Urbán váltotta Kubicát az elnöki poszton

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSLéva.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Léva. A területi fociszövetségek döntő többsége még a tél folyamán megtartotta tisztújító közgyűlését, a Lévai járás illetékesei azonban mereven ragaszkodtak a négyéves választási ciklus kitöltéséhez, így csak a napokban került sor a lévai területi labdarúgó-szövetség küldötteinek tanácskozására.

Az ötvennégy egyesület közül az alsópéliek, a kiskoszmályiak, a zselíziek, a nagysallóiak és a hontvarsányiak nem képviseltették magukat az ülésen. A megjelent küldöttek négy és fél órán át tanácskoztak a régió labdarúgásának jelenéről és jövőjéről. Rögtön az elején kitüntették azokat a személyeket, akik elsősorban a vidéki foci érdekében tettek sokat. Köztük volt a nagyölvedi Klačan István, Molnár Gyula és Vígh Ferenc, a vámosladányi Ambrus Pál, Blasko Ferenc és Cibula Zoltán, valamint az érsekkétyi Németh József. A rövid elnöki beszámoló végén Rastislav Kubica elnök közölte, hogy nem kívánja tovább folytatni a négy évvel ezelőtt megkezdett munkáját. „Büszke vagyok eddigi ténykedésemre, sikerült bevezetnünk a készpénzt mellőző befizetési rendszert, új alapszabályzatot hagytunk jóvá, a felnőttek mellett az ifiknek is szerveztünk teremtornát. A kezdők versenyszerű szerepeltetését is megoldottuk. Az idényvégi hercehurca, az, hogy néhány csapattól pontokat kellett levonni, valamint a vezetés és a szakbizottságok közötti nem éppen felhőtlen viszony annyira megviselt, hogy inkább nem folytatom” – jelentette be Rastislav Kubica.

Így a küldöttek új elnököt választottak, az egyetlen jelölt a sporttechnikai bizottság addigi elnöke, az ötvenegy éves Urbán Ferenc volt. A szavazásra jogosultak közül negyvenhárman voksoltak mellette, hatan pedig ellene. Ezután megválasztották a nyolctagú végrehajtó bizottság tagjait, a déli régiót mindössze a nagytúri Saliga József képviseli.

A vitában akadt egy-két érdekes meglátás. Andruska Csaba sárói küldött bírálta, hogy a területi bajnokság I. osztályának győztese már hosszú évek óta nem tanúsít érdeklődést az V. liga iránt, és sürgette a területi szövetség kasszájába befolyó jelentős összeg esetleges szétosztását a csapatok között. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?