Változások tele előtt

Újonc csapat első élvonalbeli szezonja kétféleképpen sikerülhet: vagy mindenkit meglepve a bajnokság egyik kellemes színfoltja lesz, vagy a táblázat hátsóbb régióiban mozogva a kiesés elkerüléséért küzd. A rimaszombatiakra az őszi eredmények alapján egyelőre a második verzió igaz...

Nagyon nehéz tavasz vár a piros mezes rimaszombati csapatraSomogyi Tibor felvételePedig a kezdés még akár az ellenkezőjét is jósolhatta volna, a Corgoň Liga három fordulója után hat pontja volt a Zelenský-gárdának. A sérülésekkel tizedelt csapat azonban a további 15 mérkőzésen csak 10 pontot szerzett, s ez csak az utolsó előtti helyezésre lehet elég a 10 tagú mezőnyben.

A sok hiányzó játékos kísérletezésre kényszerítette a vezetőedzőt, így lett az egykor csatár Maruniakból stabil hátvéd, a szintén támadójátékos Bellából középpályás, de olyan is megesett, hogy a középhátvéd Dojčan a csatársorban kapott helyet.

A 9. helyezett játékával nem mindig lehettek elégedettek a futballkedvelők, de nem egy mér-kőzésen azért többet mutattak, mint amit a végeredmény sejtetni enged. Csak hát gömöri specialitás, amint azt Zelenský edző ironikusan megjegyezte: „két hibából három gólt kapunk”, ezzel szemben az annak idején a második ligában remek csatársorral büszkélkedhető, 52 gólt szerző csapat az élvonalban csak 14 találatot tudott elérni. A második vonal gólkirálya, Iskra súlyos vállsérülése után nehezen talált magára, Piszárnál jobb és rosszabb napok váltakoztak, Maruniakot a hátvédsorba sorolták, az idény közben érkezett Staš pedig lehetetlen szögből szerzett két gólt, de megszámlálni se lehet, hány tiszta ziccere maradt ki.

A néha hibázgató, de Németh Krisztián vezényletével otthon megbízható védelem (hazai pályán mindössze öt kapott gól) idegenben már kevésbé működött jól, így nem meglepő: az ellenfelek pályájáról csak két pontot raboltak a rimaszombatiak.

Zelenský idény végi értékelésében előrebocsátotta, néhány játékos nem éri el az élvonal színvo-nalát, ezért valószínűleg meg fognak válni tőlük. A rimaszombatiakra a változások tele vár...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?