkel tudta éveken át titkolni betegségét, és arra is fény derül, mi az, amit megbánt korábbi viselkedéséből, és ki volt az az ember, aki a sztársága csúcsán visszahozta a realitás talajára.
A Stillt nehéz szavakkal leírni. Egy olyan emberről szól, aki elmondta, sosem tudott nyugton maradni. Mindig rohant, ment valahova, babrált valamivel. Most pedig képtelen rá.
Fox semmit nem titkol, nem bujkál az emberek elől. És addig mesél, amíg tud. Szerencsére még harminc évvel a diagnózis után is tud.
Herczeg Szonja