Simon Zsolt földművelésügyi miniszter a Szlovákiai Tejtermelők Szövetségének együttműködésével május 13-án Nyitrán szakmai vitanapra hívta meg a szlovákiai tejtermelőket, amelyen a hazai termelők az immáron Európai Unió feltételei között zajló tejtermelés lehetőségeiről és egyéves gyakorlati tapaszt
Szakmai vitanap Nyitrán
Simon Zsolt földművelésügyi miniszter a Szlovákiai Tejtermelők Szövetségének együttműködésével május 13-án Nyitrán szakmai vitanapra hívta meg a szlovákiai tejtermelőket, amelyen a hazai termelők az immáron Európai Unió feltételei között zajló tejtermelés lehetőségeiről és egyéves gyakorlati tapasztalatairól mondhatják el a véleményüket, javaslataikat. A rendezvényen, amely a nyitrai Agroinstitút épületében május 13-án 12 órától kezdődik, a megnyitó után a miniszter mond vitaindító beszédet, majd Marián Záhumensky, a Szlovákiai Tejtermelők Szövetségének elnöke a szakmai szövetség szemszögéből értékeli az ágazat jelenlegi helyzetét és fejlődését. Ezt követően a szakmai fórum résztvevői mondhatják el tapasztalataikat, véleményüket az ágazat jelenlegi helyzetéről, az időszerű gondokról és a továbblépés lehetséges módozatairól. A találkozón várhatóan szó esik majd a tejpiacon uralkodó állapotokról, a tejkvóták merítéséről, az ágazat finanszírozási kérdéseiről stb. A szakmai tanácskozás részleteiről az érdeklődők a minisztérium (www.mpsr.sk), illetve a szakmai szövetség (www.szpm.sk) honlapjáról szerezhetnek részletesebb információkat. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2018. 11.22.
Infravörös minőségvizsgálók
2012. 08.19.
Elkülönül a közvetlen kifizetés és a termelés
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.