Vízilabda – Madaras kimaradt a keretből, nem megy Rióba

Budapest |

<div>Benedek Tibor szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi vízilabda-válogatott végleges, 13 fős olimpiai keretét, Madaras Norbert kimaradt a csapatból.</div>

A szövetségi kapitánynak hat fővel kellett szűkítenie a csapatot, amelyben végül Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton és Zalánki Gergő kapott helyet.A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert mellett kikerült a keretből Bisztritsányi Dávid, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Gór-Nagy Miklós és Tóth Márton, de a magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a továbbiakban is együtt készülnek a csapattal.A januári, szerbiai Európa-bajnokságon bronzérmes csapat tagjai közül hárman, a 2013-as barcelonai világbajnokságon aranyérmes vízilabdázók közül pedig négyen maradtak ki a keretből.Benedek Tibor több héttel a végleges határidő előtt hozta nyilvánosságra a névsort. Úgy fogalmazott: nagy volt a harc a csapatba kerüléséért, és a 19-es keret minden tagjának volt esélye bekerülni a 13-ba. „Úgy érzem, a kijelölt csapat gyors, kellően ötvöződik benne a fiatalos lendület és a rutin. Egy hónapunk lesz, hogy együtt készüljünk, összeszokjunk, ami azért is különösen fontos, mert nagy a korkülönbség néhány játékos között. Lesz időnk összeérni” – nyilatkozta. A szövetségi kapitány Madaras Norbertről elmondta: a kétszeres olimpiai bajnok úgy vállalta a felkészülést, hogy nem volt garantált helye, de végig becsülettel dolgozott. „Tudjuk, hogy fantasztikus játékos, nagy rutinnal, de így, két balkezes játékossal erősebb a csapat” – tette hozzá.A magyar válogatott június 6-án kezdte a felkészülést, következő edzőmérkőzéseit a jövő hétvégén, a margitszigeti BENU Kupán játssza, ahol Horvátország, Grúzia és Ausztrália lesz az ellenfele. Rióba július 30-án utazik a csapat, első csoportmérkőzését augusztus 6-án, Szerbia ellen játssza.A végleges olimpiai keret:    kapusok:Decker Attila (RacioNet-Honvéd), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép)    mezőnyjátékosok:Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Kis Gábor, Varga Dénes, Vámos Márton (Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (ContiTech-Szeged-Diapolo), Szivós Márton (RacioNet-Honvéd), Varga Dániel (Ferencvárosi TC), Zalánki Gergő (A-Híd-OSC-Újbuda)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?