Vége a színészkedésnek?

London. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke tegnap bejelentette, hogy a jövő évi koreai–japán közös rendezésű világbajnokságon a bíróknak piros lapot kell adniuk a színészkedő, időt húzó futballistáknak.

London. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke tegnap bejelentette, hogy a jövő évi koreai–japán közös rendezésű világbajnokságon a bíróknak piros lapot kell adniuk a színészkedő, időt húzó futballistáknak. – A játékvezető-bizottsággal közösen határoztunk úgy, hogy a jelenleg érvényben lévő gyakorlattal szemben sárga lapos figyelmeztetés helyett kiállítás jár ezekért a vétségekért. Ez nem jelenti azt, hogy minden futballistát, aki elesik, de nem történt vele szemben szabálytalanság, le kell küldeni a pályáról.

Blatter szerint a bírók feladata eldönteni, hogy a futballisták mikor lépik át a sportszerűség határait. – Nagyon jól felkészült játékvezetők dolgoznak majd a vb-n, de a játékosokat indokolt esetben a televíziós felvételek alapján utólag is eltiltjuk. Biztos vagyok benne: ezek az intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy sportszerű mérkőzéseket lássunk és a labdarúgók kizárólag a játékra fognak koncentrálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?