Ünnepelték az ünnepeltet

Galánta. Mátyusföld központjában vetettek véget az érsekújváriak tizenkét mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatának. Gőgh Árpiék eredményes játékához tetszetős kombinatív támadófoci is dukált, így a vastaps sem maradhatott el.

Szapu, az érsekújváriak kapusa ezúttal a helyén voltFogas Ferenc felvételeA nyugat-szlovákiai III. liga rangadóján már az 5. percben vezetést szereztek a galántaiak: Gőgh szögletét Obložinský fejelte kapura, de a labda az újvári Hlavička fején irányt változtatott, s a hálóban kötött ki. Ekkor az érsekújváriak 270 perc után ismét kapituláltak. Az esélyesebb újváriak nem találták a ritmust, a szélekről próbálkoztak. Hatékonyan szűrtek a hazai védők, s egy-, illetve kétérintős játékkal villámgyors támadásokat vezettek a galántaiak. Közben Gőgh riogatta a vendégeket: 27 méteres szabadrúgását Szapu paskolta ki a léc alól. A 29. percben pedig tovább nőtt a hazaiak előnye. A rutinos Domik saját térfelén veszített labdát, Harsányi elvonta az újvári védelem figyelmét, s a fiatal Špánik higgadtan gurított el a kiszolgáltatott Szapu mellett. A nagy melegre való tekintettel Frič játékvezető egy rövid technikai szünetet rendelt el, ami alatt felfrissíthették magukat a játékosok. Az energiaital csupán szögletekig segítette a vendégeket, de a jól kimozduló Šálkát nehéz volt zavarba hozni. Az első félidő ráadáspercében Mlynár ugyan megszerezte az újvári találatot, de a bíró les címen érvénytelenítette .

A második játékrészben sem találtak magukra a vendégek. A 63. percben parádés tűzijáték zajlott az érsekújvári kapu torkában. Gőgh szögletét követően először Zsák mentett a gólvonalról, majd Szapu hálóőr, végül ismételten Zsák csapatkapitány. Négy perccel később már nem volt újvári menekvés: újabb szögletrúgást követően Ob?ložinský (a légtér ura) okosan bólintott a hálóba: 3:0! Itt aztán már a hazai drukkerek sem spóroltak tenyereikkel, ováció és vastaps volt a találat jutalma. Érdekesség, hogy Obložinský egy nappal a mérkőzés előtt ünnepelte 27. születésnapját. Szebb ajándékkal meg sem örvendeztethette volna magát. A végére maradt még egy Špánik bomba (ő is megérdemelte a vastapsot), és Szapu nagy mentése, szintén Špánik elől. A galántaiak remek játékkal rukkoltak elő, a vendégek csalódást okoztak, 11 szögletrúgásból sem tudtak betalálni. Domik Attilát pedig már az 56. percben lecserélték. „Az utolsó fél órában már a jövő csapatát láthatta a publikum. Ősztől ugyanis másutt folytatom” – árulta el az egykori élvonalbeli játékos, aki már vasárnap elrepült korfui nyaralására. Nem mellékesen, a Gőgh Árpi elleni külön meccset is elveszítette. „Árpi mindig is jobb focista volt. Én csak futó voltam, ő volt az ész” – szerénykedett Domik. „Sokat segített a korán lőtt gól. Az egész csapat fantasztikusan játszott, szurkolóink buzdításával nagyon jó teljesítményt nyújtottunk” – értékelt a galántaiak rangidőse, a népszerű Gőgh Árpi, aki mellé fiatal, de cseppet sem megilletődött játékosok nőttek fel.

GALANTA–NOVÉ ZÁMKY 3:0 (2:0). Gólszerzők: Obložinský (5., 67.), Špánik (29.). Sárga lapok: Andrášik, Kubištel, Dang Van, Bukovič (mindannyian N. Zámky). Játékvezető: Frič, 400 néző.

GALANTA: Šálka–Vaňo, Gerčák, Lošonský, Harsányi (82. Varga), Obložinský, Halák (88. Kardos), Gőgh (75. Mezei), Špánik, Krull, Rojka. N. ZÁMKY: Szapu–Dékány (71. Molnár), Domik (56. Ďurický), Andrášik, Kubištel, Zsák, Dang Van (56. Piskla), Horňáček, Bukovič, Mlynár Hlavačka. (kb)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Vladimír Kinier (Galanta): „Sikerült kihasználni az érsekújvári védelem megingásait. Kétgólos vezetésnél már felszabadultabbak voltak, trükköztek a fiúk. Nagyobb agresszivitásra számítottam a vetélytárs részéről. Az utóbbi hetek jó teljesítményeit ma sikerült megkoronázni.”

Jozef Chovanec (N. Zámky): „Gyermeteg hibáink miatt veszítettük. A fiúk már nem bírták elviselni a lelki nyomást. Mindenki azt kérdezgette, meddig húzhatjuk még veretlenül. A második hely elúszott. Két-három technikás játékossal kiegészülve azonban jövőre megcéloznánk a feljutást.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?