Vendégként lett bajnok a DAC

Nagytapolcsány. Már egy fordulóval a II. liga nyugati (A) csoportja pontvadászatának befejezése előtt, méghozzá idegenben, az olykor sokat szapult hórihorgas Horváth találatával biztosította be elsőségét a DAC, mely szombaton a nagytapolcsányiak otthonában zsákmányolt három pontot.

Nagytapolcsány. Már egy fordulóval a II. liga nyugati (A) csoportja pontvadászatának befejezése előtt, méghozzá idegenben, az olykor sokat szapult hórihorgas Horváth találatával biztosította be elsőségét a DAC, mely szombaton a nagytapolcsányiak otthonában zsákmányolt három pontot. „Szerencsére védenceim megbirkóztak a mérkőzés lélektani súlyát. A produkció nem volt szívet melengető. A példa értékű akarással, hajtással viszont elégedett vagyok, hiszen egyben célba is értünk. Természetesen szeretnénk a szombati hazai meccsünkön, mely egyben bajnokavató is lesz, győzelemmel elbúcsúzni hálás szurkolóinktól” – fogalmazott Fieber Péter, a DAC vezetőedzője, aki az elmúlt hónapban vette kezébe a karmesteri pálcát a csallóközieknél és vezetésével négy mérkőzésen tizenkét pontot szereztek a sárgakékek. Megtudtuk, a nagytapolcsányi mérkőzésre való kiutazás előtt a DAC új tulajdonosainak képviselői, köztük Antal Barnabás és Khashayar Mohseni is tiszteletét tette az öltözőben, ahol buzdították, támogatásukról biztosították a Fieber-legénységet, mely bajnokként eufórikus hangulatban tért vissza Dunaszerdahelyre, ahol rögtönzött ünnepségre is sor került. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?