Végtelen történet: város kontra DAC

Dunaszerdahely |

<p>Továbbra is kérdéses, mikor kezdi meg a DAC II. ligás futballcsapata a téli felkészülést, mert a stadionban továbbra is szünetel a villany-, a gáz- és a vízszolgáltatás.</p>

Azon megy a kötélhúzás a város és a klub között, hogy kinek kell visszakapcsolni a vizet és az energiahordozókat.

Érsek József, a DAC alelnöke hétfőn tárgyalt Hájos Zoltán polgármesterrel és A. Szabó László alpolgármesterrel.

„A polgármester úr tájékoztatta a klub tisztségviselőjét, hogy jó lenne, ha a DAC átvenné a szolgáltatóktól a víz-, a gáz- és a villanyórákat, és az egyesület fizetné a fogyasztást is. Mivel a város tavaly felmondta a DAC-cal kötött 2008-as szerződést, az idei költségvetésben egyáltalán nem szerepel semmilyen összeg a stadion rezsiköltségeire – mondta lapunknak A. Szabó László. – A bírósági döntésben szó szerint az szerepel, hogy be kell biztosítanunk a stadionban a víz-, a gáz- és a villanyszolgáltatást. Az viszont nincs benne, hogy nekünk is kell állnunk a költségeket. Szerintünk azzal, hogy Dunaszerdahely polgármestere a 2012. december 5-én kelt levélben tájékoztatta a klub vezetését, hogy a város tiszteletben tartja a kerületi bíróság novemberi döntését, s írásban engedélyezte a klubnak, hogy szerződést kössön az energiaszolgáltatókkal, eleget tett a határozatnak. A DAC viszont azt szeretné, ha mi kapcsoltatnánk vissza a vizet, valamint az energiahordozókat, és persze mi is állnánk a számlát…”

Érsek József, a DAC alelnöke egészen másképp látja a kialakult helyzetet: „A város nem tett eleget a kerületi bíróság döntésének. Ez tény. Miért, talán be van biztosítva a stadionban a víz-, a gáz- és a villanyszolgáltatás? Nem akarunk hibát elkövetni, ezért ügyvédekkel is konzultálunk az ügyben. Csak késő este dől el, hogy a csapat mikor kezdi el a felkészülést” - mondta lapunknak Érsek kedden délután. Értesüléseink szerint aznap Khashayar Mohseni klubelnök is Dunaszerdahelyen tartózkodott.

Radványi Miklós, a sárga-kékek mestere is egyre türelmetlenebb: „A stadionban a helyzet változatlan, így kedden sem tarthattunk edzést. Remélem, hamarosan elkezdhetjük a gyakorlásokat, a játékosok is alig várják már az első tréninget. Nem én tehetek a halasztásról, de ha a márciusi rajton kikapnánk, biztos, hogy rajtam vernék el a port.” (sz. z.)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?