A király visszatér: Krasznahorkai László Zsömle odavan című kötetéről

Főszereplője, a 91 éves Kada Józsi bácsi nyugdíjas villanyszerelő, akinek meggyőződése, hogy ő Árpád-házi Kada József, a legitim magyar király, Dzsingisz kán és IV. Béla leszármazottja, akit Horthy Miklós ’44-ben titokban megkoronázott. Ahogy az ősei 750 éven át, úgy ő is őrzi a titkot, és marad rejtekezve. Bár a regény elején Józsi bácsi elhatározza, hogy képletesen és valóságosan se „tesz többé a tűzre” (azaz nemcsak a sparhertbe nem gyújt be többé, hanem a nagy visszatérését sem tervezi), mégis rendszeresen találkozni kezd a kapujában egyik nap megjelenő, szélsőjobbos szervezetek tagjaival, és egyre lelkesebben mesél nekik az életéről, mutogatja az ereklyéit, a mindenfelé (pápáknak, királyoknak, államfőknek, isten tudja, még kicsodáknak postán vagy komjúteren) küldözgetett leveleit („sokukkal a mai napig jó barátságban vagyok, például egy maharadzsával meg egy arab olajmilliárdossal, ezek igazi jóbarátaim, mint ahogy jó barátságban vagyok a luxemburgi hercegi családdal is, meg a XXIII. Henrik Princ Reusszal, különösen vele” (Zsömle, 42–43.), és egyre valóságosabbá válik számára a magyar trónba való „beleülésének” lehetősége. Bár Józsi bácsi, ahogyan a királyi mivoltukat 750 éven át titkoló ősei is, nagyon tehetségesen lebegtet: az egyik pillanatban azt mondja, hogy „ha kell, beleül”, a másik pillanatban visszatér ahhoz az elhatározásához, hogy „nem tesz többé a tűzre”. A fegyveres hatalomátvételt ellenzi, aztán amikor egyre reménytelenebbé válik a király visszatérte, inkább mégis támogatja. Hogy aztán ezt is megbánja, és visszakozzon. Józsi bácsi önjelölt megváltó, aki maga a szerző szerint – bölcs. Van benne valami nagyon emberi, végtelenül köznapi, kicsinyes, lassan adagolja a valóságot, de közben „nagyon biztonságosan tartja a távolságot a legyen és a ne legyen között” – mondta Krasznahorkai László Szegő Jánosnak a Magvető Facebook-oldalán megnézhető interjúban. Egyszerre bolond és zseni, és zsenialitása pont ebben a lebegtetésben rejlik. Szerethető figura, ijesztővé akkor válik, amikor részletes királyi programját ismerteti, pallosjoggal, a botütések visszaállításával, a Magyar Királyi Flotta megszervezésével, hajóépítéssel, a várakból a turisták kiebrudalásával, és az azonnali rekonstrukció után a megfelelő királyi hivatalok székhelyeinek odahelyezésével, főpohárnokkal, főlovászmesterrel, nemzeti egységgel. „A Józsi bácsi, biztosan egyetért ezzel (...), ez sok, ez idő, ez rengeteg munka, alapjogilag, alkotmányjogilag, a Vérszerződés, a Szent István-féle iratok érvényességének helyrehozatala, valamint az Aranybulla feledésbe ment jelentőségének visszaállítása (...), valamint az 1848–49-es törvények ide vonatkozó részeinek leghatározottabb megsemmisítése, érvénytelenítése, elutasítása és örök időkre szóló visszavonása.” (Zsömle, 30–31.)

A történet egy, a fővároshoz közeli, észak-magyarországi, meg nem nevezett faluban játszódik, amit főleg szlovákok laknak. A regény megidézi a Sátántangó hangulatát és „az első regényhez vagy a Báró Wenckheim hazatérhez hasonlóan hamis illúziók, a saját történethez kapcsolódás makacs rögeszméje ezúttal is egy irracionális valóságszükséglet kielégítésének s tágabb értelemben egy perifériára szoruló, az időből és a történelemből kihulló társadalomnak a kudarcaként ábrázolódik a műben” – írja Szabó Gábor Krasznahorkai-monográfiájában. (Szabó Gábor: Kilátás az utolsó hajóról. Krasznahorkai László prózavilága. Magvető, Budapest, 2024.) Ugyanakkor van pár fontos eltérés a Sátántangó, a Báró Wenckheim hazatér és a Zsömle odavan világa között.

A szegénység a Sátántangóban valóban szegénység, annak teljes kultúrája van, a Zsömle odavanban viszont ugyanez már nyomor, itt már csak a mindentől (nem csupán az anyagi javaktól való) megfosztottság marad. („Vidéki, kari­katurisztikus nyomorúság” – így nevezi Deczki Sarolta az ÉS-kvartett Krasznahorkai új regényét elemző beszélgetésében a jelenséget. A könyvről Károlyi Csaba beszélgetett Deczki Saroltával, O. Réti Zsófiával és Zelei Dáviddal az Írók Boltjában.) A szereplők ugyan jobb módúak, de nincs közöttük szinte semmilyen szociális kapcsolat, vagy ez nem kerül fókuszba. A Báró Wenckheim karneváli forgatagához képest a Zsömle odavan főleg Kada Józsi bácsit és az ő közvetlen környezetét, egy szűkebb társadalmi metszetet mutat meg, egy szinte törzsi jellegű csoportot, bár ez a regény koncentráltságából is fakad. A reflektor néha ráirányul Badigy úrra, a felsőbb kapcsolatokkal rendelkező, először szkeptikus, Józsi bácsi-tagadó történészre, aki bécsi levéltárakban talál megdönthetetlen bizonyítékokat arra nézve, hogy valóban Józsi bácsi a király; néha Etelkára, a katolikus medikára, de a nézőpont nem oszlik meg annyira, mint a Báróban vagy a Sátántangóban, ebben a kötetben „nincs annyi idő rá”. (Vö.: Zsömle odavan. Beszélgetés Krasznahorkai Lászlóval a Magvető FB-oldalán.) Megjelenik benne viszont a Wenckheimek második világtalálkozója, és Józsi bácsi trónját is egy melegítős-vietnámi papucsos Wenckheim-leszármazott békásmegyeri panellakásában találják meg végül.

A Zsömle odavan hasonlóságot mutat a szerző Herscht 07769 című regényével is, amely szintén egy kis közösség, egy kisváros lakóinak a kisszerűségét, életét mutatja be, hasonló szeretettel, mint a Zsömle odavan. A Herscht is szélsőjobbos csoportok működését írja le, de anélkül, hogy megérteni akarná vagy részletesen elemezné ezen csoportok lélektanát, viszont magát a jelenséget egészen aprólékosan mutatja be (Vö.: ÉS-kvartett). Közben mindenhol komoly zavarok vannak, Józsi bácsi szélsőjobbos követőinek-híveinek a fejében is, de a politikai hatalom fejében is, hiszen egyik pillanatban berendelik Józsi bácsit a parlamentbe, a másik pillanatban pedig ráküldik a TEK-et.

Szabó Gábor Krasznahorkai-monográfiájában megírja, hogy Józsi bácsi mintája egy Daka József nevű, létező személy, egy egri nyugdíjas, aki a kétezres évek elején bejelentette igényét a magyar trónra, s maga beszélt egy interjúban arról, hogy viszonya volt Szeleczky Zitával, megmentette Szolnok lakosságát, az angol királynőtől megkapta a Nemzetközi Szent György Lovagrend kardját – és akinek egy repeszdarab felsértette a fejét (a sebhely egyébként jól látható volt a tévéinterjúkat adó Daka József koponyáján). Krasznahorkai László szintén megjelenik a regényben, a szerző nevét az Árpád-házi Kada Józsi bácsi mellett szinte a végsőkig (de mindenképpen a legtovább) kitartó vándorzenész-magyartanár viseli, de az ő mintája is (egy másik) valós személy (is), a megzenésített verseket játszó Újhold zenekar alapítója, a magyartanár Krasznahorkai László, aki könnyen megtalálható a Wikipédián.

Bár a Zsömlében kevés értékelhető társadalmi kapcsolat van az egyes szereplők között, a szélsőjobbos csoportok tagjai is inkább előre betanult, kiüresedett formulákkal kommunikálnak egymással, és persze folyton wassalberteznek, amíg a hatóságok szét nem csapnak közöttük, aztán az egyes szervezetek és tagjaik még jobban elszigetelődnek egymástól (nem beszélve azokról, akik már börtönben ülnek államellenes összeesküvés miatt), Kada Józsi bácsinak mégis marad pár hűséges – ha barátja, követője nem is, de – „kapcsolata”. Ilyen a számára Lacika mellett Jenő is, akitől a borát vette, és akinek a felesége elímélezi Józsi bácsi utolsó leveleit, amelyekben vélhetően az őt ért igazságtalanságról tájékoztatja a képzeletbeli „barátait”, pápát, érseket, Országgyűlést, Elnök Urat, herceget, Különlegesmegbízott Urat, és a megmentését kéri. A címlistát és az ímél szövegét nem ismerjük ugyan, de a világelitnek véget nem érő levelekben panaszkodó nyugdíjas nem ismeretlen jelenség.

Ott van aztán Etelka is, a mélyen hívő, katolikus medika, aki a börtönkórházban megszereti Józsi bácsit, és bár a királyosdit egy percig sem hiszi el, és a bácsi házassági ajánlatain is nevet, de Zsömlét, Józsi bácsi kutyáját magához veszi és gondozza. Ő az, aki – mint később kiderül – addig könyörög a Legfelsőbb Bíróságon dolgozó apjának, amíg belenézhet az ítéleteket tartalmazó dokumentumokba, így fel tudja kutatni az időközben a Lipótmezőre bekerült Józsi bácsit és híveinek egy részét is.

És persze ott van maga Zsömle, a kutya, a legfrissebb ezen a néven. Mert magyar ember kutyához van szokva, és mert Józsi bácsi meg a Zsömle névhez van szokva, úgyhogy rögtön a könyv elején végelgyengülésben elpusztul egy Zsömle (odavan), aztán érkezik az új Zsömle, akit viszont a TEK, a börtönkórház, a per, majd a magán-elmegyógyintézet egy időre elszakít Józsi bácsitól (Zsömle Hirnyáknénál, majd Etelkánál is odavan), hogy aztán a Lipótban újra együtt lehessenek (akkor meg Zsömle a boldogságtól van oda).

A szerző Szegő Andrásnak adott interjújában arról beszélt, hogy Zsömle és Józsi bácsi számára „ugyanaz a lény”, és mindkettejüket nagyon megszerette. Megható kapcsolat van közöttük, Zsömle képes arra, hogy Józsi bácsiban azonnali részvét alakuljon ki iránta, amit sem a lánya, sem a saját családja, sem a szomszédai, sem a polgármester, sem a követői iránt nem tud érezni. Ez alól egyedül talán a Bélus nevű, kisebbik unokája kivétel. Józsi bácsi neki szeretné átadni a családi titkot a halálos ágyán – de végül ez sem így alakul. Bélusról csak Józsi bácsitól hallunk, akinek ráadásul a lányával és a vejével sem sikerül rendeznie a viszonyát. Ezen persze az se segít, hogy Józsi bácsi szélsőjobbos, monarchista hívei úgy kívánják elsimítani az örökségi vitát, hogy félholtra veretik a vejét.

Szabó Gábor monográfiájában szerepel egy érdekes elmélet, lehetséges értelmezés, mégpedig az, hogy ezt az egész történetet felfoghatjuk úgy is, mint Józsi bácsi agyszüleményét. Érvként hozza fel az ismétlődő elemeket és a nyugdíjas villanyszerelő/király agyi érelzáródását, többször nem lehet tudni ugyanis, hogy magánál van-e egyáltalán: Józsi bácsi gondolatai arról, hogy egészsége érdekében jelentősebb sétákat kellene tennie a természetben, szó szerint ismétlődnek majd meg a kapu előtt épp akkor feltűnő látogatói szájából (Kilátás, 350.).

O. Réti Zsófia szerint ez egy legitim olvasat, a TEK-es támadás is ezt támasztja alá, mert először mint álomvíziót írja le, és aztán másodszor is (amikor tényleg megtörténik?) ugyanazokkal a szavakkal mondja el. Károlyi Csaba szerint ezt erősíti az is, hogy a Lipótmezőre viszik Józsi bácsit, de a Lipót 2012-ben már nem üzemel.

De mi van akkor, ha mégis igaz? Ha Kada Józsi bácsi mégis király? Ha ezt, ami most van, arra kéne cserélnünk?

Krasznahorkai a már említett Szegő-interjúban arról is beszél, hogy nagyon megragadta a Miles Christi szervezet neve, amit a szereplők úgy mondanak be, amikor bemutatkoznak a királynak, hogy Milesz Kriszti. Maga a szerző ezt a regényt arra a kérdésre, gesztusra látja „fölfűződve lenni”, ami azt mondja, hogy „Mi lesz, Kriszti? Mi lesz?”

Ezúttal nincs látványos világégés, mint a Báró Wenckheim hazatérben. Árpád-házi Kada Józsi bácsi válasza a kérdésre szinte csehovi zárlatot ad a regénynek: ő csendben, észrevétlenül, Zsömle kutyáját magához szorítva lép ki az időből, amely sose volt az otthona. (Vö.: Kilátás, 360.)

Lovas Emőke

Krasznahorkai László: Zsömle odavan

Magvető Könyvkiadó, 2024, 240 oldal