Vizes vb - Csoportelső és negyeddöntős a női vízilabda-válogatott

Budapest |

<p>A magyar női vízilabda-válogatott csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a hazai rendezésű világbajnokságon a Margitszigeten. Bíró Attila Európa-bajnok csapata csütörtök este a holland válogatott 10-8-as legyőzésével, százszázalékos teljesítménnyel végzett a C jelű négyes élén.</p>

A rendkívül kemény mérkőzésen a magyarok a harmadik negyedben "törték meg" ellenfelüket, a záró negyedben így a hollandoknak 7-5-ről kellett volna felkapaszkodniuk, de a hazaiak biztosan őrizték előnyüket.

A magyaroknak így most szombaton pihenőnapjuk lesz, legközelebb hétfőn a negyeddöntőben játszanak.

Eredmény:
    nők, 3. forduló:
    C csoport:
Magyarország-Hollandia 10-8 (2-2, 1-1, 4-2, 3-3)
-----------------------------------------------------
    góldobók: Szücs, Czigány, Keszthelyi, Gurisatti 2-2, Bujka, Illés 1-1, illetve Smit 4, Van Der Sloot 3, Megens 1                

A magyarok annak tudatában vághattak neki a meccsnek, hogy a döntetlen is elegendő a csoport megnyeréséhez, azaz hogy egyből a legjobb nyolc között folytathassák. Ez az alaphelyzet azzal állt elő, hogy a kvartettben a harmadik helyre befutó franciákat Keszthelyi Ritáék több góllal (24-5) verték, mint tették azt a hollandok (17-2). A csoportelsőség rendkívül fontos volt a magyaroknak, mivel vereség esetén szombaton azzal az orosz válogatottal kellett volna játszaniuk, akiktől drámai mérkőzésen kikaptak a riói olimpia bronzmérkőzésén.

Bíró Attila csapata a világversenyen legutóbb kétszer legyőzte a hollandokat: a 2016-os Európa-bajnokság döntőjében 9-7-re, a júniusi, sanghaji világliga-szuperdöntő negyeddöntőjében pedig 8-7-re nyert.

A csütörtök esti mérkőzés, amelyre hétezren voltak kíváncsiak, holland góllal indult, Szücs Gabriella azonban kontrát követő megúszás után gyorsan egyenlített. A Magyarországon légiósként legutóbb az UVSE-ben játszó Sabrina van der Sloot révén megint a hollandok kerültek előnybe, akcióból, pattintott lövéssel újfent Szücs egyenlített (2-2).

A második játékrészt Bujka Barbara szemfüles dobása nyitotta, ez volt a balkezes center tizedik gólja a vb-n. A vízben kemény csata zajlott, amit hűen illusztrált, hogy a csapatkapitány Keszthelyi Rita vérző orral hagyta el a medencét, de pár perc múlva visszatérhetett a vízbe. Hosszú ideig nem változott az állás, elsősorban a kölcsönösen igen kemény védekezés eredményeként, mígnem fél perccel a nagyszünet előtt Van Der Sloot büntetőből egyenlített (3-3).  

A harmadik negyed elején Czigány Dóra nagy pillanata jött el: távolról hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarkba, majd kevéssel utána Illés Anna is feliratkozott a gólszerzők közé (5-3). Érkezett a holland válasz, de rövidesen megint kétgólosra hízott a magyar előny: Czigány ezúttal a bal felső sarkba zúdította a labdát, hogy aztán a vb-újonc Gurisatti Gréta ragadtassa üdvrivalgásra a hazai szurkolótábort. A negyed hajrájába még egy holland gól is belefért (7-5). 

Különösebb főfájást azonban nem okozott a rivális közelebb kerülése, mivel Keszthelyi a befejező negyedben büntetőből 8-5-re módosította az állást. Yasemin Smit, a vendégek csapatkapitánya harmadszor is betalált emberelőnyből, ám Gurisatti messziről nagy gólt dobott a bal felső sarokba (9-6). A negyedszerre is eredményes Smit révén úgy-ahogy tartotta a lépést a holland csapat, de Keszthelyi újabb kiváló ötméterese lezárt minden nyitott kérdést, a nyolcadik holland gól legfeljebb szépségtapasznak hatott az ellenfélnek.    

Bíró Attila szövetségi kapitány a találkozót követően elmondta, elsősorban az emberhátrányos szituációkra készültek, s láthatóan jól is működött a védekezés. Hozzátette, ahogyan azt már a világbajnokság előtt is jelezte, ez a magyar válogatott senkivel szemben nem kerülhet fizikai hátrányba. 

"Ez egy embert próbáló ütközet volt, ha összevetjük a két csapatot, láthatjuk, hogy a hollandok kilogrammban és magasságban is fölöttünk vannak, de lábtempóban és fizikálisan olyan jól fel vannak készítve a lányok, hogy bárkivel felveszik a versenyt" - jelentette ki. "A harmadik negyed elején szerettem volna picit váltani emberelőnyben, s szerencsére ezt jól meg is oldották a lányok, ráadásul Czigány Dóra és Gurisatti Gréta ma komoly pluszt tudott hozzátenni" - fedte fel a siker egyik titkát a kapitány. Elmondta, hogy a következő három napban regenerálódnak, sőt, hazai pálya révén a családjukkal is találkozhatnak a játékosok. Ezzel együtt már a következő ellenfélre készülnek, amely szerinte Kanada lesz.

Szücs Gabriella kiemelte, a kulcs a védekezés volt, nagyszerűen sikerültek a blokkok Gangl Edina kapuja előtt, és a visszazárásokkal sem volt gond. Hozzátette, ahogyan eddig is, ezúttal is óriási erőt kaptak a közönségtől, amely megint fantasztikus hangulatot teremtett a Margitszigeten. 

"Számunkra ezzel a mérkőzéssel kezdődött el a világbajnokság, várjuk az ellenfelünket, amelyre holnaptól készülünk" - jelentette ki.   

korábban, C csoport:
Franciaország-Japán 9-8 (3-3, 3-0, 1-3, 2-2)
    
    A csoport végeredménye: 1. MAGYARORSZÁG 6 pont, 2. Hollandia 4, 3. Franciaország 2, 4. Japán 0
    
    A csoportgyőztes közvetlenül jutott a negyeddöntőbe, míg a 2-3. helyezettek a nyolc közé jutásért is vízbe ugranak. A negyedik helyezett az alsóházi helyosztókon lesz érdekelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?