Zöld spenót – fehér tojással

Jenő bácsi, ez nem lehet igaz, spenótot ebédel tükörtojással?! Én is szeretem, hiszen egészséges, de egy ilyen ősfradistának, mint ön, alighanem sokkal többet jelent a zöld főzeléken a tojásfehérje... Finom étel ez, de eddig valahogy bele sem gondoltam, hogy zöld-fehér. De nem vagyok ám nagyevő, ezt is csak bekanalazom, aztán már megyek is vissza a könyvtáramba pakolászni. Legalább tízezer könyvem van, és imádok közöttük lenni.

Nem illik ezzel viccelődni, de néhány éve a fél ország Petőfi Sándort, pontosabban a költő sírját kereste, ön pedig, ha jól tudom, megtalált valamit, ami roppant értékes.

Meg én, és talán ez a legféltettebb kincsem: Petőfi Sándor három eredeti verse. A legtöbb férfi kocsmába jár, én pedig tessék, költők művei után nyomozok... Nem akarok itt büszkélkedni, de nem csak Petőfit találtam, van nekem József Attilám, Radnóti Miklósom, Arany Jánosom, és mind-mind eredeti.

Azért furcsa ez, Jenő bácsi. Akik látták önt játszani, tudják, hogy keményebb volt a betonkerítésnél, ha kellett, becsúszott, ha a helyzet úgy hozta, akkor vállal tessékelte odébb a szemtelen jobbszélsőt, máskor egyszerűen eléállt: na, gyere, öcsi, próbálj meg túljutni rajtam! Szóval, ilyen kemény férfi létére honnan a vonzódás a költészethez?

Mondom, ez volt a hobbim. Nem voltam nagy táncos soha, a kocsmákat pedig jó nagy ívben kerültem, életemben nem ittam meg összesen egy liter bort vagy pálinkát, és addig, amíg a csapattársaim szórakozni jártak, én afféle kutatómunkát folytattam.

Ugye nem azt akarja mondani, hogy úgy élt, mint valami szent?

Dehogy voltam én szent! Csak addig, amíg a többiek söröztek vagy fröccsöztek, én bambit ittam. Olykor tiszteletemet tettem az ÉDOSZ-székházban, az volt a törzshelyünk annak idején, és faltam a pacalt. Olcsó volt és finom, de soha nem éltem nagylábon. Ha már szóba került az ivás, nem tudom, hallotta-e, hogy néhány éve mivel vádoltak a Ferencváros akkori vezetői?

Hát... Hallottam ezt-azt, például azt, hogy úgy eszi a Cavintont, mint a szeplős Pistike a málnaízű töltött cukrot.

Jó vicc. Cavintont életemben nem szedtem. Persze ha így halad, sőt, rohan az idő, előbb-utóbb majd rákényszerülök. Igen, ezt is mondták rám, ezt a Cavinton-szedést, de azzal is megvádoltak, hogy alkoholista vagyok. Ezt képzelje el. Én mint alkoholista!...

És? Most is haragszik valakire?

Nem én. Tudja, mi a legfontosabb? Hogy nagyszerű a kapcsolatom Istennel. Nem tudok elég hálás lenni neki, olyan élettel ajándékozott meg, amit talán meg sem érdemeltem. 1950-ben lettem állandó csapattag a Ferencvárosban, hogy 1966-ig zöld-fehér mezben futballozhassak, és aztán sem kellett elszakadnom szeretett klubomtól. Edzőként dolgozhattam gyerekekkel és a felnőttcsapattal is. Olimpiai bajnoki címet nyertem Helsinkiben és bronzot Rómában. Bajnokcsapat edzője lehettem, és elmondhattam magamról, hogy a Ferencváros az irányításom alatt 1975-ben a KEK-döntőig menetelt. Hát kérdem én, számít ezek után az, hogy mit terjesztett rólam mondjuk a korábbi Fradi-elnök, Szívós István?

Nem akartam ünneprontó lenni, hiszen mégiscsak a születésnapja miatt kerestem meg, de ön hozta szóba mindezt, így muszáj megkérdeznem: miért lett nemkívánatos személy az Üllői úton?

Nagyon egyszerű a válasz: azért, mert mindig megmondtam a véleményemet, és pontosan tudtam, mivel okoznak kárt a klubnak. Én akkor is veszekedtem, amikor eladták Lisztes Krisztiánt...

Ma már mások irányítják a klubot, így, gondolom, szeretettel látják, ha időnként megjelenik.

Azt csak hiszi. Képzelje el, kimentem a legutóbbi Magyarország-Moldova meccsre az Üllői útra. Még korán volt, a csapatok sehol, engem pedig megállított a portás, és megkérdezte, hogy kit keresek. Mondtam neki, ki vagyok, ő meg erre azt mondta: Dalnoki Jenő... Magának itt nincs keresnivalója. Na, ehhez mit szól?

Jenő bácsi, rendkívül tisztelem önt a pályafutásáért, a klubhűségéért, de nem lehet, hogy enyhe üldözési mániája van?

Soha nem volt üldözési mániám, pedig lehetett volna. Bizonyára nem tudja, hogy engem annak idején megpróbált kicsinálni, eltüntetni az MLSZ vezetősége. Kutas Istvánék egyszer kijöttek a Fradi-pályára, én akkor már sikeres edzőnek vallhattam magam, és azt mondták Dékány Ferencnek, az akkori szakosztályvezetőnek, hogy nem ülhetek le a Fradi kispadjára. Dékányról tudnia kell, hogy a legjobb barátom a mai napig, úgyhogy kiállt mellettem.

Beszéljünk inkább a szép emlékekről. Ki volt a legkellemetlenebb ellenfele? Tudom ám, hogy kit mond majd: Sándor Csikart...

Ha tudja, akkor miért kérdi? Persze, hogy ő volt. Csikarnál veszedelmesebb jobbszélsőt nem hordott a hátán a föld. Én gyors voltam, de ez a nyavalyás Csikar felvette velem az iramot, egyszerűen nem mertem otthagyni. Még akkor is ott ácsorogtam vele a félpályánál, amikor közülünk mindenki támadott, de még így is sokszor becsapott.

Ki volt a kedvence abból a csikócsapatból, amelyet ön rakott össze? Emlékszem, nap mint nap olvastam a Népsportot, az meg csak írta az ismeretlen neveket, hogy ez is meg az is bekerült a Fradiba.

Egyszerre kilenc ifistát hoztam a felnőttcsapathoz, aminek aztán később meg is lett az eredménye, hiszen bajnokok lettünk. A mai napig szajkózom, hogy sok saját nevelésű gyerek kell, mert azok tudnak csak igazán küzdeni a klubért. Nekem szerencsém volt, tehetséges srácokkal dolgozhattam. Közülük Vépi Pétert és azt a csibész Ebedli Zolit szerettem a legjobban.

Remek eredményeket ért el a Fradival, de a csúcs a KEK-győzelem lett volna. Bár az a Dinamo Kijev Oleg Blohinnal már-már verhetetlen ellenfélnek tűnt.

Jó csapat volt a Dinamo, de nem verhetetlen, jellemző, hogy a májusi, három-nullra elveszített baseli KEK-döntő után nem sokkal egy spanyolországi tornán teljes csapattal legyőztük őket. A KEK-döntő előtt a magyar futballvezetés mindent elkövetett, hogy ne mi győzzünk.

Jaj, már megint...

...ahelyett, hogy mi is elhalaszthattuk volna a bajnoki meccsünket, akárcsak a Kijev, játszanunk kellett Békéscsabán, ahol egyrészt jól megvertek, másrészt pedig jól összerugdostak bennünket. Tartalékosan álltunk ki a Dinamo ellen, de azért én így is büszke vagyok a KEK-második helyre. Büszkeséggel tölt el, hogy 1989-ben kitüntetést kaptam Joao Havelange-tól, a FIFA elnökétől, máskor pedig Göncz Árpádtól vehettem át a Tiszti Keresztet. Mellesleg a tizenötödik kerület díszpolgára vagyok, és mindörökké fradista. Boldog ember vagyok, és még az sem zavar különösebben, hogy volt két infarktusom. Az Isten úgyis szól majd, ha mennem kell.

NÉVJEGY

DALNOKI JENŐ

Született: 1932. december 12., Budapest.

Sportága: labdarúgás.

Klubja: Ferencváros.

Legjobb eredményei: játékosként kétszeres bajnok (1963, 1964), VVK-győztes (1965), olimpiai bajnok (1952), olimpiai bronzérmes (1960), tizennégyszer szerepelt a magyar válogatottban, 283 mérkőzésen játszott a Ferencvárosban, kilenc gólt szerzett. Edzőként bajnoki címet nyert (1975–76), MNK első hely (1973, 1974, 1976, 1977). Az FTC örökös bajnoka.