Ukrán aranyérem a nyitányon

Budapest. Tegnap reggel a Budapest Sportarénában megkezdődött a 10. fedettpályás atlétikai világbajnokság. A nyitónapon négy számban avattak bajnokot, A szabadtéren kétszeres Európa-bajnok ukrán súlylökőnő, Vita Pavlis nyerte első aranyérmet, s ezzel a győzelemért járó 40 ezer dollárt.

Budapest. Tegnap reggel a Budapest Sportarénában megkezdődött a 10. fedettpályás atlétikai világbajnokság. A nyitónapon négy számban avattak bajnokot, A szabadtéren kétszeres Európa-bajnok ukrán súlylökőnő, Vita Pavlis nyerte első aranyérmet, s ezzel a győzelemért járó 40 ezer dollárt. A 35 éves klasszis tulajdonképpen a második kísérletével eldöntötte a versenyt, amikor 20,39 m-t ért el, ám negyedikre ezt is túlszárnyalta 10 cm-rel. Pavlis egyetlen vetélytársa sem tudott 20 méteren felülre kerülni, így sikere megkérdőjelezhetetlen volt.

Amilyen jól kezdődött magyar szempontból a viadal, olyan rosszul folytatódott: Vaszi Tünde sérülés miatt nem indult rúdugrásban, a hármasugró Tölgyesi Péter és a magasugró Boros László pedig kiesett. A távolugrásban Eb-bronzérmes Vaszi sarokproblémái okán váltott számot, de talpsérülése miatt – bár a bemelegítésnél még próbálkozott néhány ugrással – végül nem tudott rajthoz állni a selejtezőben. Tölgyesi sem teljesen egészségesen indult a döntőbe jutásért, de csak 15.97 méterig jutott, s búcsúzott. Jobban szerepelt Boros László, aki megugrotta 2,24 méterrel egyéni legjobbját, a 2,27 méteren azonban már nem jutott túl – a selejtező szint 2,30 volt. A délelőtt érdekelt öt hazai versenyző közül csak a 400-as Petráhn Barbarának nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Hatvan méteren Szabó Enikő (7.37 mp), valamint Dobos Gábor (6.73 mp) és Németh Roland (6.65 mp) is továbblépett az esti elődöntőkbe, ott viszont mindhárman kiestek. Férfi 400 m-en Szeglet Zsolt 46.92 mp-es ideje az egész mezőny negyedik legjobbja volt, így biztosan vívta ki az elődöntőbeli szerepelést.

Roman Hanzel, az egyetlen szlovák induló a 800 méteres síkfutás előfutamában 1:51,54 perces eredménye csak az ötödik helyezéshez volt elegendő, ezzel számára véget ért a világbajnokság. Ha hozta volna legjobb idejét (1:48,70), akkor bejutot volna az elődöntőbe.

A férfi távolugrás selejtezőjének legnagyobb meglepetését a tavalyi birminghami vb másodikja, a spanyol Yago Lamela szolgáltatta, miután nem sikerült teljesítenie a 8 m-es selejtező szintet, 7,95 m-es ugrása pedig kevés volt a nyolcas döntőbe jutáshoz. Férfi magasugrásban Boros László elsőre ugrotta a 2,24 m-es egyéni csúcsát, ám a 2,27-tel már nem bírt, így nem jutott fináléba.

EREDMÉNYEK – Női súlylökés: 1. Vita Pavlis (Ukrajna) 20,49 m; 2. Kriveljova (Oroszország) 19,90; 3. Cumba (Kuba) 19,31.

Ötpróba: 1. Naide Gomes (Portugália) 4759, 2. Dobrinszkaja (Ukrajna) 4727, 3. Skujite (Litvánia) 4679.

A a női és a férfi 60 m síkfutás lapzárta után ért véget.

A DÖNTŐK MŰSORA

Szombat

16.10: hármasugrás (nők), 16.35: rúdugrás (n), 17.50: 400 m (n), 18.00: 400 m (férfiak), 18.05: távolugrás (f), 18.15: magasugrás (f), 19.10: 1500 m (n), 19.20: 60 m gát (f), 19.45: 3000 m (f).

Vasárnap

15.15: távolugrás (n), 15.25: rúdugrás (f), 15.55: 200 m (n), 16.10: 200 m (f), 16.30: 60 m gát (n), 16.45: 800 m (n), 17.00: 800 m (f), 17.05: magasugrás (n), 17.10: hármasugrás (f), 17.15: súlylökés (f), 17.20: 1000 m (a férfi hétpróba záró száma), 17.40: 3000 m (n), 18.00: 1500 m (f), 18.20: 4x400 m női váltó, 18.40: 4x400 m férfiváltó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?